23. Fejezet

 Hali hát itt a fejezet igaz kicsit későn de itt van. Nagyon de nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez azt a sok komit már régen kaptam ennyi komit. Nagyon hálás vagyok érte. Remélem azért most is kapok egy párat. :D 

És bocsi az esetleges helyesírási hibákért de mikor javítva lett a fejezet éjfél körül járt az idő. :) 

Remélem tetszeni fog. 

Puszi 

Jóéjt

Beky

23. Fejezet  

Kristen szemszöge:

Rob keze mindenhol ott volt és mindenhol kényeztetett. Bőröm bizsergett ahol csak hozzám ért. Nem tudtam betelni vele, a csókjaival, az érintéseivel. Mindig csak többet akartam, még többet belőle. Most hogy együtt vagyunk akartam őt mindenestől és már nem érdekelt, ha valaki megtudja, nem érdekel semmi rajta kívül. Azon az emberen kívül, akit mindennél jobban akartam. Csókjai mindenhol ott voltak. Ahogy kezei is. Fejemben semmi nem volt csak a szenvedély iránta. 

- Szeretlek - suttogtam ajkaiba két levegővétel között. Mellkasomat feljebb nyomtam, hogy jobban hozzá tudjak simulni. 

- Én is téged – nyögte bele csókunkba Rob. Ahogy kiejtette száján ezt a szót újabb borzongás futott végig testemen. Csókunk egyre vadabb egyre szenvedélyesebb lett kezemet levezettem a hátán majd megfogtam pólójának alját és elkezdtem húzni felfelé. 

- Kristen – kopogtatott Ashley. Tüdőmből egy lemondó sóhaj tört fel míg Rob arcát nyakamba fúrva próbált lehiggadni. Testem felhevült volt és nem igazán érdekelt, hogy mit akar. Most nem akartam semmivel sem foglalkozni, csak Robbal. Kezemet befúrtam felsője alá. Érintésemtől megremegett és még szorosabban ölelt magához. 

- Sejtem, hogy nem éppen a legalkalmasabb az időpont, amikor zavarok, de valami Aden keres és az ajtóban áll. – Szavai hallatán szívem meg állt egy pillanatra, ahogy a levegő is tüdőmben akadt. Testemet mintha egy vödör jéggel borították volna le azonnal lehűlt. 

Annak hogy itt van, csupán csak egy oka lehet. Ami nem más, mint hogy megtalált. Mindig is sejthettem, hogy nem menekülhetek előle. Hiába a tanúvédelmi program, ha ezt az embert nem lehet megállítani. Mindig eléri a célját. Semmi nem tudja megállítani. 

Rob ismét elkezdte csókolgatni a nyakamat, de bármennyire is szerettem volna folytatni nem ment. Lassan eltoltam magamtól, hogy fel tudjak ülni. Nagy levegőt vettem, hogy össze tudjam szedni magam majd kicsit hangosabban szólaltam, meg hogy Ashley is halja, azt mondani szeretnék neki.

- Mindjárt megyek. – Hajamba túrtam, ami kócosan állt szanaszét, legalábbis gondolom. Rob nagy levegőt vett majd felült mellém.

- Sajnálom – fordultam oda hozzá miközben végigsimítottam arcán. Szemei ellágyultak majd tenyerembe csókolt lágyan és szeretetteljesen.

- Semmi gond. Este bepótoljuk. Persze csak ha van kedved. – Mosolyodott el azzal a szívdöglesztő szájával. Csak ő képes arra, hogy még a legrosszabb helyzetben is elterelje a figyelmemet.  Egy puszit nyomtam arcára majd felálltam és elindultam az ajtó felé, de mielőtt kiléphettem volna Rob elkapta a csuklómat, ami a kilincsen volt. 

- Várj. Így nem mehetsz – mondta, majd levette a felsőjét. Értetlenül néztem rá, miközben felém nyújtotta. – Nem tudom, hogy ki az az Aden, de jobb, ha ez rajtad van és más nem látja a dögös tested – vont magához a derekamnál fogva. Én csak elmosolyodtam azon, hogy milyen kis féltékeny is lett majd lágy csókot nyomtam ajkaira amit Rob ugyan el akart mélyíteni, de most nem engedhettem. Bármennyire is jól tudja elterelni a figyelmemet azért még agyam hátsó zugában tudom, hogy nem éppen jó hírek várnak rám az ajtó mögött és hogy nem várathatom meg Adent. Kezemet mellkasára téve toltam el egy kicsit magamtól. Fejét homlokomnak döntette így próbálva nyugtatni magát. Sejtem milyen rossz is lehet neki valójában hisz nekem is az. Én is szívesebben maradtam volna vele az ágyban, mint olyan híreket hallgatni, amik talán mindent elronthatnak. Eltávolodtam tőle majd magamra húztam a Rob illatú pólót. Mélyen beszippantottam azt a jellegzetes illatot, ami őt lengte körül, és ami mindig elvette az szem. 

- Talán büdös? – Szakított ki gondolataimból kérdő hangja. 

- Nem, te bolond. Olyan illata van, mint neked, és amit imádok. – Néztem fel rá.

- Szóval imádod az illatom?- A féloldalas mosolyával lépkedett felém mire csakugyan én is elmosolyodtam. Hogy lehet valaki ennyire dögös, csábítóan szexi? 

- Igen nagyon is. – Bólintottam helyeslően. 

- Tudod én is imádom a te illatodat. Olyan egyedi és olyan varázslatos. – Ismét magához húzott. Meztelen felsőteste nem kis hatással volt rám és ezt ős is pontosan tudta.

- Tudod, ha ilyen csábosan nézel rám, nem tudok elmenni innen. – Néztem szemébe majd inkább a kulcscsontját tüntettem ki figyelemmel. 

- Hát akkor továbbra is így foglak nézni. – Kezét állam alá csúsztatta, hogy szemembe tudjon nézni.

- Rob ez így nem fer. – Mondtam sértődötten.

- Jó rendben, hagylak. De máskor nem szabadulsz. – Adott egy puszit az arcomra, majd elengedett hogy kitudjunk menni. 

- Te így jössz? – Néztem vissza mikor már a folyosón voltunk. 

- Miért, tán bajod van vele? – Kérdezte incselkedően. 

- Nem – mondtam, majd tovább mentem egyenesen előre. Próbáltam kiverni a fejemből a mögöttem lépkedő félistent kisebb nagyobb sikerrel. De mikor megpillantottam a nappaliban Adent, ahol nem csak ő, hanem a többiek is ott voltak, visszatért a józan eszem és a rossz kedvem is. 

- Hát ti meg… - Kezdte Kellan hatalmas vigyorral az arcán, mire Robbal egyszerre förmedtünk rá. 

- Kellan, pofa be. – A mosoly lehervadt az arcáról egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra ugyanis utána rögtön visszatért az arcára csak most még nagyobb lett. 

- Milyen egyszerre beszéltek. Látom sikerült összehangolódnotok. - Kacsintott ránk palyzán vigyorral az arcán.

- Kell, mondtam, hogy fogd be. – Förmedt rá ismét Rob. De én nem igazán tudtam rájuk figyelni. Szemeimet le sem vettem Adenről. Aki szintén pont engem nézet.

- Szia – mosolyogtam rá tettetve, hogy örülök neki. Valójában tényleg örültem annak, hogy láthatom mégis az ok, amiért itt van mindezt az örömöt elűzte. 

- Szia – köszönt ő is mosolyogva ám az ő mosolya őszinte volt. Kérdő tekintettel néztem rá, majd odaléptem hozzá és megöleltem. 

- Majd később elmondom. De most mond azt, hogy a barátod vagyok. Itt kell maradnom. – Suttogta gyorsan fülembe, majd szorosan magához ölelt. Láttam Rob arcát és tudtam neki ez a nagy ölelkezés nem éppen tetszik. Nem értettem semmit és tudtam választ csak később kaphatok. 

- Kristen, ismered? – Kérdezte anya mire csak a szemeimet forgattam.

- Anya, ha nem ismerném, akkor valószínűleg nem ölelgetném. Tehát igen, ismerem. Aden egy régi nagyon jó barátom. – Mosolyogtam az említett személyre. – Aden had mutassam be neked a családomat és a barátaimat. – Tudtam, hogy mindenkiről tud mindet, mégis ha nem mutatom be, nekik az talán feltűnt volna.  – Ő ott az én egyetlen szeretni való anyukám. Jules Stewart ő pedig ott… – Mire bemutattam mindenkit kiszáradt a szám. De nem bántam még akkor sem ha már rég tudta hogy ki kicsoda valójában. Jó lett volna ha Aden csak barátom lett volna és úgy mutathattam be volna. De sajnos a sors így rendelte el. Nekem így kellet megismerkednem vele. És még annak a sok szörnyűségnek az árán is de tiszta szívemből örülök, hogy megismerhettem és hogy barátomnak tudhatom.

- Nos, örülök, hogy megismerhetünk téged is – állt fel anya, majd odalépett hozzánk. – Érezd csak otthon magad te is nyugodtan. - mosolygott rá szeretetteljesen. Pont ez az egyik ok amiért mindíg is büszke voltam a mamámra.

- Köszönöm szépen Mrs. Stewart. 

- Ugyan nyugodtan szólíts csak Julesnek és tegezz csak nyugodtan. - lgyintett anya jelezve hogy erre semmi szükség. Nem szerette ha magázzák mert ától öregnek érezte magát még akkor is mikor mi az ellenkezőjéről próbáltuk meggyőzni.

- Rendben és köszönöm. -mosolyodott el Aden.

Szemeimet hol Robon, hol pedig Adenen tartottam. Egyre nagyobb lett bennem a kíváncsiság, hogy pontosan miért is van itt mégis Robbal akartam lenni. Ki akartam élvezni vele minden egyes percet.De tudtam arra csak később lesz lehetőségem miután mindent megbeszéltem Adennel.

- Szóval akkor mit is csináltatok ti ketten külön egy szobába? – Kérdezte Tom miután anyáék külön vonultak, hogy had tudjunk beszélgetni. 

- Ha ennyire kíváncsi vagy Tom, akkor elmondom – mondtam majd felálltam a fotelből ,hogy Robhoz menjek. Lassan csípőmet ringatva haladtam felé, majd mikor odaértem hozzá az ölébe ültem. – Rob megmutatott néhány dolgot. Tudod, van, amit még nem tudtam és ő volt szíves és bevezetetett a dolgok rejtelmeibe. – Tom és a többiek kikerekedett szemekkel néztek ránk. Én elmosolyodtam majd Robra pillantottam. – Ugye? De most már mindent tudok – simítottam végig Rob arcán, aki csak elmosolyodót majd helyeslően bólintott. 

- Nem akarod nekem megmutatni, amit tanultál? – Kérdezte Tom, mire Jered jól hátba vágta. – Ezt most miért kaptam? Azt hittem, hogy haver vagy.

- Az vagyok, de egyben Kristen bátya. És nem beszélhetsz így. 

- Köszönöm bátyus – néztem rá hálásan. 

- És mond csak Aden, hol ismerkedtetek meg Kristennel? – A kérdés hallatán ijedten néztem Adenre, de ő csak mosolyogva felelt. 

- Még New Yorkban. Sajnos a körülmények nem voltak valami igazán jók. De már akkor tudtam, hogy nagyon jó barátok leszünk. – Torkom egyre jobban összeszűkült a félelemtől. Kezeimet tördelve néztem körbe, majd Adenra. Ha itt és most elmond mindent, azzal nagy bajba kerülök.

- Nos, mi lenne, ha elmennénk lovagolni? – Álltam fel hirtelen hogy eltereljem a témát. A többiek döbbenve néztek rám. 

- Hát én szívesen mennék – mosolyodott el Ashley, mire a többiek is bólintottak. Amint megbeszéltünk mindent, a fiúk segítettek a többieknek ruhát találni, én pedig Adenhez fordulta, majd megragadtam a kezét és elkezdtem magam után húzni. Láttam azt, ahogyan Rob rám néz és elfogott a bűntudat. Tudom, vagyis sejtem, hogy mit érezhet, hisz elég csak belegondolnom, hogy fordítva milyen lenne. Rámosolyogtam, és még ha ez csak egy kis biztatás is volt neki, pont elég ahhoz, hogy az arca kicsit felviduljon. Aden csak jött utánam és nem kérdezett semmit. Amint a szobámba értem és becsuktam magam mögött az ajtót azonnal felé fordultam majd várakozóan néztem rá. 

- Ma telefonált a főnök. Azt az utasítást kaptam, hogy be kell, hogy épüljek. Nem tudom az okát mégis ezt kaptam. Sajnálom, ha ezzel kellemetlenséget okozok. – Hajtotta le a fejét sajnálkozva. 

- Ugyan Aden, ezen nincs mit sajnálnod. Hisz én vagyok hálás, amiért itt vagy és minden nap vigyázol egy olyan lányra, aki saját magának csinálta a bajt. Mégis tudom, hogy van valami ok, amiért itt vagy és ezt te is tudod. Az viszont más hogy nem mondhatod el. És hidd el, megértem. És bízom benned. 

- Valóban így igaz, de akkor még nagyon fiatal voltál, és az, ami történt nem teljesen a te hibád. Hisz nem te ölted meg azt az embert. Nem te voltál az, aki oly sokaknak fájdalmat okoztál. Te csak éppen rossz bandába keveredtél. Sajnálom. Tudod, hogy elmondanám, ha lehetne. 

- Köszönöm Adam – öleltem meg.  – Köszönök mindent. 

- Ugyan semmiség. Mindennapos dolog – mosolyodott el. – Na de most öltözz, nehogy lemaradj a lovaglásról. Én megkeresem a többieket.

- Rendben és kérj te is egy ruhát. Jössz velünk lovagolni. 

Amint Aden elment rögtön nekikezdtem az öltözködésnek. Semmire nem vágytam jobban, mint arra hogy ismét Rob közelében legyek, aki segít elfelejteni mindent. Aden nem mondott el mindent és ezzel tisztában vagyok. Érzem, hogy nem igazán jó dolog áll a háttérben. Régen mesélte, hogy csak akkor szoktak közbeavatkozni, ha valami nagyon fontos vagy engem érintő dolog történik. Próbáltam fejemből kiűzni ezeket a gondolatokat és csak arra koncentrálni, hogy nemsokára Robbal lehet ismét. Tudom Aden mindent elkövet, hogy ne essen bajom és bízom benne. 

A szekrényemhez léptem, majd rögtön a lovagló ruhámat és a hozzá való kellékeket vettem ki. A nadrág testre simuló volt. Ehhez felvettem egy fehér felsőt majd rá a lovagló kabátot és a csizmát. Hajamat gyorsan befontam, hogy ne tudjon lovaglás közben zavarni, majd az ágyról felvettem a pálcát és a sapkát. Így indultam a többiek keresésére.

 A házban nem találtam senkit sem, így biztos voltam benne hogy hátul lesznek a lovak karámjánál.  Már messziről halottam a többiek hangos beszélgetését és nevetését. Persze az utóbbiban Tom és Kellan hangja volt a leghangosabb. Amint megláttam őket rögtön Robot kezdtem el keresni tekintetemmel, akit meg is találtam. Éppen az egyik helyiségből lépett ki. Csizmája hasonlított az enyémre, csak az övé férfi csizma volt. Szemeim feljebb haladtak miközben nagyokat nyeltem a látványtól. A Robon lévő nadrág ugyanis ugyan olyan tapadós volt, mint az enyém. Csak annyi különbséggel hogy neki irtózatosan jól állt.  A rajta lévő lovaglókabát elegánssá tette akárcsak egy gazdag gyerek, aki ugyan úgy néz ki mint aki mindent tud a lovaglásról valójában azonban semmit sem. 

A sapkát és a pálcát csakúgy, mint én ő is a kezében fogta. Haja összekócolva állt, mint mindig, ezzel igazán csábossá téve őt. 

-  Látom valaki már kiválasztotta a lovát – jegyezte meg Kell ezzel kizökkentve gondolataimból. 

Azonnal rá kaptam tekintetem, hogy megértsem pontosan mire is célzott. És ahogy rá néztem tudtam, hogy én vagyok vicceinek tárgya. A többiek és felém néztek majd Tom Kellanhaz lépett. 

- És ahogy látom, a lovacskának sincs ellenvetése. – Pillantott Rob felé mire én is követtem a példáját. Rob engem nézett úgy, minta rajtam kívül más nem is lenne a világon. 

- Ennek nagyon örülök – lépkedtem közelebb csípőmet ringatva. Reméltem, hogy Rob is benne lesz. – Kellan és Tom kikerekedett szemekkel néztek rám – Mi van fiúk, olyan sokat poénkodtok, hogy mégis meglepődtök, ha valami nem csak vicc? – Kérdeztem kacéran Robra pillantva.

- Ugyan szívem én bármikor a szolgálatodra állok – karolt át Rob ezzel belemenve a játékba. 

- Nos ahogy látom a ló és a lovas egymásra találtak már csak mi maradtunk – Pillantott körbe Jackson mire mindenkiből kitört a nevetés kétségbeesett arcát látva…