péntek

26. Fejezet






26. Fejezet. 

Amint lementem a nappaliba, a már lent lévő Rob ölébe telepedtem Niellel a karomban, aki igazán élvezte a simogatást, ám ahogy elnézem egyre kevesebb esélye lesz arra, hogy felvegyem a karomba, ugyanis nagyon gyorsan nő és hízik is. 

- Ki az, aki így felhizlalta Nielt? – Nézem körül a nappaliban lévő embereken, akik mind mással voltak elfoglalva, de kérdésemre rám figyeltek.

- Szegény, mindig olyan éhesnek tűnt, meg olyan kis vékonyka volt. Mintha nem is etetted volna. – Jackson, Kellan és Tom vigyorogva ártatlan szemekkel néztek rám, mint akik tényleg csak segíteni szerettek volna.

- Én etettem Nielt és sosem felejtettem el megetetni, ti meg felhizlaljátok szegény kutyust úgy, hogy majd később már menni se tudjon. Mondhatom, szépek vagytok. – Néztem rájuk rosszallóan, mire csak lehajtották a fejüket, amin jót mosolyogtam. 

Kint már kezdett sötétedni, így nem tudtunk sehova sem menni, de őszintén nem is szerettem volna. Olyan jó és békés volt itt. Rob ölében ülni és csak nézni ki a fejemből. Rob szorosan ölelt magához, miközben ő is Niel selymes bundáját simogatta. 

- Kincsem – jött be anya a nappaliba köténnyel a derekán, majd leült a fotel karfájára és rám nézett. – Ugye, mint az tudod, minden évben tartanak egy olyan pár napos ünnepet, amin részt szoktunk venni. – Célzott anya arra a pár napos fantasztikus ünnepre, amit imádtam. 

- Most lesz?  - Néztem rá kíváncsian. Fejemben már most, elkezdtem tervezgetni, hogy mi hogyan is lesz. 

- Igen most – mondta mosollyal az arcán. 

- De jó – azonnal felpattantam a székből. – Úr Isten menyi dolgom van. Hisz a lányoknak kell ruhát szerezni, ahogy a fiúknak is. És a hajunkat is meg kell csinálni, na és a cipők. 

- Kicsim nyugodj meg. – Rob közrefogta a fejem, majd szemembe nézett. – Először is mond el, hogy miről van szó. De előtte még vegyél egy mély levegőt. 

- Rendben. – Nagy levegőt vettem, majd úgy álltam, hogy senkinek ne legyek háttal. –Szeretnéd elmondani? – Néztem anyára. 

- Nem szívem, nyugodtan mond el. – Mosolyodott el. 

- Nos, itt minden évben, a mellettünk lévő kicsi településen, megrendeznek egy úgynevezett „Rock and Roll napok” ünnepséget. Itt az egész település úgymond visszamegy az időben. Úgy öltöznek, és minden olyanná változik, mint régen volt. Mi minden évben átmentünk oda, legalábbis anyáék mindig átmentek. És ez mind, holnaptól fog elkezdődni, úgyhogy kell nektek is ruha mivel nekünk már van, hisz mi vettünk, így már csak ti vagytok. Úgyhogy minél előbb el kell hozni nektek is. 

- Nyugodj meg kincsem. Anyáddal már mindent elintéztünk. Reggel megyünk a ruhákért, amik le vannak foglalva. 

- Köszönöm – öleltem meg őket. A testvéreim is nagyon várták már, legalábbis abból, ahogy rájuk néztem ezt láttam. Szemük csillogott az izgatottságtól, valószínűleg épp úgy, ahogyan az enyém is.
A testvéreim mindent elmondtak a fiúknak, míg mi a lányokkal a konyhába mentünk anyának segíteni vacsorát csinálni. Anya volt az, aki egyszerre tudott több dolgot is csinálni, így amíg főzött, mindent elmondott a lányoknak a holnapi programról. Olyan nagy izgatottság volt bennem, hogy le sem tudtam vakarni a mosolyt az arcomról. Egyszerűen imádom ezeket a napokat. Olyankor mindig valaki mások lehetünk, egy olyan életben, ami már elmúlt. Olyan dolgokat ismerhetünk meg, amiket a szüleink megéltek. Fantasztikus dolognak tartom, és mindig büszkén állok ott azokban a ruhákban. Boldoggá tesz az is, hogy mindezt Robnak is megmutathatom. És hogy ő is ott lehet velem, így a boldogságomat semmi sem akadályozhatja meg. Legalábbis remélem. 

- Kristen – legyezett előttem egy kéz, aminek a tulajdonosa nem más volt, mint Lizzy.

- Bocsánat, kicsit elgondolkodtam – néztem rá bocsánatkérően. 

- Semmi gond megértem. Gondolom a gondolataid egy bizonyos személy körül forogtak – nézett rám én azonban nem mertem rá nézni, mert biztos, hogy elpirultam volna. 

- Téged nem zavar, hogy a bátyád és én... szóval tudod. 

- Nem, egyáltalán nem zavar. Örülök neki, hogy talált egy olyan lányt, akit megérdemel, egy olyan lányt, mint amilyen te vagy. Tudom, hogy nem lennél képes megbántani őt sosem, hisz látszik mennyire is szereted. Anyáék is biztosan örülni fognak nektek. Éppen ezért, majd el kell jönnöd hozzánk pár napra, hogy jobban megismerhesd őket, hisz olyan keveset találkozhattak még veled. Ahogy Vic is habár ő egy kicsit most elfoglalt, de már nagyon megszeretne ismerni, és ha megtudja, hogy az öcsénk barátnője vagy, csak még jobban szeretne majd találkozni veled. És nem kell félned a szüleinktől.
- Tudom. De mégis bennem van a félelem, hisz az anyukák mindig nagyon védik a fiukat és mi van, ha mégsem fognak majd kedvelni? Ha nem egyeznek bele hogy én legyek a barátnője. – Soroltam fel a félelmeimet, melyekbe igazán csak most tudtam belegondolni. Így az előbbi izgatott várakozásomat most félelem vette át és még csak gondolni sem tudtam a holnapra.

- Ez nem történhet meg – ölelt magához egy forró test és tudtam, hogy Rob az – a szüleim szeretni fogják azt, aki boldoggá tesz és ez a személy te vagy. Úgyhogy nem szeretném látni, hogy még egyszer ilyen butaságok miatt ideges leszel. Nincs félnivalód. És ahogy azt a Lizzy is mondta, el kell majd jönnöd hozzánk, hogy kicsit jobban megismerkedj velük és persze azért, hogy a közelemben lehess. – Csókolt bele nyakamba, mire felnevettem a csikis érzéstől. 

- Hé, nem tudok koncentrálni. – Nevettem fel, ahogy tovább kényeztette nyakam, tudomást sem véve anyáról a nővéréről és többiekről, akik mind nagy mosollyal néztek minket. 

- Én nem bánom. – Hangja elhalt, ahogy maga felé fordított, majd ajkaimra tapadt. Hogy lehet valaki ennyire csábítóan szexi és ellenállhatatlan? Azonban mikor megéreztem ajkainak édes ízét már engem sem érdekelt, hogy kik néznek. 

Belefeledkezve a csókba, simogattam nyakát, majd hajába túrtam, hogy még véletlenül se tudjon eltávolodni tőlem. Agyam kiürült és nem tudtam, hogy hol vagyok, csak azt, hogy kivel. De Rob részegítő csókjának is vége kellett, hogy legyen. 

Lassan engedte el ajkaimat, majd fejét homlokomnak döntötte, miközben a levegővételt próbálta normalizálni, ahogy én is. Nem kellett kimondanunk azokat a szavakat ahhoz, hogy tudjuk mennyire szeretjük a másikat. 

- Menj, mert még egy ilyen csók és… - A mondatot befejezetlenül hagytam, miközben ajkamba harapta a gondolatra. 

- Ó igazán? – Halkan suttogta ajkaimba nehogy a többiek meghalják. Érzékien rekedt hangjától, megborongtam karjai közt. Nem tellett többre, csak egy bólintásra. – Imádlak. – Egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd már ott sem volt. A vágyaim kínoztak és emlékezetemben még élénken élt csókunk emléke, ami nem segített abban, hogy arra koncentráljak, ami most igazán fontos. 

Mosolyogva fordultam vissza a pult felé, hogy tovább csinálhassam a dolgomat, de fejemből nem sikerölt kivernem Robot és igazán nem is akartam. 

- Olyan jó látni, hogy ennyire szeretitek egymást – mondta Lizzy mire felé fordultam. A konyhában lévők, mind engem néztek és bennem csak most tudatosult, hogy az egész jelenetet végignézték. Arcomat azonnal pír öntötte el, mire mindannyian elmosolyodtak. – Ugyan nincs mit szégyellned. Hisz ez természetes dolog, ha két ember így szereti egymást. És egyébként is öröm volt nézni, hogy Rob milyen boldog veled. 

- Ahogy azt is, hogy te milyen boldog vagy vele – szólat meg anya is mosolyogva. 

- Igen nagyon örülök, hogy végre te is megtaláltad, azt akivel boldog lehetsz. Rossz volt nézni, hogy míg én Mattal vagyok, te egyedül gubbasztasz a szobádban. Így, most már, majd nem egyedül fogsz gubbasztani a szobádban. Sőt ha belegondolok, nem is gubbasztani fogsz, ugyanis lesznek sokkal jobb elfoglaltságaid is. – Nevetett fel hangosan Nikki a mondat végére mire sértődötten, markoltam bele a mellettem levő tálba, hogy egy maroknyi salátát vágjak hozzá. Amikor a saláta elérte Nikkit, arcáról lefagyót a mosoly. És most én kezdtem el nevetni, ahogy a többiek is. Nikki arca mindent elárult, így már menekültem is. Gyorsan szettem a lábaimat, miközben néha-néha hátranéztem, de mikor Nikki vörös fejét megláttam már alig kaptam levegőt a nevetéstől. Nikki kezében volt még egy kisseb tálka, amiben valami fehér volt sejtésem szerint liszt. A lábamat egyre gyorsabban szedtem egyenesen a nappali felé, de utolért. Éreztem, ahogy a fehér por a fejemre hullik, majd le a testem többi részére. Egy pillanatig egy helyben álltam, majd megfordulva, dühös szemekkel néztem Nikkire. Kezem automatikusan emelkedett meg, hogy aztán nagy lendülettel kezdjem el csikizni.

Borzalmasan jól éreztük magunkat Nikkvel, míg a többiek meg rajtunk nevettek. Amint abbahagytunk egymás kínzását. Visszatértünk a konyhába a vacsorát csinálni. A hajam ugyan még mindig fehér volt a ráöntött liszttől, de most különösebben nem érdekelt az. Már majdnem kész volt a vacsora mikor Tom settenkedett be, úgy, hogy senki ne vegye észre, ám ez nem éppen sikerült úgy, ahogy szerette volna. 

El nem árulva magamat hogy észrevettem, figyeltem minden mozdulatát, ahogy tálhoz lépkedett, amin a kisütött húsok voltak. Kezét felemelte, majd már éppen hozzányúlt volna mikor egy nagyot csaptam a kezére. Alig bírtam visszatartani mosolyomat arca láttán, melyen a lebukás kudarca volt látható. 

- Nem sokra kész lesz. Addig viszont, menj és mond meg a fiúknak, hogy kézmosás és hogy tálalhatnak. – Hangom szigorúan hangzott, pont úgy, mint anyáé mikor kicsik voltunk. Tom lehajtotta a fejét és úgy válaszolt. 

- Rendben. – Hangja lemondó és beletörődő volt. 


Rob szemszöge:


 A nappaliban igazán jól elbeszélgettünk. Sok mindent megtudtam erről a holnapi programról és már alig vártam, hogy láthassam Kristen a régi kori ruhában. A mosolyt le sem lehetett vakarni az arcomról miután kiléptem a konyhából. Olyan jó és felszabadító érzés volt Kristen közelében lenni. Valahogy olyankor úgy éreztem, hogy enyém a világ.

A kezemben lévő Nilet néztem, aki mélyen aludt. Selymes bundáját simogattam. A többiek igazán jól elvoltak és én is nagyon örültem neki, hogy így kijövök Kristen családjával. Bevallom, egy cseppet én is féltem attól, hogy anyáék mit fognak majd szólni, de mindig sikerült megnyugtatnom magam, hogy ők már attól boldogok hogy én is az vagyok. Kristen pedig egy olyan lány, akit nem lehet nem szeretni. Pusztán a mosolyával le tud venni embereket a lábúkról. És mikor megszólal, hangja beárassza az egész helyiséget megnyugtatva ezzel hevesen dobogó szívemet. 

- Rob, jól meggondoltad, hogy Kristen kell neked? – Jött a konyha felöl Tom, miközben kezét fogta. Értetlen tekintettek néztem ár. – Csupán csak azért kérdezem, mert nem engedte, hogy egyek. És ha éhen halok akkor mi lesz. Sőt, lehet majd te is éhen halsz, ha összeköltöztök. - Én csak hangosan felnevettem gyerekes viselkedésén. Tom már csak Tom. Nem lehet ellene tenni. – Egyébként azt üzeni, hogy kézmosás és terítsünk meg. 

- Azt hiszem jobb, ha megyünk. - Állt fel John én pedig követtem a példáját. Milyen lenne, ha együtt élnénk. Csak mi ketten Kristennel. Fejemet megráztam a gondolatra hisz ez még soká lesz.
A vacsora nagyon finom volt. A lányok kitettek magukért ahogy Krisrten anyukája is. Jó hangulatban vacsorázott mindenki, én mégis Kristennel voltam elfoglalva. Haja néhány helyen még mindig lisztes volt. Úgy nézett ki mint aki őszül. De még így is gyönyörű volt. 

Kristen szemszöge: 

Amint megvacsoráztunk mindenki elvonult a szobákba. Nikki és Matt mentek egy szobába, Ashley és Lizzy kapták a másik vendégszobát. Aden a mellettünk lévő szobába költözködőt be, amit nekem sikerült elintéznem, így közel lesz hozzám és mivel egyedül lesz legalább ott önmaga lehet. 

Kellan Cameronhoz ment, ők boldogan vállalták, hogy ellesznek ők egy szobában. Tom Denhez ment, akik csakugyan ellesznek majd, amitől én már előre félek. Jered és Jackson a két visszafogottabb ember, már nagyon jó barátok lettek, aminek igazán örültem, így ők is egy szobába mentek. Taylert nem tudtam, hogy hova is tegyem. Nem szerettem volna ha a családom közelében van, de mégsem szerettem volna lebukni. Aden pedig azt javasolta, hogy miért nem megy a mellette lévő szobába, ami ugyan jóval kisebb  mint a többi de neki elég. Persze tudtam, hogy ezzel az a szándéka, hogy közel tartsa magához. És végül Rob az én szobámba jött, ami ellen Cameron ellenkezett, de nagyon is kitartó voltam, így végül nagy nehezen én győztem. Mindig is nehéz volt elviselni a bátyáim féltését, de tudtam, hogy csak jó takarnak nekem. Ám néha, ez a tudat sem tudott megnyugtatni eléggé. Főleg mikor kamasz voltam, aki mindenkivel ellenszegül, ha nem úgy van ahogy én akarta. 

Amint becsukódott a hátunk mögött az ajtó tüdőmből egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Robert magához vont, majd homlokomra nyomott egy puszit. Úgy éreztem, hogy ez volt a leghosszabb nap egész életemben. 

- Menj fürödj le. Csupa liszt a hajad. 

- Nem szeretnél velem tartani? – Néztem rá kérdőn és egy cseppet félve. 

- Azt hiszem ez nem lenne jó ötlet. Menj most egyedül én addig ömm… kipakolom a dolgaimat. – Mondta miközben hajába túrt. A fürdőbe mentem, de nem adtam fel egykönnyen. Levettem minden ruhámat csak a fehérneműt hagytam magamon, majd a köntöst, ami a fogason volt felvettem és az ajtóba álltam ahonnan jól láttam Robot. Egy képet tartott a kezében. Azt a képet, amin kislányként éppen hintázok. Megköszörültem a torkom, mire Rob azonnal felkapta a fejét és rám nézett. Lassan megfogtam a köntös zsinórját, majd kikötöttem úgy, hogy éppen felfedje, hogy nincs rajtam más csak fehérnemű.



A szemeiben lévő érzelmeket most felváltotta a vágy. Az a nagymértékű vágy, amivel engem nézett fel perzselte véremet. Felállt az ágyról, majd hozzám lépkedett mindvégig szemembe nézve. Kezét derekamra tette, hogy mellkasomat az övének tudjam támasztani. Fejem búbja csupán csak az álláig ért, így fel kellet rá néznem. Ajkai voltak miket először megláttam. Hívogatóak voltak és én nem bírtam küzdeni a vágy ellen, így felágaskodva ízleltem meg ajkainak mézédes ízét. 

Rob nem ellenkezett, testünket szorosan összepréseltük, hogy érezhessük a másikat. Lábaim eltűntek a talajról, hogy aztán szorosan fonhassam Rob dereka köré. Csókunk egy pillanatra sem szakadt meg.
A csókunk volt most minden szó mit egymásnak mondtunk volna. A vágy a szerelem és minden mit éreztünk itt volt a csókunkban. 

Rob lassan lépkedett egyre beljebb a fürdőszobában, majd letett a földre. Ajkainkat nem hagyták el szavak, sem hangok. Csupán csak érintések voltak azok, amikkel beszéltünk. Rob a kezét vállamra tette, hogy így húzza le rólam a fürdőköpenyt. Lassan csúszott le rólam mindaddig, míg tompa puffanással földet nem ért. Szívem hevesen dobogott mellkasomban. Fejemet lehajtottam. Féltem szemébe nézni, féltem attól amit ott láthatok. Mi van, ha a testem nem tetszik neki. Vagy ha csalódott. 

Meleg keze álamra csúszott ezzel késztetve, hogy szemébe nézzek. Amit ott találtam életem legszebb dolga volt. A mérhetetlen nagy szerelem és vágy, ami belőlük áradt, tudatta velem, hogy nem számít, hogy nézek ki csupán az amit egymás iránt érzünk. A szerelmünk, túlszárnyalt mindenen, ami csak létezet, elmulasztva minden aggályunkat tudatva velünk, hogy mindaz nem számít, mit gondolunk, hisz a szívünk az mi igazán irányít. 

Kezét arcomra tette, amihez szívesen bújtam még közelebb. Remegő kézzel nyúltam szürke pólója aljához, hogy le tudjam róla venni. Kezemet immáron meztelen mellkasára tettem éppen oda ahol szíve dobogott. Erősen, szaporán és értem. 

Most már az én szívem is érte dobogott minden pillanatban. 

Hátam mögé nyúltam már magabiztosan és kicsatoltam a melltartót, ami követte a köntös útját és a földön landolt. Rob mindvégig szemembe nézett, egészen addig, amíg mindketten ruha nélkül álltunk egymással szemben. 

A zuhanykabinba állva megnyitotta a csapot, ami kellemes és meleg volt. Hajam és testem szép lassan vizes lett, ahogy az övé is. Mindig szanaszét álló haja most a fejére simult. Egy lépéssel közelebb léptem hozzá, majd átkarolva nyakát nyújtózkodtam, hogy ismét megcsókolhassam. Úgy éreztem ezzel sosem tudok betelni. Kezeit álamra téve húzott közelebb. Most nem tartott olyan sokáig csókunk. 

Rob a kezébe nyomta a tusfürdőt, aminek méz illata belengte az egész kabint. Testem minden pontján végigsimította kezét és a krémet. Amint ő végzett én következtem. Kissé izmos teste megrándult érintésemtől.

Törölközőbe csavarta vizes testem miután kiléptünk a párás fülkéből.  Csípője köré tekert egy törölközőt és úgy vitt be a szobába, hogy aztán a puha ágyra fektessen.
Rob felém magasodott, miközben szorosan ölelt magához. Teste meleg volt és méz illatú akár csak az enyém. Vize hajába túrtam, ami ismét úgy nézett ki, mint ahogy szokott. A törölközők eltűntek rólunk így semmi sem fedhette el Rob testét, amiben gyönyörködtem. Kezemmel hátát simogattam, míg ő oldalammal tette ugyan ezt. Orrunk majdnem összeért miközben egymás szemeibe néztünk.

Tudtam, hogy ez az a tökéletes pillanat, és hogy ennek kellet volna az elsőnek lennie. Egy olyan férfival, akit szeretek. 

Robert kezei most mellemre siklottak. Szívem egy pillanatra megállt, ahogy megéreztem forró kezét aztán ismét elkezdjen dobogni eszeveszett sebességgel. Szemembe nézve illesztette össze testünket majd ajkit összeforrasztotta az enyémmel. Kezei mindenűt ott voltak testemen, hogy kényeztessenek. Ajkai hol nyakamat hol kulcscsontomat csókolgatták ezzel fokozva a vágyamat. Egy-egy pillanatban vadul kaptam ajkai után, hogy torkomon kikívánkozó hangokat eltudjam nyomni. Rob mosolyogva nézte, ahogy szenvedek egy egy pillanatban mikor lassított. Az én kezeim is útra keltek testén és hátát karmolásztam. Szenvedélyesek voltunk, de ez egyikünket sem zavarta, ha csak a szomszéd szobában lévők nem hallották hangunkat. De jelen pillanatban ez sem tudott érdekelni.
Egy óvatlan pillanatban, mikor Rob mással volt elfoglalva, átfordítottam testünket, így most a csípőjén ültem. Nagyon lassan mozogtam, visszaadva azt amit velem tett. Arca elkínzottá vált, amit igazán élveztem.

- Te boszorka, ezt még visszakapod.- Mondta mire én csak rámosolyogtam. Mivel én sem bírtam már ezt a tempót kicsit begyorsítottam.

Sosem hittem, hogy a mennyország lehet ilyen, is mint amilyet Robbal éltem át. Sosem hittem, hogy mindez lehet romantikus és gyönyörű. De most már tudom, hogy lehet ilyen is és nem csak olyan amilyet megéltem. Szólhat arról, hogy odafigyelünk egymásra, egymás testére, lelkére és az érzéseire. 

Rob karjaiban feküdni megnyugtató volt. És úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Fejem mellkasán pihent miközben a plafont néztem és az előbb átéltek peregtek le szemeim előtt. Rob a hajammal játszott. A kezembe vettem azt a képet, amit nem olyan rég még Rob nézegetett.
A kép amin én voltam és úgy éreztem magam mint akkor. Boldognak.

- Emlékszem arra a napra, mikor apa felkötötte oda a hintát. Olyan boldog voltam akkor. Hintázás közben úgy éreztem, hogy bármit elérhetek, amit csak szeretnék. És most itt vagyok veled abban a szobában, amiben kislányként a szőke hercegemről álmodoztam és el sem tudtam képzelni milyen lehet, ha valakit szeretsz, és ő viszonozza. Most már mindent tudok és nem csalódtam. Mert te vagy az én hercegem akit szeretek és aki boldoggá tud tenni. – Néztem fel szemeibe. Boldog voltam kimondhatatlanul és ez olyan jó érzés volt. 

Rob ismét megcsókolt, hogy mindent ott folytassunk ahol abbahagytuk. Néha gyengédebben és szerelmesen hol pedig a vágytól fűtötten. De mindegy volt, mert csupán csak az számított, hogy itt vagyunk egymásnak. 

Sziasztok. Remélem tetszett a fejezte. Tudom lesznek olyanok akiknek túl nyálas lesz de nekem pont így tetszett most. Lesz majd benne kicsit vadabb rész is :D Nem kell félnetek. De nekem most ez így volt jó hogy Kristen érezhessem mi a különbség. És hogy valaki lehet ilyen is vele.
Nagyon köszönöm azoknak aki elmondták a véleményüket az előző bejegyzésben. Borzalmasan jól esett olvasni hogy tetszik az amit csinálok és hogy itt vagytok még akkor is ha nem írtok komit. Most már tudom és köszönöm nektek, hogy itt vagytok. Remélem akinek van ideje és kedve megírja a véleményét a fejezetről.
Legyetek jók vagy inkább rosszak :D Imádlak titeket.
Puszi 
Beky

vasárnap

Olvasd el fontos. !!

Sziasztok.

Tudom lesznek olyanok akik nem olvassák ezt el, de azért remélem, hogy lesznek akik igen.
Tudjátok ez a blog nagyon fontos nekem, épp úgy ahogy a másik kettő is. Az elején minden olyan jól indult, sokan voltatok és én ennek borzasztóan örültem, ám mivel érettségiztem kevesebbszer tudtam fejezetet hozni és talán ez is lett annak az oka, hogy olyan sokan eltűntek innen, amit nagyon sajnálok. Nagyon elszomorít, hogy a fejezetekhez 2-3 komit kapok, de mégis egyben örülök is neki ahogy a pipáknak is. Éppen ezért próbálok ez   ellen tenni, amiben remélem ti is benne lesztek. És habár nem biztos, hogy azért vagytok kevesen mert ritkán jött a fejezet, hanem lehet, hogy nem igazán írom olyan jó, de akkor mondjátok meg a véleményeteket őszintén. Nos azért, hogy többen legyetek sűrűbben hozom a fejezeteket és remélem, hogy azok akik elmentek majd visszajönnek. Megtehetném, hogy azt mondom jó akkor addig nem hozok több fejezetet amíg ennyien és ennyien nem írtok komit, de nem az a szándékom. Imádom ezt csinálni, ez az életem és csinálni fogom mindaddig míg már senkit nem fog érdekelni, de persze remélem, hogy ez nem lesz :)
Életem a blog írás és nem fogom feladni soha legalábbis addig míg tudom csinálom.
Sokszor érzem azt ha meglátok egy blogot amit csak páran olvasnak, hogy milyen rossz lenne ha velem történne ez meg. És annyira szeretnék ez ellen tenni és meg is teszem amit csak tudok. De ehhez én nem vagyok elég. Írjatok komit ha időtök engedi mert ez minden "írónak" fontos.Remlem akadt olyan aki elolvasta és megfogadja egy részét.
Tudom rohanó világ ez és az idő sem sok de egy szó is sokat jelent. Köszönöm annak aki olvassa az írásom és velem van mindig.
Köszönöm hogy elolvastad.
Puszi
Beky 

szerda

25. Fejezet.



Haluihóóó. 
Itt is a fejezet ahogy mondtam. Remélem jó lett. Ebben ugyan nem történik semmi lényegesebb dolog de ilyen fejezet is kell. És szeretném Nócinak és Orsynak hogy ismét írtak komit. Sajnos mostanában eléggé levesen írtok ezért is próbálom sűrűbben hozni a fejezeteket hátha ez egy kicsit kedvet ad. :) És persze köszönöm a pipákat is
Jó olvasást. 
Puszi j
Beky


Rob szemszöge: 


Az erdőben sétáltam Jereddel az oldalamon. Amint ők is hazaértek rögtön Kristen keresésére akartam indulni, de tanácstalan voltam, hogy merre is menjek. Jered mondta, hogy van egy hely, ahova Kristen sűrűn kijárt mikor még itt lakott. Így most az erdőben sétálunk szerelmem felé. Belül még mindig dühöngök és meg tudnám ölni Adent amiért megbántotta Kristent, de bárhogy is kérdeztem, nem akart választ adni, hogy pontosan min is vesztek így nem csak düh volt bennem, de kíváncsiság is és persze aggódás. 

- Itt is van – mutatott előre. Valóban itt volt. Egy nagy kövön ült. Bólintottam Jerednek, majd szerelmem felé kezdtem el lépkedni. Lovaglóruhája volt még mindig rajta, ami egy kicsit összevissza állt és koszos is volt. Fontot haja, ami az indulás előtt még hibátlan volt, most a hajszálak néhány helyen rakoncátlanul szanaszét álltak. Kisebb zajt csaptam, hogy tudja, jön valaki. Nem akartam megijeszteni de mégis sikerült.

Gyönyörű ám most kisírt szemeit rám emelte, majd egy halvány mosoly ült szájára. Amint mellé értem, lassan leültem és közelebb vontam magamhoz. Kristen azonnal szorosan hozzám simult, majd mély levegőt vett. Tudtam, hogy közelségem megnyugtatja, hisz már oly sokszor mondta. Kezemmel hátát simogattam, majd egy puszit nyomtam feje búbjára. Sokáig nem szólaltam meg, habár rettenetesen kíváncsi voltam. Szerettem volna, ha egy kicsit megnyugszik, hogy el tudja mondani, ha szeretné. 

- Rob tud… tudnod kell valamit – nézett rám miközben hangja el-elakadt. – Tudod - egy pillanatra meg állt, majd újra kifolyó könnyeit letörölte arcáról. 

- Sss. Kris, nem kell mondanod semmit, mert még nem állsz készen rá. Tudom, hogy a múltadban sok minden van, és elmondani nem tudom, mennyire kíváncsi vagyok. És hidd el, tudni szeretném, de csak azért, hogy segíthessek neked. De te még nem állsz, készen arra, hogy elmond és én megértem. Mindaz, ami volt, és ami lesz, nem számít, mert azon hogy szeretlek, semmi sem tud változtatni. Szeretném, ha most legalább addig, míg a szüleidnél vagyunk és még utána is elfelejtenénk mindezt. Én csak élvezni szeretném, hogy vagy nekem és hogy velem vagy. – Folytattam volna még a mondandómat de Kristen csókjával betapasztotta ajkaimat. És nem igazán volt ellenvetésem. Szerelmesen, mégis szenvedélyesen csókolt mintha már napok óta nem csókolt volna. És én is ezt szerettem volna. Hogy mindig boldog legyen, és azzal törődjön, ami most van. 

- De azért ha szeretnéd, akkor kicsit móresre taníthatom azt a srácot. Tudod a fiúk is biztosan segítenek. – Kérdeztem teljesen komolyan, mire ő csak elmosolyodott.  – Hé, ez nem vicces, halál komolyan mondom. 

- Bolond vagy, de így szeretlek. – Kócolta össze a hajam, mire sértődötten néztem rá. 

- Hé, kisasszony, tudja maga mennyi időbe telik így beállítanom a hajamat. És maga csak így összeborzolja. 

- Ó pardon uram. Sejtelmem sem volt róla. De ha óhajtja, azonnal visszaállítom. – A mosoly ott bujkált ajkaiban. 

- Igazán megköszönném a segítségét – kacsintottam rá. Kristen ismét beletúrt a hajamba majd még jobban összekócolta.

- Így megfelel? – Kérdezte kacéran, majd felnevetett arcomat látva. 

- Ezért büntetés jár – mondtam, majd meg sem várva válaszát hátradöntöttem és ajkaira vetettem magam. Jó volt ismét ilyen boldognak látni. Vadul faltam finom ajkait, miközben hajamba túrva húzott magához közelebb. Mikor kezei hajamba siklottak belemosolyogtam csókunkba. Kezemmel oldalát simogattam és próbáltam még közelebb húzni magamhoz, hogy érezzem, velem van.
Alig bírtam magammal, annyira kívántam. Minden egyes négyzetcentiméterét be akartam barangolni, hogy teste minden részét csókolhassam. Kezem bevezettem kettőnk közé, majd lassan kigomboltam a felsőjét, miközben tovább csókoltam. 

Kezeim remegtek a vágytól és attól, hogy nemsokára simogathatom selymes bőrét. Amint lekerült róla a lovaglókabát, azonnal az inget kezdtem el kigombolni. Kristen egyre mohóbban csókolt, miközben levegőnk már alig volt, így inkább áttértem a nyaka csókolgatására. Az ő kezei is ruháimtól akartak megszabadítani. 

Azonban még mielőtt bárhova is jutottunk volna megálltam. Elmondhatatlanul kívántam és ezzel ő is tisztában volt, de nem akartam, hogy itt történjen meg először közöttünk. Ugyan biztos voltam benne hogy Kristen már volt férfival, mégis azt szerettem volna, hogy amikor velem lesz az neki és nekem fejthetetlen legyen.  Nekem nem számít, hol vagyunk hisz én mindig is emlékezni fogok rá, mivel szeretem, de ez egy nőnek fontos és azt szeretném, ha neki tökéletes lenne. Kérdő tekintetét látva ugyan ezt elmondtam neki is. Szemeiben láttam, ahogy meghatódott és ettől valahogy még jobban beleszerettem. És ez minden egyes tettével így van. Kezét felemelve simított végig arcomon mire én fejemet még jobban apró, de meleg tenyerébe fúrtam. 

- Köszönöm – mondta majd egy puszit adott. – Nos mivel nincs, egyéb elfoglaltságunk itt, talán hazamehetnénk. Még meg kell beszélnem pár dolgot Adennel. – Tolt félre magáról, hogy fel tudjon ülni. 

- Tudod még mindig fent áll az ajánlatom – céloztam ezzel arra, hogy bármikor elláthatom a baját. 

- Erre semmi szükség. Tudod mindketten mondtunk olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. Szépen leülünk és megbeszéljük majd. – küldött felém egy mosolyt. 

- Rendben, de nem akarom meglátni, hogy még egyszer is szomorú legyél. És élvezd ki, hogy itt vagy és hogy nem kell semmi mást csinálnod csak pihenni és szórakozni. 

- Rendben van, megígérem, hogy csakis pihenni és szórakozni fogok. – Mosolyodott el.
Felálltam, majd őt is felhúztam. Kezeinket összekulcsoltuk és úgy indultunk el visszafelé. 

- Egyébként honnan tudtad, hogy itt megtalálsz – nézett fel rám kérdőn. 

- Jered mondta, hogy mikor még itt laktál sűrűn jártál ide, így megkértem, hogy mutassa meg az utat. – Kristen nem válaszolt csak elmosolyodott, majd csendben haladtunk tovább előre. 

Jó volt ismét boldognak látni. Olyannal, mint amilyen mindig is volt. És ugyan valóban kíváncsi voltam a múltjára, tudtam, hogy amint készen áll rá, elmondja. És csak reménykedni tudtam, hogy ez minél előbb bekövetkezik. 


Kristen szemszöge: 


Belül mélyen továbbra is kétségbe voltam esve. És féltettem a családom életét. De Rob ráébresztett arra, hogy mindenből van kiút. És ebből is lesz.  Még most sem tudom elhinni, hogy valóban, szeret és képes kivárni, míg úgy nem érzem, hogy el tudom neki mondani mindazt, ami történt velem. Még sosem voltam ennyire boldog, mint most mikor vele voltam. Az a sok gondoskodás, ami belőle árad melegséggel tölt el. És habár kész lettem volna ott helyben leteperni neki mégis volt annyi lélekjelenléte, hogy leállítson mindkettőnket még akkor is ő borzasztóan kívánt engem. Könnyek gyűltek szemembe mikor elmondta, hogy pontosan miért is állított meg. És be kell vallanom még magamnak is hogy így még jobban várom, azt a pillanatot mikor ismét kettesben lehetünk egy nyugodt és szép helyen. 

Amikor a házhoz értünk továbbra sem engedtük el egymás kezét. Úgy éreztem, hogy nem tudnám elengedni most egy percre sem, még akkor sem, ha mindenki rájön, hogy szeretjük egymást és ezzel Rob is így volt. 

Mikor az ajtón beléptünk, meglepődve vettem észre, hogy mindenki a nappaliban van, még a szüleim is.  Senki nem beszélt még a levegővételeiket is alig lehetett hallani. Aden az egyik fotelben ült lehajtott fejjel.

- Na, végre hogy itt vagytok. Kristen kislányom nem esett semmi bajod? – Jött oda rögtön anya, hogy megnézze tényleg nem esett e semmi bajom. Adam azonnal felkapta a fejét és szemeit le sem vette rólam. 

- Semmi bajom nem esett. Aden még időben elrántott. – Mondtam, majd az említettre pillantottam. Pontosan tudtam, hogy Tayler is itt van, de nem akartam ránézni. Nem akartam tudomásul venni, hogy ő az. 

- Még szerencse. – Mondta majd szemei összekulcsolt kezünkre tévedtek. Elmosolyodtam elképedt arcát látva. – Ti csak nem? – hangja egy oktávval feljebb ugrott és nem tudtam eltalálni, hogy az örömtől vagy az elképedéstől. De arcát meglátva már tudtam a választ. Örült. A többiek is észrevették a kezünket, mire Nikki azonnal felugrott a kanapéról és hozzám szaladt, hogy meg tudjon ölelni. Rob elengedte a kezem, hogy vissza tudjam ölelni Nikkit. 

- Jaj, el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök neki – visítozott fülembe és félő volt, hogy megsüketülök, de nem bántam. Nagyon boldoggá tett az, hogy milyen sokan örülnek annak, hogy megtaláltam a szerelmet. 

Míg a lányok hozzám jöttek faggatni, addig a fiú Robot nyaggatták. Boldogan meséltem el nekik, hogy mi hogyan és mikor történt míg Rob is ugyan ezt tette. Anya javasolta, hogy menjek fel és öltözzek át, amit igazán jónak láttam, hisz már csak én és Rob voltunk ebben a ruhában. 

- Aden, feljönnél velem? – Kérdésemmel meglephettem, mivel meglepődötten nézett rám, majd bólintott és felállt, hogy követni tudjon egyenesen fel a szobámba. Amint bent voltunk leültem az ágyamra, majd megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy Aden is üljön le. 

- Tudod, szeretnék bocsánatot kérni. Hisz nagyon igazságtalan voltam. Ti csak szeretnétek megvédeni és ahhoz az kell, hogy lekapjátok. És tudom, sosem engednétek, hogy bárkinek is baja essen. Én nagyon sajnálom tényleg. Csak egyszerűen bepánikoltam és olyankor olyan dolgokat mondok, amik nem igazak. 

- Kristen ez nem a te hibád volt. Én is idióta voltam. Nem is értem, hogy mondhattam olyanokat hisz nem igaz. Tudod, minden nap örömmel figyelek rád, hisz már te vagy a családom és hidd el, már nem is tudnák másképpen élni. Igazad van, sosem engedném, engednénk, hogy bárkinek is baja essen. Annyira örülnék, ha eltudnád felejteni mindazt, amit mondtam és újra a barátod lehetnék. 

- Aden, hogy mondhatsz ilyet, hát persze, hogy minden olyan lesz, de csak akkor, ha te is meg tudsz nekem bocsátani. 

- Rendben – mondta majd szorosan megölelt. 

- Én megyek is, nyugodtan öltözz csak át – mondta majd az ajtó felé indult, de megállt. – És majdnem elfelejtettem. Azt szeretném kérni, még akkor is, bármilyen nehéz is lesz, kérlek, tegyél úgy mintha nem tudnád hogy kicsoda Tayler. 

- Rendben, majd megpróbálom nem kinyírni azt a szemétládát. 

- Kristen komolyan mondom és nehogy valami őrültséget tegyél. Ő sokkal erősebb nálad és minden rosszabbra fordulhat. – Hangja komoly volt és határozott. 

- Rendben nem teszek semmi őrültséget. Megígérem. 

- Köszönöm – mosolygott, majd kiment. Én azonnal a fürdőbe vetettem magam hogy lemoshassam magamról a sok piszkot, és hogy egy kicsit el tudjak lazulni. Ami nagyon jól sikerült is. Vagy fél órát álltam a zuhany alatt, mire nagy nehezen rávettem magam, hogy kijöjjek a zuhanykabinból.
Gyorsan fogat mostam és megszárítottam a hajam, majd a gardrób felé vettem az utam, de amint kiléptem a fürdőszobából Ashleyval találtam szemben magam. 

- Csakhogy végre kijöttél. Már kezdtem azt hinni, hogy valami baj van. 

- Sajnálom, de alig bírtam elszakadni a forró víztől. 

 - Mindegy is, mesélj. Mi volt az erdőben. Tudod eléggé soká jöttetek. – Kíváncsi szemei láttán elmosolyodtam. Na igen, gondolhattam volna, hogy nem hagyja annyiban.  – Mesélj csak majd én választok ruhát.

- Rendben. Nos, elmondta, hogy majd ha készen állok, akkor elmondok neki mindent, amiért nagyon hálás voltam neki... 

- Ó tényleg és mennyire is voltál hálás? – kacsintott rám.

- Ashley - szóltam rá mire megrázta a fejét. 

- Sajnálom, tudod, kicsit sok időt töltök Kellanal. Folytasd – mondta, majd bevetette magát a gardróbba. 

- Szóval elkezdünk csókolózni meg minden és már egymás ruháit tépkedtük le mikor Rob megállított. – Ashley megállt a mozdulatban, majd teljes figyelmét nekem szentelte. – Én is értetlenül néztem rá, hogy miért állított meg, hisz mindketten nagyon akartuk, mire elmagyarázta hogy ő azt szeretné hogy mikor együtt leszünk az különleges legyen és ne egy erdőben. – Ashley meghatódottan hallgatta, amit mondtam. 

- Hogy Kellan miért nem tud olyan lenni. Ő bezzeg bárhol és bármikor képes lenne. De mindegy én így szerettem bele. 

- Hogy mi? – néztem rá boldogan és egyben kérdőn. 

- Jól hallottad beleszerettem abba a nagy melákba. – mondta majd kihozta a ruhákat, amiket kiválogatott nekem. 

- És ezt ő is tudja? 

- Nem. Még nem és nem is fogja, és mielőtt megkérdeznéd, hogy, miért nem, azért mert félek bevallani. De ez most lényegtelen. Vedd fel ezeket a ruhákat és lent találkozunk. 

- Ashley – szóltam utána mire kelletlenül fordult vissza. Valószínűleg arra számított, hogy tovább fogom faggatni. 

- Köszönök mindent – öletem meg szorosan. Ha ő nem lenne, akkor talán még most sem lennék együtt Robbal. Miután Ashley magamra hagyott, felvettem a ruhákat. 

Végig az járt a fejemben, hogy hogyan is hozhatnám őket össze Kellannal. Mikor elkészültem összeszedtem magam és kész voltam arra, hogy két embert összehozzak, és hogy színészkedjek. 


szombat

24. Fejezet



Sziasztok. Itt is a fejezet. Ebben elég sok minden fog történni . Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Köszönöm szépen az előző fejezethez kapott komikat és pipákat. Tudom hogy elégé soká hoztam a fejezetet de itt van és csak reménykedem hogy kapok pár komit is. 
Puszi
Beky



24. Fejezet.


 Miután a nevetésünk is csillapodni látszott a karámok felé indultunk. Alig vártam már hogy láthassam az én drágaságomat. Sajnos itt kellet hagynom, amikor elköltöztem hisz mégsem vihettem magammal. Mégis mikor itt vagyok, mindig kijövök hozzá és elmegyek lovagolni. Mondhatni, hogy vele együtt nőttem fel, hisz még kicsi voltam mikor megszületett. Apa nekem adta és ez az ajándék volt életem legnagyobb ajándéka. Amikor beléptünk a karámba utamat rögtön Csillag felé vettem. Mikor az ő bokszához értem nem sokat kellet várnom és már ki is dugta a fejét. Először csak néztem, majd kezemet felemelve megsimogattam orrának puha, selymes részét. Ösztönösen nyomta orrát kezembe, mire csak elmosolyodtam. Átfogva nyakát megöleltem, hogy éreztessem vele, valójában mennyire is hiányzott. 

 
Csillag


Elléptem Csillagtól majd éreztem, hogy valaki derekamra teszi a kezét.
Nem kellet, hogy lássam, ki az. Derekamtól, ahol keze volt, furcsa bizsergés indult el egész testemen. Karjaiba simultam, hátamat mellkasának nyomtam, míg ő szorosan ölelt magához. 

- Nagyon szép ló. Gondolom a tiéd?! – Kérdezte, mire ismét megborzongtam.

-  Igen ő az én lovam. Csillagnak hívják. És amint látom, nagyon kedvel. – Néztem le Rob kezére, amit Csillag lökdösött. 

- Szerintem is. – Tette állát a vállamra. – És melyik lóval megyek én?

- Gyere, megmutatom. – Fogtam meg a kezét, majd elkezdtem húzni a második legjobb lóhoz. – A neve gyémánt. - Amint Rob meglátta a lovat, látszott rajta, hogy nagyon örül neki. Az ő lova fekete volt és gyönyörű szép. 

 Gyémánt

Miután együtt felszereltük a lovakat kivezettük őket az istálló elé. A többiek is szép lessen odaértek. Mindenkinek volt lova. Tayler volt az akinek feltűnt, hogy honnan is van ennyi lovunk. 

- Tudod már a nagypapánk is a lovakkal foglalkozott, így apa csakugyan lovak között nőtt fel. Számára a lovak is családtagok. Így van nekünk is rengeteg lovunk. Kristen volt a díjugrató, én idomítottam a lovakat, Jered fogatot hajtott míg Den volt az, aki gyors vágtázott. Mindannyian nagyon jók voltunk és rengeteg díjat bezsebeltünk, amiért a szüleink büszkék is voltak. Anya is díjugrató volt és így ismerkedett meg apával. Szinte egyértelművé vált, hogy Kristen lesz az, aki anya nyomdokaiba lép. És mindaddig ez így ment, míg Kris New York-ba nem szeretett volna menni tanulni. 

- Igen, szóval most már tudjátok, hogy honnan van ennyi lovunk. – szakította félbe Camet. – Most, hogy elég információtok van, érjetek utol- mondtam, majd elindultam Csillaggal. Még a bátyáim sem tudják, de sokat szoktam vágtázni és elég gyors is vagyok. Habár ezt így még nem tudtam sosem kipróbálni. 

Felemelő érzés volt újra lovagolni. Olyan volt minden, mint régen. Mintha visszamentem volna az időben négy évet, és most mindent onnan folytatnák. Csillaggal együtt mozogtunk mintha sosem hagytuk volna abba. Annyira másnak tűnt így a világ, olyan volt, mintha mindent ellehetne felejteni. 

Könnyen ugrattam át az előttünk lévő farönköt. A levegőben szállva siklottunk át a rönk másik oldalára, hogy aztán ismét nagy lendülettel tudjon Csillag szaladni. Akár egész nap el tudtam volna lenni így gondok nélkül. Még mentünk egy kicsit, majd egy tisztáson megálltam, hogy a többiek is be tudjanak érni. Csupán csak pár percet álltam egy helyben, mikor megérkezett Den. Bosszús és értetlen feje láttán mélyen elnyomtam magamban egy mosolyt. Sejtettem, hogy dühös lesz, amiért nem ő lett az első. A versenyeken is elég nehezen viseli. 

- Te mióta vagy ilyen gyors. Tudtommal én vagyok az, aki gyorsan tud lovagolni a családban. 

- Sajnálom. Tudom, hogy eléggé rosszul viseled a vereséget de…

- Nem viselem rosszul – mordult fel, mire csak elmosolyodtam, majd folytattam az előbb elkezdett mondatomat. 

- Tudod régen tanultam, vagyis gyakoroltam. Mindig is irigyeltelek, amiét olyan gyorsan tudsz vágtatni. És mikor először megpróbáltam olyan jó volt. Jó volt érezni azt a sebességet. Az adrenalint, ami bennem volt, ahogy egyre gyorsabban vágtattam. Sajnálom, ha ezzel megbántottalak őszintén. 

- Ugyan semmi gond húgi. Nem tudtam, hogy tetszik ez is. De kérlek vigyázz magadra, eléggé veszélyes is tud lenni. – Mondta kedvesen, mire kicsit felengedtem. Azon kívül, hogy mennyire viccesnek találtam, valójában aggasztott az is, hogy esetleg megbántom. 

- Köszönöm és vigyázok. De hol vannak a többiek? –néztem abba az irányba ahonnan ő is jött.

- Ó hát nekik volt egy kis gondjuk. Tudod Jackson nem igazán tudott felülni a lóra, és amikor sikerült, akkor kiderült, hogy nem jól kötötte meg a nyerget így lecsúszott a másik oldalon. A fiúk pedig a nevetőrohamtól nem voltak képesek a lóra ülni. Én meg nem hagyhattam, hogy legyőzz így utánad indultam, de sajnos nem tudtalak beérni. – Már a hasamat fogtam a nevetéstől és félő volt, hogy leesek a lóról. Ahogy elképzeltem magam előtt Jacksont amint nagy nehezen sikerül a lóra ülnie és rögtön le is esik, hát eléggé vicces lehetett. 

- Rendben, akkor induljunk vissza, mert nem hiszem, hogy egy hamar ideérnének. 

Már jó ideje mentünk visszafelé, amikor megpillantottuk a többieket, mint valami ügyetlen banda egy helyen. Volt olyan, aki jobbra-balra cikázott, míg akadt olyan is, aki inkább a ló mellet sétált (ez volt Jackson)
- Azt hiszem várhattunk volna egy darabig még rájuk. – Mondta Den felém pillantva.

- Igen szerintem is. – Bólintottam. 

- Hát ti hogyhogy itt, azt hittem, hogy már a világ másik oldalán vagytok –nézett ránk Jackson kérdőn. 

- Á, még nem, tudod vissza szerettem volna fordulni, hogy megnézzem, jól vagy e és hogy esetleg nem ütötted e be a fejed. Mert ugye, ha ennél is bolondabb lennél az igazán nagy veszteség lenne nekünk. – Mondtam komoly arccal. 

- Ugyan, csak miattam fordultatok vissza? Ez igazán aranyos tőled. Akkor majd máskor is ilyen ügyetlen leszek. – Kacsintott rám. 

- Bolond vagy – ráztam meg a fejem. Nem hiszem el, csak ő tud ilyen lenni, hogy amiből ő jönne, ki rosszul még a saját javára fordítja. Mikor odaértem hozzájuk leszálltam a lóról és rögtön Robra néztem, aki magabiztosan ült a gyönyörű fekete lovon. Annyira jól nézett ki hogy legszívesebben egy szobába zártam volna, hogy senki se láthassa. Persze velem egy szobába hogy én azért gyönyörködhessek benne. 

Szemeimet szorosan összezártam, hogy kiűzzem gondolataimból a képeket és a többiekre figyelhessek, de még elkaptam Rob csábos mosolyát. Hogy aztán minden figyelmemet végképp a többeknek szentelhessem. Robbal voltak még mára terveim és nem is akármilyenek, de ebbe bele sem mertem gondolni. 

- Jó, amint látom, vannak, akiknek nem nagyon megy a lovaglás. – Egyből Jacksonra tévedt a tekintetem, aki csak bosszúsan nézett rám. – Aki tud lovagolni, menjen csak, aki nem, az kövessen. – Megfogtam Csillag kantárját, majd elindultam az egyik lekerített rész felé. Nagy sajnálatomra Rob tudott lovagolni, így ő nem jött velünk, ahogy Tom, Kellan, Lizzy Ashley Nikki és persze a bátyáim sem. Nem tudtam eldönteni, hogy Aden valójában nem tud lovagolni vagy csak azért maradt, hogy rám vigyázhasson. 

- Na, ki lesz az első? – néztem kicsiny csapatunkra. 

- Majd én. – Jött elém Tayler. Én csak rámosolyodtam, majd kinyitottam a kerítés ajtaját, amin bevezette a lovat, majd én is bementem. A többiek a kerítés másik oldaláról figyeltek minket, így minden figyelmemet Taylernek tudtam szentelni. 

- Nos, akkor tudnod kell, hogy a ló azt fogja csinálni, amit te szeretnél, csak legyél határozott. Tedd, a lábad a kengyelbe, majd rugaszkodj el a földtől, hogy fel tudj rá ülni a nyeregben meg tudsz kapaszkodni hogy felhúzd magad. Megmutatom jó? – kérdeztem bizonytalan arcát látva, mire csak bólintott. Mindent úgy csináltam, ahogy mondtam, majd leszálltam a lóról, hogy ő is meg tudja csinálni. – Most már tudod, hogy kell. Próbáld meg. - Biztattam.

Nagyon határozottan lépett oda a lóhoz, majd miután lábát a megfelelő helyre tette elrugaszkodott és már a lovon is ült. Ha nem tudnám, hogy nem tud lovagolni, azt hinném hogy már évek óta ezt csinálja. 

 - Rendben ez eddig jó. Most akkor… - A szó a torkomban rekedt és egy hang sem jött ki rajta. A ló felágaskodott, ezzel a földre lökve engem. A pánik eluralkodott bennem és nem tudtam mit csinálni. Csak néztem, ahogy a patái egyre jobban közelednek felém. Valahonnan agyam legmélyebb zugából előtört egy emlék. Tayler arca valahonnan régről. 

Egy koszos elhagyatott épület egyik szobájában voltunk. A penészes falak a cigi büdös keveréke kínozta az orromat, de nem törődtem vele. Egy kar szorosan ölelt magához én pedig a kábulattól hanyatlottam mellkasára. A szobában mindenki kábultan nevetett a drog és az alkohol miatt. A kopott szakadt fotel, ami az egyetlen bútor volt a szobában kényelmesnek lehetett mondani. Belül mindenhol fecskendők és rég kiürült alkoholos üvegek voltak szanaszét. A szobában voltunk vagy 10-en, mégis mintha mindenkiből kettőt láttam volna. Egy férfi lépett oda hozzám, majd megragadta karomat, hogy valamit bele tudjon szúrni. A kábulat átvette az agyam felett az irányítást és már nem tudtam hol vagyok, vagy mit csinálok, csak azt, hogy mindez milyen jó is.” 

Mindez az emlék nem tartott tovább pár másodpercnél mikor valaki félre rántott mielőtt a ló rám léphetett volna. Szemeimet könnyek lepték el. Azonnal a megmentőm karjaiba simultam. Fejemben még ott voltak tisztán az emlékek és most már rájöttem mindenre. De néha a tudás és az emlékezés jobban fáj, mintha semmit nem tudsz. 

- Sss. Nincs semmi baj – Aden szorosan fogott, és ettől úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, és nem kell félnem semmitől sem. Fejem mellkasán volt, szemeimet szorosan összezártam és nem akartam semmire sem gondolni. Egy kéz érintette meg a vállamat, amihez egy hang is tartozott. Azonnal összerezzentem és még szorosabban simultam Ademhez. 

- Kristen én annyira sajnálom. Nem tudom, hogy mi történt. – Szabadkozott, de most nem érdekelt semmi sem. Nem akartam a közelében lenni. Nem akartam, hogy hozzám érjen és hogy itt legyen. El kell innen mennem messzire. 

Mintha Aden is tudta volna, mit szeretnék elkezdett húzni valamerre. Csupán csak pár lépést tettünk meg, amikor meghallottam Jackson aggódó hangját. 

- Kristen jól vagy? Nem esett semmi bajod? – Könnyeim mögül felnéztem Jacksonra majd halványan elmosolyodtam. Nem szerettem volna megijeszteni, de valószínűleg láthatta, hogy a mosolyon nem őszinte, mivel arca továbbra is nyugtalan volt. – Szólok a többieknek. – Kiáltott még utánunk.

Aden a házba vezetett egyenesen a nappaliba, majd leültettet. Hagyta, hogy kisírjam magam. Talán ez volt a legjobb, amit most tehetett. Mert meg kell, hogy nyugodjak. 

- Ő az – Szipogtam mikor felnéztem rá. Arca egy cseppet sem változott így biztosra vettem, hogy tudta eddig is. Először düh öntött el és le akartam kiabálni a fejét, amiért elhallgatta előlem. És csak később jöttem rá, mikor sikerült át gondolnom, hogy ez egy igazán rossz ötlet. Valószínűleg nem mondhatta el. 

- Tudom. De hidd el, hogy nem engedem, hogy bajod essen. Hinned kell nekem. Sosem hagylak magadra. 

- De el kell, hogy menjek ismét. El kell hagynom a családom. – Szemeimbe újra könnyek gyűltek erre a gondolatra. Nem akartam ezt. Már annyira utáltam elegem volt és vissza akartam forgatni az időt. Miért voltam akkora idióta hogy összekeveredtem velük?  Miért nem volt egy kicsit több eszem?

- Nem. Egyáltalán nem kell elmenned. – Tiltakozott azonnal. Értetlenül néztem rá, hisz nem maradhatok itt. 

- De el fogja mondani, hogy mi is történt velem, mindenkinek. – Felpattantam és dühösen néztem rá. Már miért ne mondaná el. Semmi sem akadályozza meg abban. Hisz tönkre tettem őket. Miattam voltak börtönbe. 

- Nem fogja elmondani. Azt már rég megtehette volna. Valami sokkal többet akar annál, mint hogy a családod megtudja a titkodat. – Ennek semmi értelme nem volt. Hisz azzal okozza a legnagyobb fájdalmat, ha elmondja. Vagy mégsem. Szemeim kikerekedtek mikor rájöttem, hogy miért is van itt. Vérem megfagyott a gondolatára is. 

- Azért van itt, mert Maxnek ad információt rólam. És én nektek vagyok a csali, aki idecsalogatja Maxot. – Aden arca megrándult a „csali” szóra.

- Én nem mondanám így. Te nem vagy csali, csupán egy áldozat, akit megvédünk, miközben elkapjuk azt a férget. 

- Szóval mégis csak az vagyok. Aden, ne szépíts. Te nem megvédeni akarsz engem, hanem elkapni őt. Pontosan tudtad, hogy idejön és még sem szóltál. A családom veszélyben van. Mert az az ember egy őrült és nem számít neki, hogy majd hány embert is kell megölnie, csak az, hogy engem elkapjon. Minden a te hibád.- Ordibáltam magamból kikelve.

- Még hogy az én hibám. Ugyan Kristen, nincs életem, mert téged védelek folyton. Nem én sodortam veszélybe a családod, hanem te. Te voltál az, aki drogozott, aki ivott. Hazudtál a családodnak és csakis te vagy a felelős mindezért. És tudod szerencse, hogy volt annyi eszed, hogy a kórházba bemenj, különben már rég halott lennél épp úgy, mint a gyereked. - Kezem nagy csattanással találta el az arcát. Szememből a könnyek patakokban folytak és már nem láttam tisztán. A düh, ami bennem tombolt arra késztetett, hogy törjek ki és ne fojtsam magamba, de még így is tudtam, hogy igaza van. Csak én vagyok a hibás mindenért. Lábaim önmaguktól indultak el. Az ajtót nagy hévvel téptem fel, hogy aztán az erdőbe szaladhassak. 

Úgy éreztem, hogy mindenki ellenem van és jogosan. Az én életem tönkrement, de nem kell, hogy az övékét is tönkretegyem. Adamnak nem volt igaza. Akkor lett volna eszem, ha nem megyek be a kórházba, mert ha most nem élnék, talán mindenki biztonságban lenne. Adamnak lenne élete, és sosem ismertem volna meg Robot. Ez azonban bármennyire is kellet volna, hogy megkönnyebbülést hozzon, belesajdult a szívem. Életem legboldogabb része volt, hogy Robbal megismerkedtem. Ő adta meg nekem azt, amire szükségem volt. A szerelmet, az igaz szerelmet, amit ha ott azon a napon meghalok, mikor a kisbabám, sosem ismerhettem volna meg. 

Nem tudtam merre megyek és nem is érdekelt, csak azt tudtam, hogy minél távolabb szeretnék tőlük lenni.  Mert talán így biztonságban lehetnek. Még ha csak egy kis időre is. 


Rob szemszöge: 

Végig Kristen vággyal teli arca lebegett előttem, amit azelőtt láttam, hogy elindultunk volna. Még most is hihetetlen, hogy szeret. Szívem valahányszor csak megpillantom, gyorsabban dobog mellkasomban. Emlékszem arra mikor találkoztunk. Sosem láttam még ennyire vidám embert, mint amilyen akkor ő volt. Nem volt több mások szemében egyszerű embernél mégis volt benne valami különleges számomra, amitől úgy éreztem ő más, mint a többiek. A nevetésének lágy dallama a szemének csillogása és minden, ami ő volt valami különleges emberré tette. Egy értékes kincsé melyből a világon csak egy van. És ez a kincs most az enyém. 

Sok lánnyal jártam már eddig, de valahogy volt bennem valami, ami hiányzott, valami amit nem tudtam mi. És csak később jöttem rá. Pontosan azon a napon mikor összefutottam Kristennel. Az a nap volt az, mikor megtaláltam lelkem hiányzó darabkáját benne. Vele lettem egész. És tudom, hogy ő számomra az igazi. Érzem, hogy sok minden áll még előttünk, de én szeretem, és ezt sosem fogom elfelejteni bármi is legyen majd. 

- Rob. – A hang irányába fordítottam fejem. – Jackson hívott. – Kell szemei komolyak voltak és tudtam, hogy baj van. – Kristen éppen Taylernek mutatta, hogy hogyan kell a lóra ülni, amikor a ló ellökte és majdnem rálépett. Aden éppen időben húzta el onnan Kristent. Azt mondta, hogy nem esett semmi baja csak nagyon megijedt. – Az utolsó szót már csak halkan halottam. Amennyire csak tudtam siettem vissza a házhoz. Féltem, hogy Kristennek valami baja esett, és ha ez így van, én meg fogom ölni Taylert. 

Amint a házhoz értem lepattantam a lóról, majd szinte futva tettem meg az utat az ajtóig, amit aztán majdnem, hogy kitéptem a helyéről. Idegesen néztem körül a nappaliban, de nem láttam Kristent sehol sem. 

- Hol van Kris? – Néztem Adamra, aki a fejét fogva ült a kanapén. Fejét felemelte, majd bűnbánó szemekkel nézett rám. 

- Sajnálom. De én ostoba voltam. Borzalmas dolgokat mondtam, mire elszaladt. 

- Hogy mit csináltál? – Ragadtam meg a ruháját, hogy felemeljem, de nem válaszolt. – Hol van? - Kérdeztem egyre dühösebben mire csak egyetlen szót mondott.

- Az erdőben.