9. Fejezet.

Sziasztok itt a következő fejezet. :) 

Remélem, hogy tetszeni fog.  :) :) 

Jó olvasást!

Puszi 

Beky

9. Fejezet

Kristen szemszöge.

Valamiéért az az érzés kavarog bennem, hogy az életem meg fog változni, csak még nem tudom, hogy melyik irányba. Nem mintha eddig nem változott volna folyton. Minden napom egyre színesebb. Sohasem tudom kiszámítani, hogy holnap mi jön, mert mindig valami váratlan dolog történik. Azzal, hogy megismertem Robot rengeteg dolgot nyertem. A napjaim nem unalmasan telnek, hanem mindig boldog vagyok, és nem rágódok a múlton. 

Reggel nyugodtan ébredtem. Még mindig a fejemben volt a tegnapi táncunk Robbal. Olyan megnyugtató volt a közelsége, ahogy szorosan hozzábújtam, az a szédítően jó illata, a csodálatos szemei. Ábrándozásaimból visszatértem a valóságba majd miután elintéztem minden reggeli teendőmet és felöltöztem lementem a konyhába, hogy reggelizzek. Lent Niel fogadott nagy örömmel. Szegénykét nagyon elhanyagolom mostanában. Felkaptam az ölembe majd miközben simogattam bementem a konyhába ahol Nikki már ott volt. 

-      Jó reggelt – mosolyogtam. Éppen egy újságot olvasott, amikor megszólaltam. Valószínűleg nem is sejthette, hogy jövök mivel nagyon megijedt. – Ne haragudj nem akartalak megijeszteni – mondtam mosolyogva.

-      Semmi gond. Jó reggelt. Ugye nem felejtetted el, hogy állatorvoshoz kell vinned Nielt? – kérdezte.

-      Nem, nem felejtettem el – mondtam miközben Nielnek enni adtam.

-      Ma nem kell menünk dolgozni. Liz az előbb hívott, hogy ma ők sem mennek, így van egy szabad napunk. – Mondta, aminek nagyon megörültem. A telefonom elkezdett csörögni a zsebemben, ezért felvettem. A tegnapi telefonáló jutott eszembe. Nem szólt bele senki. Gondolom valamilyen kölykök szórakoztak megint. Azonban az az érzés, ami akkor elkapott megrémített. Furcsa hűvösség áramlott rajtam végig, amitől libabőrös lettem.

-      Viszont nekem most mennem kell – mondtam majd már fel is pattantam a székről.

-      Hova mész? –kérdezte kíváncsian.

-      Robhoz átviszem a kabátját, utána megyek az állatorvoshoz. – mondtam miközben a kabátomat vettem fel. Nikki a falnak dőlve nézett rám mosolyogva.

-      Ne mosolyogj – mondtam, de én sem tudtam megállni.

-      Te mondod? –mondta majd bement a konyhába.

-      Gyere Niel - guggoltam le elé, aki éppen onnan nézett ahol az előbb Nikki állt. Fejét félredöntötte majd elkezdett felém szaladni. Annyira szeretem, el sem tudom mondani, hogy mennyit jelent nekem. Felvettem a kezembe a kocsi kulcsot és a kanapéra előre bekészített kabátot is megfogva mentem ki a kocsihoz.

Beültem majd már hajtottam is Robék házához. Lassacskán már dél lesz. Milyen gyorsan szalad az idő. A szebbnél szebb házakat nézegettem amikor Niel egy nagyot ugatott és mintha csak tudta volna, hogy megérkeztünk feltámaszkodott az ablakra. Mosollyal az arcomon parkoltam le a ház előtt majd kezembe vettem Nielt, a kabátot és elindultam a ház felé. Odaértem és becsöngettem. Nemsokára ki is nyílt az ajtó. Rob állt velem szebben, habár elég fáradtnak tűnt. Azonban egy nagy mosolyt villantott felém amint meglátott. A káprázatos mosolya után észrevettem, hogy nincs rajta felső. Még a szívem is gyorsabban kezdett el verni. Zavartan kaptam el a tekintetem kockás mellkasáról, majd inkább a földet tüntettem ki figyelmemmel.

-      Szia – suttogtam.

-      Szia - köszönt ő is és a hangjából hallani lehetett, ahogy mosolygott. Robot mintha nem is zavarná, hogy félmeztelenül van, félreállt az ajtóból, hogy beengedjen. Beléptem majd rögtön körülnéztem. Semmi változást nem láttam, minden ugyan olyan tiszta volt, mint lenni szokott.

-      Jaj elhoztad Nielt is. –lépett oda majd kivette a kezemből és megsimogatta. – Örülök neki. Tudod nagyon megkedveltem. – mondta.

-      Kisfiam kérlek öltözz fel! – jött ki a konyhából Clare. – Szervusz Kristen. – köszönt kedvesen.

-      Ugyan anya Kristent úgysem zavarja – nézett rám mosolyogva.

-      Ugyan én miattam tényleg nem kell. – szabadkoztam. Igen csak tetszett az, amit láttam. Robnak nagyon ki volt dolgozva a teste jobban mondva az, amit láttam belőle. Éreztem, ahogy az arcom elkezd égni, ezzel is jelezve, hogy elpirultam. Niel felugatott ezzel magára vonva a figyelmet.

-      Jaj de aranyos. A tied? – nézett rám Clare.

-      Igen – válaszoltam, majd Clare közelebb ment hozzá és a kezébe vette. Nem csodálom, hogy mindenki el van tőle ájulva ,nagyon imádnivaló egy kutya.

-      Gyere – mondta Rob és elindult fel a lépcsőn.

-      Vigyázol addig rá? - kérdeztem meg Clare-t.

-      Persze - mondta majd elindult vele vissza a konyhába. Rob türelmetlenül megfogta a kezemet, majd elkezdett felfelé húzni. Amint beértünk a szobájába szinte körbe sem tudtam pillantani, a szememet valami egészen más vonzotta. Az izmosra kidolgozott válla és mindem egyes mozdulata után kilátszódó lapockája. Odahúzott a szoba közepére majd az éjjeliszekrényéhez lépett és kivett belőle valamit.

-      Szeretnék neked adni valamit - múltkor láttam, hogy nincs a nyakadban semmi sem így… - mondta majd a kezét felemelte, amiben ott lógott egy gyönyörű szép nyaklánc, ahogy a fény megvilágította elkezdett csillogni.

-      Nem Rob, ezt nem fogadhatom el. Hisz ez nagyon drága lehetett! – mondtam majd hátrább léptem. A kezemet vissza kellett fognom nehogy mégis az akaratom ellen cselekedjen.

-      Kérlek, fogadd el. Vagy nem tetszik? – kérdezte csalódottan majd az ablakhoz ment. Dehogynem tetszik, és még hogyha egy tésztából fűzött nyaklánc lenne, akkor is tetszene hisz te csináltad. –mondtam volna legszívesebben. Lassan mögé lépkedtem majd megfogtam a kezét és elé léptem.

-      Rob nem erről van szó, én csak nem szeretem, hogyha rám költenek – mondtam. – De mégis… Ennek nagyon örülök nagyon gyönyörű – mondtam majd adtam egy puszit az arcára csak ez a szája szélére sikerült. Zavartan léptem el tőle.

-      Megkérlek, felteszed? – kérdeztem majd hátat fordítottam neki miközben a hajam félrehúztam.

Éreztem, ahogy keze hozzáér a tarkómhoz, amitől libabőrös lettem. Lassan feltette a nyakláncot majd bekapcsolta. Végigsimított a nyakamon majd olyat éreztem, amit sosem reméltem volna. Ajkait hozzáérintette nyakamhoz és egy csókot nyomott rá. Amint elszakadt a bőrömtől felé fordultam és a szemébe néztem. 

Az ajtó hangos robajjal kivágódott majd Lizzy jelent meg. 

-      Szia – mondtam majd odajött és szorosan megölelt. – De örülök, hogy itt vagy.

-      Tudod, azért van az ajtó, hogy kopogj rajta. – mondta Rob és a düh határozottan kicsengett a hangjából.

-      Szia – köszöntem, ezzel is elterelve a témát. – Láttad már Nielt? – kérdeztem meg kíváncsian. Minél előbb szabadulni szerettem volna, ebből a szobából különben hamarosan rávetném magam Robra.

-      Kit? - kérdezte értetlenül

-      Gyere – ragadtam meg a kezét és elkezdtem lefelé húzni.

-      De… - mondta volna Rob amire mindketten hátranéztünk rá, azonban a mondatát nem fejezet be, hanem a szekrényhez ment. Ezért mi folytattuk az utunkat le a nappaliig.

Amint leértünk a lépcsőn a nappaliba mentem mert onnan halottam kiszűrődni hangokat. Belépve a nappaliba megpillantottam Claret ahogy Nielel játszik. 

-      Jaj de édes – mondta Lizzy, majd odarohant Nielhez. 

Nagyon jól elvoltak és egy csomót játszottak. Rob is csatlakozott hozzánk miután felvett egy szürke felsőt. Amikor lejött éreztem magamon a pillantását és akaratlanul én is ránéztem. Tekintetem az órára siklott és ijedten ugrottam fel. 

-      Nekem most mennem kell! – mondtam majd odamentem Nielhez. - El fogunk késni.

-      Ugyan nem kell sietned nyugodtan, maradj még. Vagy esetleg dolgoznod kell? – kérdezte Clare.

-      Nem ma nem kell dolgoznunk. Nielt kell állatorvoshoz vinnem. – mondtam.

-      Ó de kár. Remélem, hogy máskor is elhozod majd. – mondta.

-      Persze. – indultam el az ajtó felé Robbal a nyomomban. 

Gondolkodva fordultam felé hirtelen, amire valószínűleg nem számított, mert nekem jött. 

-      Ömm… Nem lenne kedved velem jönni? –néztem fel a szemeibe.

-      De, szívesen – mosolyodott el. Mosolya nagyobb volt mindennél. Megfordultam majd kimentem a kocsihoz közben kezemet a tőle kapott nyakláncra simítottam. Sohasem fogom levenni. Életem legszebb ajándéka egy olyan férfitól, akit szeretek. Mert ismét beleestem abba a csapdába, hogy beleszerettem egy férfiba… 

     Ez egy kicsit rövid lett, de remélem, hogy a következőt hosszabbra megtudom írni csak gyorsan akartam nektek hozni. 

      Puszi      

8.Fejezet.

Sziasztok! 

Meghoztam a következő fejezetet. Nem tudom, hogy miért teszi a vonalakat, amik a párbeszédeket jelzi ki a vonalra, de nem tudok vele semmit sem csinálni bocsi. Remélem, hogy attól függetlenül még tetszeni fog a fejezet. :) 

Nagyon szépen köszönöm a pipákat és a komikat az előző fejezethez. Remélem, hogy ehhez is legalább annyit kapok, mint a múltkorihoz :)

Remélem Timi, hogy ebbe a fejezetbe megérted az okot amiért Rob nem hiszi, el Kellenek azt, amit mond. 

Jó olvasást. :) 

8. Fejezet.    

       

T… szemszöge:

Muszáj elmondanom neki, ha ezt megtudja… El sem hiszem, hogy ennyi év után pont én fogok vele találkozni és még csak meg sem ismer. El sem tudom hinni. Nem lennék a helyébe, mert amit kapni fog azt még egy férfinak is nehéz lenne kibírni.

De egy cseppnyi sajnálat sincs, bennem megérdemli. Míg ő vígan éli mindennapjait nem is sejti, hogy mennyi szenvedést okozott neki. Lehet, hogy először nekem is foglalkoznom kellene vele. Tudnák mit csinálni, hisz be kell vallanom nagyon dögös. De nem, nem lehet ő csak is az övé, ha hozzá nyúlnék biztos, hogy kinyírna, és nem azért mert attól fél, hogy baja esik, hanem azért mert hosszú szenvedések árán szeretné megbosszulni azt, amit tett vele.

A telefonért nyúltam majd beütöttem a számot, amit már igen csak jól tudtam. Fel emeletem a telefon a fülemhez majd vártam. Mindenki csak arra várt, hogy majd valamelyikünk telefonál, és akkor minden elkezdődik. Kicsörgött a telefon egyszer majd a másodikat már meg sem várta mert egy férfihang csengett fel.

-          Mond.

-          Megvan. – A vonal túloldaláról semmit sem lehetett hallani csak az egyre gyorsuló légzést. - Hol vagy most? – kérdeztem még csak pár napja szökött meg így folyton menekülnie kell, sohasem lehet tudni, hogy éppen hol, rejtőzködik és biztos voltam benne, hogy most sem fogja megmondani.

-          Ne csinálj semmit értetted? Majd én telefonálok. Te csak figyeld, mindent tudni akarok róla még azt is, hogy mit eszik reggelire, és hogy mit álmodik értetted? – Kerülte ki a kérdésemet. Hangja izgatott és sürgető volt.

-          Igen értettem. Mint ha az árnyéka lennék, úgy fogom követni. – mondtam majd halottam, hogy éppen bele akar szólni ezért gyorsan folytattam. – Nem kell aggódnod semmit nem fog észrevenni. Olyan lesz, mintha a tökéletes kis élete boldogan folytatódna. – sohasem titkoltam előle hogy mennyire nem kedvelem, amit őszinte örömmel fogadott. Így legalább nem tudom majd megsajnálni, amikor oda kerül a sor.

-          Ne feledd ő az enyém. És azt akarom, hogy szenvedjen, ha érted, hogy mire gondolok. . – mondta majd válaszomat meg sem várva letette.

Az biztos, hogy mostantól nem fogja ismerni azt a szót, hogy nyugodt élet.

Rob szemszöge:

-          Csak azért jöttem, hogy gratuláljak. – mondta kedvesen Vic felé nézve. Nővérem azonnal megölelte Kris aki meg sem lepődve ezen, viszonozta az ölelést.

-          Köszönöm. – mondta mosolyogva nővérem. Úgy látszik, le sem lehet ma vakarni róla ezt a vigyort. – Miután elengedte Krist, mellé álltam és úgy néztem Kris csodás arcára, ami csak úgy ragyogott a boldogságtól.

Hihetetlen gyorsasággal telet el ez a nap. Nem csak Vicnek volt ez egy boldog nap, hanem nekem is. Valamiért úgy érzem, hogy Kris valóban nagyon fontos nekem. Talán mégis van abban valami, amit Kell mondott? Nem az nem lehet igaz valahogy nem tudtam úgy nézni a dolgokat, hogy engem akár valaki igazán szerethet. Hirtelen egy régi emlék villant fel elmémben.

„ Téged nem fog senki sem szeretni sohasem. Hogy is gondolhattál ilyet? A szerelem egy olyan dolog, ami csak az arra méltók érdemelhetik meg és te nem vagy olyan. – Körte a szavakat felém. Tudtam, hogy igaza van, én sohasem lehetek szerelmes és én sem érdemlem meg. Utálom az életet, a szerelmet és ezt a nőt is. – Tudom, hogy most az jár a fejedben, hogy mennyire utálsz, de hidd, el ez akkor sem segít semmin.”

Mindig ugyan ezek a szavak járnak a fejemben és nem tudok mit tenni ellenük. Ez olyan, mint az időjárás, az ellen sem tehetsz semmit. Kristen csak barát és én nem érdemlek ennél többet.

Lefeküdtem az ágyamra, majd a plafont kezdtem el tanulmányozni és mintha csak valóság lenne megjelent előttem az arca. Azok a gyönyörű szemek sohasem tudtak elengedni mindig fogvatartottak akár csak egy örvény melyből nem tudsz szabadulni. Hirtelen felültem majd megdörzsöltem a szeme.

Hiába is tagadom én…



Kris szemszöge:

-          El sem hiszem, hogy ilyen jól sikerült. Olyan aranyosak voltak. Látszik, hogy szeretik egymást. Jaj, milyen jó is lehet megtalálni azt, akit igazán, szeretsz a nagy Őt. – Áradozott Nikki, akit mind mosolyogva halhattunk kivéve Petert, mert ő az irodájában volt.

-          Igen tényleg jó lehet. – mondta Matt, is majd lopva Nikki felé pillantott, aki éppen egy asztalról pakolt le.

-          Szerintem meg nem kellene ilyen fiatalon összeházasodniuk. Az a nő biztos valamivel elcsavarta a pasi fejét, ha már ilyen fiatalon megnősül. Én a helyébe még biztos, hogy kiélvezném az életet. Mert ezen túl aztán nem csajozhat, mert otthon várja majd a felesége. – mondta Adam, miközben épp a poharakat szedte össze. Észre sem vette, hogy a mondata végére mindannyian hitetlenkedve nézzük. Nem is gondoltam volna, hogy Adamnak ez a véleménye. Mivel egyikünk sem válaszolt ezért felnézett.

-          Most mi van? Nem kell így nézni. Vagy nekem nem is lehet véleményem? – rá se ismertem mintha nem is ő lenne itt.

-          De persze lehet. Csak nem tudtuk, hogy te így vélekedsz a házasságról. – mondta Liz kedvesen, majd mindannyian folytattuk a pakolást.

Miután végeztünk, mindenki elindult összeszedni a dolgait, hogy aztán hazamehessünk a puha ágyikóba.

Amint hazaértem nem foglalkozva semmivel mentem a fürdőbe, hogy egy jó forró zuhanyt vegyek. Nikki addig megetette Nielt. Nagyon jól esett az a forró fürdő és habár gyorsra terveztem a forró víz elcsábított és vagy egy órán át folyattam magamra a vizet. Egy törölközőt csavartam magamra, majd megmostam a fogam, kifésültem a hajam és egyenesen a gardróbhoz mentem, hogy valami kényelmes pizsamát keressek.

Miután sikeresen felöltöztem és lefeküdtem éppen azon voltam, hogy mély állómba merüljek és kipihenjem a napi fáradalmakat, amikor a telefonom hangos csörgésbe kezdett. Kezemet felemelve kezdtem el tapogatózni az éjjeliszekrényen ahol nemsokára meg is találtam a keresett tárgyat, ami vadul rezgett a kezembe jelezve, hogy valaki igencsak keres.

Megnyomtam a hívás gombot, majd a fülemhez emeletem és vártam, hogy valaki megszólaljon a vonal túlsó felén.

Díj :) :)

Nagyon szépen szeretném megköszönni Renéenek aki gondolt rám. Nagyon örülök ennek a Díjnak :)
Köszönöm :) 

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3. Küld tovább azoknak a blogíróknak. Akik szerinted megérdemlik!
4.Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Akiknek tovább küldöm:

Kim
Dóry
Beus
Beus 
Blaire

És még sok mindenkinek. Bárki elviheti ha szeretné mert szerintem mindenki megérdemli :)

7. Fejezet

Sziasztok. 

Itt a következő fejezet. Remélem, hogy tetszeni fog. Van egy videó a szöveg közepén. Szerintem, ha elindítjátok, és úgy olvassátok tovább sokkal jobb, mint simán. :)

7. Fejezet

.

- Na, hogy halad a munka? – kérdezte kedvesen Liz. Mindig is arra hajlottak, hogy minden tökéletes legyen. Mondjuk a helyükben én is pont ugyanezt tettem volna annak érdekében, hogy sok vendég járjon ide és ők a jó úton haladtak. Egyre több vendég lett.

- Igen minden jól megy –néztem a vendégek felé.

- Láttam jól kijöttél a fiúkkal, akik itt ültek az előbb.

- Ja, igen ismerem őket – mosolyogtam rá.

- Khm – köszörülte meg valaki a torkát a hátam mögött, amire én hátra is fordultam. – Felkérhetlek egy táncra? –szólalt meg Rob. A táncparkett felé néztem ahol már nagyban táncoltak. Milyen jó is lenne a karjai között lenni. Olyan ragyogó szemekkel nézett rám, hogy lassan elolvasztotta a sok melegséggel, ami bennük volt.

 

- Öhmm, nem lehet nekem…

- Menj csak. Majd én itt maradok – mondta Liz. Kétségbeesetten néztem rá. Féltem attól, hogy mi lesz, ha olyan közel leszek Robhoz hisz ő csak barátként tekint rám, míg én… Liz csak elmosolyodott. 

Nincs mit tenni levettem a kötényt, majd Rob felé léptem és elindultunk a táncoló emberek felé.

Testemet egyszerre járta át félelem és öröm is. Lassan lépkedtem, jobban szerettem volna húzni az időt, de sajnos nagyon közel volt a táncparkett a pulthoz, így hamar odaértünk. Az isten is ellenünk lehetett, ugyanis épp most váltott egy igen csak lassú számra. A torkom összeszorult.

Rob szembe fordított magával, majd elég sután közelebb lépkedtem hozzá. Feszülten emeltem fel a karjaimat és kulcsoltam nyaka köré, míg ő forró kezeit derekamra simította, amitől megborzongtam.

- Fázol? – kérdezte

- Nem – vágtam rá azonnal.

 Kicsit szorosabban vont magához és egy varázsütésre elmúlt minden aggodalmam és feszültségem. Az illata ismét elkábított, mint mindig ha a közelébe vagyok. Lábaim automatikusan mozogtak, aminek örültem, mert nem igazán tudtam arra koncentrálni, hogy pontosan hova lépjek. A zene halkan szólt, ezzel is elkábítva az embereket, de lehet, hogy csak én éreztem úgy.

Most boldog voltam annyi év után végre először boldog, még ha ez a boldogság csak pár percig is tart már megérte. Szememet lehunytam és mintha egy szakadék szélén táncolnék, de az a szakadék nem félelmetes hisz az alján ott hullámzik a gyönyörű kék óceán melynek vége láthatatlan pont, úgy mint a jövőnk. Az óceán szinte egybefolyt a felhőkkel a messzi távolban akár csak két élet.

Robbal lassan táncoltunk a sziklán és az orromba kúszott a tulipánok illata, amely körbevett mindent és csodássá varázsolta ezt a helyet. Mint egy mesebeli világ ahol csak ő meg én létezünk. Szorosan ölelt és én boldogan bújtam még jobban hozzá. Itt minden olyan nyugodt, ami azt is bizonyítja, hogy ez nem lehet a valóság, hisz ott semmi sem ennyire ragyogó és varázslatos. Valójában ez a tökéletesség nem is létezhet csak a képzeletünkben. A valóság soha sem lehet nyugodt békés és semmi keppen sem gondtalan.

A valóságba visszatérve vettem csak észre, hogy fejem Rob mellkasán pihen. Ijedten kaptam fel, majd fel sem néztem úgy szólaltam meg.

-          Most már vissza kell mennem, dolgozni. – mondtam majd próbáltam elmenni. A zene még ment, de már az ütemek lassulásából kilehetett venni, hogy lassan véget ér. A teremben mindenki összebújva táncolt és az arcukon csak a boldogság volt látható.

Elindultam a pult felé nem is foglalkozva azzal, hogy Rob mit csinál. Csak menekülni akartam a számomra épphogy csak megtapasztalt, de elérhetetlen boldogságból.

Rob szemszöge:

Mint egy másik világ, egy újfajta érzés járt körbe. Még sohasem éreztem ilyet és elmondani is nehéz lenne. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki még csak most tapasztal meg egy számára teljesen ismeretlen dolgot, ami valójában nagyon is tetszik. És én ebből az érzésből még többet akartam, mint egy finom ételből. Krist ölelni egyszerűen ez az érzés volt. Leírhatatlan megfogalmazhatatlan és érthetetlen azonban azt tudom, hogy borzasztó érzés volt amikor Kris hirtelen kiszakított ebből azzal, hogy elment. Szinte még reagálni sem tudtam. Agyam és lelkem még ebben a kábulatba volt.

Egyedül álltam a színpadon, ami teljesen nem volt igaz hisz a rokonaink, barátaink mind itt táncoltak, de mégis egyedül éreztem magam. Krisre néztem, aki miután Nikki kérdésére bólintott eltűnt a hátra vezető ajtón. Jobbnak láttam, ha kicsit kiszellőztetem a fejem. Kilépve az étterem ajtaján arcomat megcsapta a hideg őszi levegő. Fejemet felemeltem az égre, ami már sötét volt, de a csillagok és a holdfényt adott nem hagyva, hogy elvesszünk a vak világban.

Őszintén szólva nem tudom, hogy mióta lettem ennyire olyan, mintha most minden megváltozott volna, csak nem tudom, hogy ennek mi az oka. Valahogy másnak láttam mindent.

-          Na, mi van haver? Mi ez a búskomor fej? – kérdezte meg Kell aki egy sörrel a kezében nézett rám vigyorogva.
 

-          Semmi – néztem vissza oda ahol a kocsik őrült iramban száguldoztak. – Gondolom láttad, amikor táncoltunk. – mondtam.
 

-          Igen – mondta miközben bólintott egyet. Most eltűnt róla minden vidámság és egész komolynak tűnt. – Látom, kedvelitek egymást.
 

-          Igen, Kris nagyon jó barát. Ahogy ti is. – tettem gyorsan hozzá.
 

-          De még sem olyan, mint mi. Kicsit jobban is kinyithatnád a szemed. – mondta.
 

-          Ezt hogy érted?
 

-          Úgy hogy kedvel téged.
 

-          Ahogy én is őt.

-          Ember komolyan mondom, kikészítesz. Rob te tényleg ennyire hülye vagy? Hát nem veszed észre, hogy teljesen odáig van érted? … ahogy te is érte.

-          Kell ez nem igaz. – néztem rá. – Mi csak nagyon jól érezzük magunkat egymás társaságában épp úgy, ahogy veletek vagy bármelyik más barátommal együtt. Jobb, ha ezt most abba is hagyjuk. – mondtam majd elindultam vissza az étterembe.

Vic -et láttam meg elsőként, aki borzasztóan boldog volt. Ha jól sejtem, akkor most jön a nagy eljegyzés. A tömeg elhalkult a zene is megállt. Mindenki csak őket nézte. Ben letérdelt, az arcán csak izgalom látszódott. Valahogy meg tudom érteni habár érezni még nem éreztem, hogy ez milyen lehet. 

Vic nagyon jól választott. Ben nagyon rendes srác és bármit megadna a nővérem boldogságáért. Mint egy jó testvér azért én is elbeszélgettem vele, hogyha valaha is megmeri bántani akkor, kinyuvasztom, de azt kell, hogy mondjam nagyon jól vette az akadályt.

-          Victória Pattinson hozzám jössz feleségül? – kérdezte majd félve nézett a nővérem szemébe.
 

-          Igen - ugrott egy nagy mosollyal a száján a karjaiba. Ezt én sem tudtam kihagyni mosolygás nélkül, majd úgy éreztem egy érzés arra késztetett, hogy nézzek oldalra. Kris állt ott, aki szintén engem nézett. Rámosolyogtam, amit ő is viszonzott. Jó tudni, hogy nem haragszik rám semmiért.

Mindenki tapsolt ezért én is így tettem, majd közelebb léptem hozzájuk és beléptem a sorba, hogy én is gratulálhassak nekik. Először Ben-hez léptem oda majd kezet fogtunk.

-          Csak túlélted. – mosolyogtam rá.
 

-          Ja, haver. – ezen csak hangosan felnevettem.
 

-          Ne feledd, amit most mondok. Majd ha te leszel ebben a helyzetben, akkor megtudod, hogy milyen és én is ugyan így kifoglak nevetni. – olyan komoly arcot vágott, mint amit azelőtt még soha.
 

-          Rendben megegyeztünk, habár szerintem arra még várnod kell egy kicsit.
 

-          Azt majd még meglátjuk. – mondta majd kikerülve odalépett a még hátam mögött sorakozó emberekhez.  Odaléptem nővéremhez, aki egy óriási vigyorral nézett rám.
 

-          Gratulálok. – öleltem magamhoz, amit szorosan viszonzott is.
 

-          El sem tudom mondani, hogy menyire boldog vagyok. – mondta. Meg is érdemli, hogy boldog legyen. – Most már csak Lizzy és te vagy öcsi. – borzolta össze a hajam.
 

-          Hé…
 

-          Jaj, bocsánat tudom, hogy vagy egy órát szenvedtél vele, hogy tökéletes legyen. – nevetett fel.
 

-          Ha tudod, akkor miért csinálod?
 

-          Azért, hogy bosszantsalak.
 

-          Hát köszi, nagyon rendes vagy.
 

-          Mégis mire vannak a tesók, ha nem arra, hogy bosszantsák a másikat?
 

-          Elnézést. – halottam meg mellőlünk egy igen csak félénk hangot, aki nem más volt mint Kris. 

6. Fejezet.

Sziasztok.

Hozam a következő fejezetet, ami egy kicsit rövidebb, de így sokkal gyorsabban tudom őket hozni habár most beteg lettem, de azért remélem, hogy így is tudom majd hozni a kövit. Na de nem is akarok itt panaszkodni. Annyira örülök annak, hogy most hamarabb tudom hozni a fejezetet.

Nagyon köszönöm a komikat azoknak, akik írtak. Nagyon jól esett m,ég ha csak páran is voltatok akik írtak. És köszönöm még a pipákat is :)

Imádom azt az érzést, mint amikor meglátom a komijaitokat és a pipákat.

Nagyon köszönöm:)

Jó olvasást.

ui: A komik sokat segítenének abban, hogy hamarabb tudjam hozni a következőt, ami szerintem és a barátnőim szerint is nagyon jó lesz. De ti tudjátok, hogy mennyit szeretnétek várni :)

6. Fejkezet.

Rob szemszöge:

Ledöbbenve néztem Krist amint a konyha félé haladt. Ez a nő aztán nem semmi. Mosolyodtam el. A fiúk köpni - nyelni nem tudtak. Egy percre még én is elhittem azt amit mondott, pedig én ott voltam. Hangosan felnevettem, amire a fiúk mind rám kapták a fejüket és értetlenül néztek rám.

-          Nem mondod, hogy ti már… - nézett rám Jakson. Én csak elmosolyodtam majd leszállva a bárszékről elindultam az asztalunk felé magukra hagyva őket.

Lizzyt pillantottam, meg aki most érkezett meg, odamentem hozzá majd szorosan megöleltem. Köztünk mindig is nagyon jó volt a kapcsolat. Számomra sohasem volt az ciki, hogy a családomat ennyire szeretem.

-          Szia – mondtam neki amikor már elengedtem.
 

-          Szia – köszönt vissza kedvesen majd a vállam felett elnézett. – Az ott Kris? - Kérdezte, amire én is megfordultam.

 Kris lépett ki a konyha lengőajtaján. Igazából még csak most tudtam megnézni. Egy nagyon nagy magas sarkú cipőt viselt mely még jobban kiemelte fehér farmerba zárt hosszú lábait. A dereka nagyon vékony volt mégis ez valahogy még szebbé tette, amit a fekete kötény igen csak kiemelt. Fehér inget viselt, ami egy cseppet szerintem túlságosan is ki volt gombolva.

-          Rob – halottam meg nővérem hangját.
 

-          Ja igen ő az. Itt dolgozik. – Mondtam.
 

-          Nem is mondtad. – nézett rám.

Tegnap miután hazamentem nagyon sokat beszélgettünk és azt is elmondta, hogy nagyon szimpatikus  neki Kristen, amit meg is értek hisz kinek nem, még a fiúknak is akik még mindig a pultnál ültek. Őszintén örültem amikor Lizzy ezt mondta hisz úgy érzem Kris nagyon jó barátom lett ilyen rövid idő alatt.

-          Mert nem tudtam, hogy ide jövünk. – mondtam.
 

-          Értem. Megyek, köszönök neki. – mondta majd már el is indult.

Kris szemszöge.

Ismét a pult mögé léptem ahol még a négy fiú ott volt és igen csak beszélgettek, majd amikor megláttak elhallgattak.

-          Ugyan fiúk ti sem gondolhatjátok komolyan azt amit mondtam! – néztem rájuk mosolyogva.

-          Nem mondod, hogy te most csak szívattál minket! – mondta Tayler.

Én csak bólintottam. Még én sem hittem, hogy beveszik azt, amit mondok. Sohasem tudtam valami jól hazudni, de ezek szerint javulok.

-          Ezt nem hiszem el, hogy átvertél! - döbbent le Kellan. Mosolyogva bólintottam, amire még elképedtebb lett majd elkezdett nevetni.

-          Tudtam én, hogy Rob nem ilyen. – mondta még mindig nevetve.

-          Nem is ismertük még őt. Én tudtam is hogy nem igaz. – mondta Tom, de mindenki tudta, hogy valójában ez nem így van.

-          Ja persze haver – lökte meg Tayler Tomot.
 

-          Szia Kris - halottam meg egy hangot, amire fel is kaptam a fejem. Lizzy állt ott és mosolygott. Habár még nem volt alkalmam vele sokat beszélgetni már most tudom hisz látszik rajta, hogy milyen kedves egy ember.

-          Szia – köszöntem neki félszegen miközben kimentem a pult mögül, azonban Lizzy szorosan megölelt. Meglepődve néztem Robra aki velem szemben állt és csak vigyorgott.

-          Valamikor el kell velem jönnöd vásárolni most, hogy Rob barátja vagy. – meglepődve néztem rá. Nem sok ember szokott ilyen közvetlen lenni.

-          Rendben – mondtam kicsit félszegen.

-          Nocsak, ki van itt. Csak nem a mindig tökéletes és csinos Lizzy Pattinson. – szólalt meg Tom.

-          Tom tudod, hogy nálam ez nem válik be. – mondta Lizzy amire csak felnevettem.

-          Na, én megyek Vic-hez – mondta Lizz majd már el is tűnt.

-          Hát haver ezt bebuktad. – veregette háton Jason Tomot.

-          Tom mondtam már Lizzy soha sem adja be a derekát. – mondta Rob. És tudom, hogy már az ovi óta tetszik, de ez akkor sem fog változni. – mondta.

Ez az este egyszerűen hiper gyorsasággal telt el. Nagyon jól éreztem magam a fiúk társaságában. Talán azért is találom meg velük a közös hangot, mert van két bátyám, amit bevallok, nagyon nehéz volt őket kibírni, de ahogy egyre nőttünk egyre jobban megértettük egymást. Most már azt hiszem bevallhatom, hogy a fiúk társaságában jobban érzem magam, mint a lányokéban. Inkább elmegyek vezetni, mint vásárolni. Imádom a száguldozást persze ezt a bátyáim sosem nézték jó szemmel, de nem tudtak ellene semmit sem tenni.

Rob és a fiúk nagyon jól elszórakoztattak ma este, persze emellett nekem dolgozni is kellett és ameddig ők a vacsorájukat ették én Nikkivel beszélgettem.

-          Nem hittem volna, hogy itt találkoztok! – mondta mosolyogva.

-          Én sem – válaszoltam.

-          Képzeld Matt elhívott randira.

-          Tényleg? De hát ez fantasztikus! – örültem meg ennek a hírnek. Nikki és Matt nagyon jó párt alkotnának a személyiségük is ugyanolyan, mindketten nyugodtak. És már Nikkinek is ki jár a boldogság. Szegény nagyon régóta nem járt senkivel, az utolsó kapcsolata nem volt éppen viszálytalan. Ebben is sorstársak vagyunk.

-          Igen valóban az. Először azt sem tudtam, hogy mit mondjak.

-          De ugye igent mondtál?

-          Persze. Bolond lettem volna nemet mondani. Tudod nagyon megkedveltem. De nem akarok koppanni. – hangja szomorúságról és kétségbeesésről árulkodott.

-          Figyelj Matt - et már nagyon régóta ismerjük és tudod, hogy milyen ember. Sohasem tudna hozzád rossz lenni. – néztem a szemébe.

-          Tudom de…

-          Nincs, semmi de. Figyeld, meg hogy ő más lesz. – te szerencsés vagy. – Nem kell rögtön az első randi után járnod vele, először csak ismerkedjetek.

-          Köszönöm – ölelt meg szorosan.

-          Nincs mit - mondtam majd elengedett és már ment is azonban nem maradtam sokáig egyedül.

5. Fejezet

Sziasztok! 

Meghoztam a kövi fejezetet habár elég sok késéssel, de azért remélem, hogy tetszeni fog :) 

Kérlek, majd írjátok meg komiban, hogy milyen lett. :)

Nos jó olvasást. :) 

Puszi

Beky

5. Fejezet. 

Kris szemszöge. 

Reggel kipihenten ébredtem fel. Még sohasem aludtam ilyen jót mint most. De valami nem stimmelt, hogy jutottam én haza? Benéztem a takaró alá és meglepődve tapasztaltam, hogy a tegnapi ruhámban vagyok. 

Az utolsó emlékem az, hogy beülünk a kocsiba majd pár szót váltunk és én nagyon álmos letten. Hogy én milyen illetlen vagyok! Elaludtam. 

Kopogás zavarta meg a gondolat menetelemet, majd be is lépett rajta Nikki. 

-          Á szia, pont most szerettelek volna felkelteni – mondta miközben leült az ágyam szélére.

-          Nikki mi volt tegnap este? – kérdeztem meg rögtön, neki tudnia kellett máskülönben hogyan jutottam volna be a szobába. 

-          Éppen mentem volna fel a szobámba, amikor csengettek. Kinyitottam erre mit látok, hogy egy igen csak jóképű férfi tart a karjaiban. Rögtön elkezdtem aggódni, de azt mondta, hogy csak elaludtál. Felhozott a szobádba majd letett az ágyadba. Még egy kicsit beszélgettünk majd jött a nővére – mondta Nikki. 

-          Most biztos bunkónak tart, amiért elaludtam – közben a fejemet a tenyerembe temettem. 

-          Ugyan Kris, nyugi biztos, hogy nem így van – mondta magabiztosan. 

-          Honnan veszed? – kérdeztem egy cseppet gúnyosan. 

-          Onnan hogy látszik, rajta ahogyan rád néz. – Éppen szólásra nyitottam volna a számat, de megelőzött. – Siess, mert mennünk kell a munkába. – Mondta majd kiment az ajtón. És akkor esett le, hogy ma van a zártkörű rendezvény. 

Gyorsan kipattantam az ágyból és már fürdőben is voltam.

Amint mindennel végeztem kinyitottam az ajtót és egy szál törölközőbe léptem be a szobámba. A kanapémra pillantva megláttam Rob kabátját, amit még az este folyamán terített rám, hogy ne fázzak annyira.

Lassan lépkedtem a kanapéhoz majd leülve rá megfogtam a kabátot. Még érezni lehet rajta Rob csodás illatát. Olyan jó lenne, hogyha megtarthatnám, de ezt nem lehet, vissza kell adnom. Odamentem az íróasztalomhoz ahol a telefonom volt majd felvettem és kikerestem belőle a megfelelő számot.

Pár csörgés után fel is vette. 

-          Szia Rob, Kris vagyok. 

-          Szia. – mondta lelkesen, ami engem is nagyon feldobott. 

-          Szia, nem akarok zavarni… - mondtam volna de félbeszakított. 

-          Kris te sohasem zavarsz.

-          Először is bocsánatot szeretnék kérni azért, hogy elaludtam este. Nagyon illetlen volt. 

-          Ugyan ne szabadkozz. Én egyáltalán nem bánom legalább ki tudtad magad aludni – hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog. 

-          Az igaz, de akkor sem volt szép tőlem.

-          És mi a másik ok? – kérdezte meg kíváncsian. 

-          Itt hagytad a kabátodat. – böktem ki végül. 

-          Tényleg? – hallottam meglepett hangját, de mintha mosolygott is volna. 

-          Igen esetleg el tudnál érte jönni vagy én vigyem el? – kérdeztem meg. 

-          Mi lenne, hogyha most te jönnél?

-          Rendben nekem jó, és mikor? – már alig várom, hogy újra láthassam. 

-          Mondjuk holnap. 

-          Rendben nekem az jó de most le kell tennem, ideje munkába menni – mondtam 

-          Jó, persze, akkor szia – majd letette miután én is elköszöntem. 

Letéve a telefont felálltam, majd a gardróbomba mentem. Tétlenül álltam a sok ruha előtt, amit az évek alatt Nikkivel vettünk. Végül a választásom egy fehér nadrágra egy hozzá való fekete felsőre esett, melynek a háta nagyon is kivágott. A cipőkből egy igen csak magas sarkúra esett a választás. 

Majd a fürdőszobába szaladva egy kevés sminket tettem magamra,  még a ruhához illő kiegészítőket felvettem és visszamentem a szobámba. 

  Felvettem a hozzá való kék sálat és kabátot, majd lementem a nappaliba ahol Nikki várt rám.

-          Menjünk, mert el fogunk késni! - mondta majd meg sem várva a válaszomat rohant az ajtóhoz. Csak mosolyogni tudtam rajta. 

Nikki olyan nekem, mint a testvérem és már el sem tudnám képzelni nélküle az életem. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy találkoztam vele. Ha arra gondolok, hogy mások elveszítik a legjobb barátnőjüket, pusztán azért mert képesek lefeküdni a barátnőjük pasijával mindig boldog leszek, hogy az a három távol töltött év kibírta a mi barátságunkat, és amikor visszajöttem minden onnan folytatódott ahol abbahagytuk. 

-          Kris el ne felejtsd, hogy holnap kell Nielt az állatorvoshoz vinni. – mondta Nikki ezzel megszakítva gondolatmenetemet.

-          Tudom és nem felejtettem el – mosolyogtam rá. Tudom, hogy csak azért szól, mert állandóan elfelejtek mindent és nagyon hálás is vagyok neki.

-          És mond csak mikor fogsz ismét azzal a cuki pasival találkozni? – a tekintetét belefúrta az enyémbe miközben nagyon vigyorgott.

-          Holnap – válaszoltam egyszerűen. – Itt, maradt nálam a kabátja és vissza szeretném adni neki, ezért ma reggel felhívtam.

-          És ezt eddig miért nem említetted nekem? – nézett rám szemrehányóan, de arcán ott bujkált a mosoly, amit alig tudott elfojtani magában.

-          Azért mert nem kérdezted – válaszoltam nemes egyszerűséggel.

-          És nincs neki véletlenül egy ikertestvére?

-          Sajnálom, de ha jól tudom akkor nincs – mondtam – De várjunk csak, mi is van közted és Matt között? – kérdeztem és mintha elpirult volna. Itt valami biztosan van.

-          Semmi különös. Tegnap csak eljött aztán borozgattunk – mondta teljesen nyugodtan.

-          Igen és…

-          Nem volt semmi és. Most pedig megjöttünk – mondta majd miután leállította a kocsit mindketten kiszállunk.

-          Nehogy azt hidd, hogy ezt ennyiben hagyom! - mosolyogtam rá egy amolyan soha nem szabadulsz meg tőlem nézéssel.

-          Mit nem hagy Kris? – lépett oda hozzánk Matt és Adam.

-          Semmi semmi – mondta gyorsan Nikki, de le sem tudta venni a szemét Mattről.

-          Szia – köszönt Matt Nikkinek miközben csak őt nézte. Nekem akkor is nagyon furcsák.

-          Szia – köszönt Nikki is megbabonázva. Meg sem szólaltak csak egymást nézték. Hozzám Adam jött oda, ezzel is kizökkentve gondolataimból.

-          Szia.

-          Szia – köszöntem vissza miközben rámosolyogtam.

-          Tudod azon gondolkodtam, hogy akkor holnap ha volna kedved elmehetnénk valahova – fordult felém miközben az étterem felé haladtunk.

-          Nekem a holnap az nem jó – néztem rá.

-          És holnapután? - szemeiben remény csillogott.

-          Akkor rá érek. - mosolyogtam rá. Olyan Adam mintha kicserélték volna. Teljesen máshogy viselkedik és mindig, ha a közelemben van, érzem a tekintetét magamon.

-          Akkor holnapután elmegyek érted és elviszlek egy nagyon jó helyre. - mosolygott miközben kinyitotta nekem az ajtót. Amikor beléptem Lizzel találtam szemben magam.

-          Ó szia ugye nem késtünk el? – néztem az órámra aggódva.

-          Nyugi nem vészes – mosolyodott el. – De most már munkára, mert nem sok időnk van és sok a tennivaló. Bementem hátra az öltözőbe majd magamra kaptam a fekete kötényemet és már mentem is ki. Amikor kiléptem az ajtón Nikki elvarázsolt tekintettel, mintha itt sem lenne, bement, hogy ő is ugyanezt tegye, amit én. Mosolyogva megráztam a fejem majd elindultam Peterékhez.

Lassan lépkedtem a folyosón, egyenesen el a konyha mellett be az étterembe.

A pultnál Peter ált Mattel együtt.

-          Szia Kris – köszönt kedvesen Peter.

-          Szia. – mondtam majd melléjük léptem.

-          4 órára fognak érkezni a vendégek. Addigra szeretném, hogyha minden tökéletes lenne. Ők egy nagyon kedves régi ismerőseim és szeretném, hogyha tényleg minden jól menne. A többit elmondom, hogyha márt mindenki itt lesz. Pár perc múlva már a többiek is itt álltak.

-          Szóval 4 órára jönnek a vendégek. Matt és Adam ti menjetek el Nikkivel a virágokért. Kristen te pedig teríts meg. Tudom, hogy nagyon jó vagy ebben, úgyhogy megbízom benned. Semmi különös kérés nem volt ezt, illetőleg úgyhogy ahogy szeretnéd, úgy csináld. Amint azt ti is észrevehettétek a szakácsok már készítik az ételeket. Liz és én itt leszünk, és ha bármi van csak szóljatok. Most pedig munkára – mondta. 

Mindenki elindult a dolgára. Én a raktárba mentem majd kihoztam a bézs színű terítőket, amit mindegyik asztalra rátettem majd mentem a tányérokért. Sima egyszerű tányérokat választottam hisz most nem ezekre szeretném fektetni a hangsúlyt, hanem a virágokra. Ha a tányérok is díszítettek lennének, akkor az már túl giccses lenne. Letettem a tányérokat, a poharakat, majd az evőeszközöket is minden asztalra, ami csupán csak 1 órába tellett. Már csak a virágok hiányoztak. 

-          Szia – szólt a fülem mellett valaki. Úgy megijedtem, hogy egy nagyot ugrottam. Egy kacagó hangot hallottam miközben hátrafordultam.

-          Sajnálom nem akartalak megijeszteni – mondta Adam miközben nevetett.

-          Látom – néztem rá sértődötten.

-          Tényleg ne haragudj – hagyta abba a nevetést.

-          Jó semmi baj. Meghoztátok a virágokat? – kérdeztem

-          Igen gyere. – mondta majd elindult a bejárat felé ahol ott állt az étterem autója.

-          Ezek nagyon szépek ámuldoztam. Na de vigyük be – vettem fel az egyiket ami egy nagy váza volt. A szára keskeny  és a tetején széjjel megy mint egy kehely, amibe gyönyörű színű rózsa volt. Voltak még kisebb pohár méretű virágtartók. Bevittük őket az asztalokra amik így most már gyönyörűen néztek ki.

Ha ez az én eljegyzésem lenne, pont ilyet szeretnék. Egy visszafogott mégis gyönyörű szép, hely, ahol elindul a boldog jövő egy olyan ember mellet akit tiszta szívemből szeretek. Vajon milyen lehet egy olyan ember mellett lenni, akit tiszta szívedből szeretsz? Gondolataimból az ajtó hangja ébresztett fel. 

-          Jó napot elnézést, de zárva vagyunk. – mondtam.

-          Jó napot. Tudom. Az eljegyzés miatt jöttem. Tudod… - mondta, de félbeszakadt – ugye nem baj, ha tegezlek?

-          Ja nem egyáltalán csak nyugodtan. – mondtam miközben rámosolyogtam

-          Szóval a fiam már nagyon várta ezt a napot és szeretném, ha minden tökéletes lenne. – nézett körbe.  – Ez gyönyörű – ámuldozott, amin én csak mosolyogtam hisz kinek ne tetszene az ha megdicsérik a munkáját.

-          Örülök hogy tetszik önnek. – mondtam.

-          Ugyan már nyugodtan tegezz. A nevem Tina – nyújtotta felém a kezét, amit én szívesen el is fogadtam majd én is bemutatkoztam.

-          Á szia Tina. – jött oda Peter majd üdvözölte Tinat.

-          Jobb, ha én megyek még rengeteg dolgom van – mondtam majd elindultam.

-          Várj Kris. Nagyon varázslatosan néz ki ez az egész terem.

-          Köszönöm – mondtam majd elmentem be az öltözőnkbe.

Az a pár óra, ami a vendégek megérkezéséig hátra volt roppant gyorsan eltelt. Szinte mindig volt mit tenni hisz mindenki csak arra törekedett, hogy két ember számára egy felejthetetlen estét hozzon össze. Mire feleszméltem már a vendégek elkezdtek szállingózni, és ahogy az arcokat láttam igencsak tetszett nekik ez a hely. Ma Lizz külön kérésére fehér inget viseltünk mindannyian. Azt mondta, hogy a nadrág és a cipő maradhat, de szeretné, ha ma valami egységes is lenne rajtunk. Éppen a pult mögött álltam és narancslevet töltöttem ki egy pohárba, amikor az ajtó kinyitódott és egy nevetgélő fiúcsapat jött be rajta pár lánnyal együtt. 

A tálcára tettem az italokat majd elindultam az asztal felé. Sikeresen letettem az asztalra a poharakat majd visszafordultam a pult felé és akkor megláttam, hogy az előbb beérkező fiú csoport ott ül. 

Valószínűleg ők is az eljegyzésre jöttek, hiszen mindegyikükön öltöny volt. Egy nagy sóhaj kíséretében elindultam a pulthoz majd mikor beálltam mögé és felpillantottam egy olyan gyönyörű szempárral találtam szemben magam, ami már nem volt ismeretlen. 

-          Te? – kérdeztem meglepetten, amire ő csak elmosolyodott és a barátai is abba hagyták a beszélgetést.

-          Igen. – mosolygott. – Szia - mondta lágyan egy csábos mosoly kíséretében miközben áthajolt a pulton és az arcomra adott egy puszit.

-          Szia – mondtam, amikor már végre megtaláltam a hangomat.

-          Sziasztok – nézem a fiúk felé, akik mosolyogva bámultak engem, persze erre el is pirultam.

-          Rob nem is említetted, hogy Kris itt dolgozik – nézett rá vádlón Tom.

-          Azért nem említettem, mert én sem tudtam! – nézett rám egy mosoly kíséretében Rob.

-          Én sem tudtam, hogy ma itt leszel – néztem rá.

-          Igen hisz ez a nővértem eljegyzése – mondta még mindig mosolyogva. Ennek sohasem fagy le a mosoly az arcáról?

-          Gratulálok a nővérednek – mondtam.

-          Majd te meg mondod –értetlenül néztem rám, amire odajött hozzám majd megragadva a kezemet elkezdett húzni az egyik általam megterített asztal felé, ahol rengeteg boldogan nevetgélő ember volt.

-          Vic. –szólalt, meg amire egy gyönyörű szőke hajú lány fordult Rob felé. – Szeretném neked bemutatni egy nagyon jó barátomat. – mondta amire Vic rám nézett majd elmosolyodott és felállt.

-          Szia, engem Victória Pattinson-nak hívnak – nyújtotta felém a kezét.

-          Szia, engem Kristen Stewart-nak. – mosolyogtam rá. 

Miután Vic és Rob bemutatott mindenkinek visszamentünk Robbal a pulthoz hisz nekem dolgoznom is kell. Nikki és Matt a konyhában voltak, így most Adam állt bent a pult mögött. Odaléptem mellé majd a fiúkra mosolyogtam. 

-          Mit adhatok? – kérdeztem. Nekem egy sört mondta Kellan mosolyogva.

-          Nekem is. – mondta Tom. Majd sorba Jakson és Tayler is ezt kérte. Robra néztem.

-          És neked mit adhatok?

-          Most nem kérek semmit.

-          Ja majd később mi? – nevetett fel Tom amit őszintén szólva nem értettem, de nem is akartam ezzel foglalkozni.

Elkezdtem kitölteni az italokat, amikor két kart éreztem meg a derekamon majd a jobb vállam felett egy fej jelent meg. 

-          Kris nem láttad a kupaknyitót? – mondta, de láttam, hogy közben végig az arcomat nézi. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a leheletét a nyakamon.

-          De, itt van - adtam a kezébe.

-          Köszönöm. – mondta majd már el is ment. Amikor mindenkinek kiöntöttem azt, amit kért felpillantva egy pár meglepődött szempárral találtam szemben magamat.

-          Mi az? - kérdeztem. - Kellan éppen megszólalt volna de Rob beelőzte.

-          Semmi. – hangja fáradtnak tűnt és volt még benne valami más is. Nem tudtam, hogy most mit mondhatnék, hogy ezt a feszült levegőt megszakítsam majd eszembe jutott a tegnapi nap.

-          Ha gondolod, akkor a kabátodat máskor is el tudom vinni. –szólaltam meg hirtelen Robra nézve. Értetlen fejjel nézett rám.

-          De miért nem jó a holnap? –kérdezte.

-          Neked jó, de én azt hittem, hogy neked nem. Nem szeretnék zavarni. – pillantottam a családja felé.

-          Ugyan Kris, te sohasem zavarsz – mondta.

-          Állj. –mondta Tom.

-          Milyen kabát? Hova megy Kris?

-           Tegnap mikor hazavittem Krist ottmaradt a kabátom, ami rajta volt. – magyarázta Tomnak.

-          Kris, Rob pontosan hol is hagyta a kabátját? - kérdezte kaján vigyorral a képén Kellan.

-          A szobámban – mondtam, de már meg is bántam amint kicsúszott a számon.

-          Igen? – Néztek össze a fiúk.

-           – És végigtanulmányoztad Kris szobáját? – kérdezte Jakson. Rob éppen válaszolni akart, de megelőztem.

-          Igen és képzeld, csak tudod mi az amit a legjobban megnézett? –kérdeztem, amire érdeklődve néztek rám.

-          Az ágyam. – kacsintottam rá, majd elindultam a konyha felé azonban még láttam a ledöbbent arcukat, amin egy jó nagy pacsit adtam magamnak. 

 Kristen ruhája