25. Fejezet.

Haluihóóó. 

Itt is a fejezet ahogy mondtam. Remélem jó lett. Ebben ugyan nem történik semmi lényegesebb dolog de ilyen fejezet is kell. És szeretném Nócinak és Orsynak hogy ismét írtak komit. Sajnos mostanában eléggé levesen írtok ezért is próbálom sűrűbben hozni a fejezeteket hátha ez egy kicsit kedvet ad. :) És persze köszönöm a pipákat is

Jó olvasást. 

Puszi j

Beky

Rob szemszöge: 

Az erdőben sétáltam Jereddel az oldalamon. Amint ők is hazaértek rögtön Kristen keresésére akartam indulni, de tanácstalan voltam, hogy merre is menjek. Jered mondta, hogy van egy hely, ahova Kristen sűrűn kijárt mikor még itt lakott. Így most az erdőben sétálunk szerelmem felé. Belül még mindig dühöngök és meg tudnám ölni Adent amiért megbántotta Kristent, de bárhogy is kérdeztem, nem akart választ adni, hogy pontosan min is vesztek így nem csak düh volt bennem, de kíváncsiság is és persze aggódás. 

- Itt is van – mutatott előre. Valóban itt volt. Egy nagy kövön ült. Bólintottam Jerednek, majd szerelmem felé kezdtem el lépkedni. Lovaglóruhája volt még mindig rajta, ami egy kicsit összevissza állt és koszos is volt. Fontot haja, ami az indulás előtt még hibátlan volt, most a hajszálak néhány helyen rakoncátlanul szanaszét álltak. Kisebb zajt csaptam, hogy tudja, jön valaki. Nem akartam megijeszteni de mégis sikerült.

Gyönyörű ám most kisírt szemeit rám emelte, majd egy halvány mosoly ült szájára. Amint mellé értem, lassan leültem és közelebb vontam magamhoz. Kristen azonnal szorosan hozzám simult, majd mély levegőt vett. Tudtam, hogy közelségem megnyugtatja, hisz már oly sokszor mondta. Kezemmel hátát simogattam, majd egy puszit nyomtam feje búbjára. Sokáig nem szólaltam meg, habár rettenetesen kíváncsi voltam. Szerettem volna, ha egy kicsit megnyugszik, hogy el tudja mondani, ha szeretné. 

- Rob tud… tudnod kell valamit – nézett rám miközben hangja el-elakadt. – Tudod - egy pillanatra meg állt, majd újra kifolyó könnyeit letörölte arcáról. 

- Sss. Kris, nem kell mondanod semmit, mert még nem állsz készen rá. Tudom, hogy a múltadban sok minden van, és elmondani nem tudom, mennyire kíváncsi vagyok. És hidd el, tudni szeretném, de csak azért, hogy segíthessek neked. De te még nem állsz, készen arra, hogy elmond és én megértem. Mindaz, ami volt, és ami lesz, nem számít, mert azon hogy szeretlek, semmi sem tud változtatni. Szeretném, ha most legalább addig, míg a szüleidnél vagyunk és még utána is elfelejtenénk mindezt. Én csak élvezni szeretném, hogy vagy nekem és hogy velem vagy. – Folytattam volna még a mondandómat de Kristen csókjával betapasztotta ajkaimat. És nem igazán volt ellenvetésem. Szerelmesen, mégis szenvedélyesen csókolt mintha már napok óta nem csókolt volna. És én is ezt szerettem volna. Hogy mindig boldog legyen, és azzal törődjön, ami most van. 

- De azért ha szeretnéd, akkor kicsit móresre taníthatom azt a srácot. Tudod a fiúk is biztosan segítenek. – Kérdeztem teljesen komolyan, mire ő csak elmosolyodott.  – Hé, ez nem vicces, halál komolyan mondom. 

- Bolond vagy, de így szeretlek. – Kócolta össze a hajam, mire sértődötten néztem rá. 

- Hé, kisasszony, tudja maga mennyi időbe telik így beállítanom a hajamat. És maga csak így összeborzolja. 

- Ó pardon uram. Sejtelmem sem volt róla. De ha óhajtja, azonnal visszaállítom. – A mosoly ott bujkált ajkaiban. 

- Igazán megköszönném a segítségét – kacsintottam rá. Kristen ismét beletúrt a hajamba majd még jobban összekócolta.

- Így megfelel? – Kérdezte kacéran, majd felnevetett arcomat látva. 

- Ezért büntetés jár – mondtam, majd meg sem várva válaszát hátradöntöttem és ajkaira vetettem magam. Jó volt ismét ilyen boldognak látni. Vadul faltam finom ajkait, miközben hajamba túrva húzott magához közelebb. Mikor kezei hajamba siklottak belemosolyogtam csókunkba. Kezemmel oldalát simogattam és próbáltam még közelebb húzni magamhoz, hogy érezzem, velem van.

Alig bírtam magammal, annyira kívántam. Minden egyes négyzetcentiméterét be akartam barangolni, hogy teste minden részét csókolhassam. Kezem bevezettem kettőnk közé, majd lassan kigomboltam a felsőjét, miközben tovább csókoltam. 

Kezeim remegtek a vágytól és attól, hogy nemsokára simogathatom selymes bőrét. Amint lekerült róla a lovaglókabát, azonnal az inget kezdtem el kigombolni. Kristen egyre mohóbban csókolt, miközben levegőnk már alig volt, így inkább áttértem a nyaka csókolgatására. Az ő kezei is ruháimtól akartak megszabadítani. 

Azonban még mielőtt bárhova is jutottunk volna megálltam. Elmondhatatlanul kívántam és ezzel ő is tisztában volt, de nem akartam, hogy itt történjen meg először közöttünk. Ugyan biztos voltam benne hogy Kristen már volt férfival, mégis azt szerettem volna, hogy amikor velem lesz az neki és nekem fejthetetlen legyen.  Nekem nem számít, hol vagyunk hisz én mindig is emlékezni fogok rá, mivel szeretem, de ez egy nőnek fontos és azt szeretném, ha neki tökéletes lenne. Kérdő tekintetét látva ugyan ezt elmondtam neki is. Szemeiben láttam, ahogy meghatódott és ettől valahogy még jobban beleszerettem. És ez minden egyes tettével így van. Kezét felemelve simított végig arcomon mire én fejemet még jobban apró, de meleg tenyerébe fúrtam. 

- Köszönöm – mondta majd egy puszit adott. – Nos mivel nincs, egyéb elfoglaltságunk itt, talán hazamehetnénk. Még meg kell beszélnem pár dolgot Adennel. – Tolt félre magáról, hogy fel tudjon ülni. 

- Tudod még mindig fent áll az ajánlatom – céloztam ezzel arra, hogy bármikor elláthatom a baját. 

- Erre semmi szükség. Tudod mindketten mondtunk olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. Szépen leülünk és megbeszéljük majd. – küldött felém egy mosolyt. 

- Rendben, de nem akarom meglátni, hogy még egyszer is szomorú legyél. És élvezd ki, hogy itt vagy és hogy nem kell semmi mást csinálnod csak pihenni és szórakozni. 

- Rendben van, megígérem, hogy csakis pihenni és szórakozni fogok. – Mosolyodott el.

Felálltam, majd őt is felhúztam. Kezeinket összekulcsoltuk és úgy indultunk el visszafelé. 

- Egyébként honnan tudtad, hogy itt megtalálsz – nézett fel rám kérdőn. 

- Jered mondta, hogy mikor még itt laktál sűrűn jártál ide, így megkértem, hogy mutassa meg az utat. – Kristen nem válaszolt csak elmosolyodott, majd csendben haladtunk tovább előre. 

Jó volt ismét boldognak látni. Olyannal, mint amilyen mindig is volt. És ugyan valóban kíváncsi voltam a múltjára, tudtam, hogy amint készen áll rá, elmondja. És csak reménykedni tudtam, hogy ez minél előbb bekövetkezik. 

Kristen szemszöge: 

Belül mélyen továbbra is kétségbe voltam esve. És féltettem a családom életét. De Rob ráébresztett arra, hogy mindenből van kiút. És ebből is lesz.  Még most sem tudom elhinni, hogy valóban, szeret és képes kivárni, míg úgy nem érzem, hogy el tudom neki mondani mindazt, ami történt velem. Még sosem voltam ennyire boldog, mint most mikor vele voltam. Az a sok gondoskodás, ami belőle árad melegséggel tölt el. És habár kész lettem volna ott helyben leteperni neki mégis volt annyi lélekjelenléte, hogy leállítson mindkettőnket még akkor is ő borzasztóan kívánt engem. Könnyek gyűltek szemembe mikor elmondta, hogy pontosan miért is állított meg. És be kell vallanom még magamnak is hogy így még jobban várom, azt a pillanatot mikor ismét kettesben lehetünk egy nyugodt és szép helyen. 

Amikor a házhoz értünk továbbra sem engedtük el egymás kezét. Úgy éreztem, hogy nem tudnám elengedni most egy percre sem, még akkor sem, ha mindenki rájön, hogy szeretjük egymást és ezzel Rob is így volt. 

Mikor az ajtón beléptünk, meglepődve vettem észre, hogy mindenki a nappaliban van, még a szüleim is.  Senki nem beszélt még a levegővételeiket is alig lehetett hallani. Aden az egyik fotelben ült lehajtott fejjel.

- Na, végre hogy itt vagytok. Kristen kislányom nem esett semmi bajod? – Jött oda rögtön anya, hogy megnézze tényleg nem esett e semmi bajom. Adam azonnal felkapta a fejét és szemeit le sem vette rólam. 

- Semmi bajom nem esett. Aden még időben elrántott. – Mondtam, majd az említettre pillantottam. Pontosan tudtam, hogy Tayler is itt van, de nem akartam ránézni. Nem akartam tudomásul venni, hogy ő az. 

- Még szerencse. – Mondta majd szemei összekulcsolt kezünkre tévedtek. Elmosolyodtam elképedt arcát látva. – Ti csak nem? – hangja egy oktávval feljebb ugrott és nem tudtam eltalálni, hogy az örömtől vagy az elképedéstől. De arcát meglátva már tudtam a választ. Örült. A többiek is észrevették a kezünket, mire Nikki azonnal felugrott a kanapéról és hozzám szaladt, hogy meg tudjon ölelni. Rob elengedte a kezem, hogy vissza tudjam ölelni Nikkit. 

- Jaj, el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök neki – visítozott fülembe és félő volt, hogy megsüketülök, de nem bántam. Nagyon boldoggá tett az, hogy milyen sokan örülnek annak, hogy megtaláltam a szerelmet. 

Míg a lányok hozzám jöttek faggatni, addig a fiú Robot nyaggatták. Boldogan meséltem el nekik, hogy mi hogyan és mikor történt míg Rob is ugyan ezt tette. Anya javasolta, hogy menjek fel és öltözzek át, amit igazán jónak láttam, hisz már csak én és Rob voltunk ebben a ruhában. 

- Aden, feljönnél velem? – Kérdésemmel meglephettem, mivel meglepődötten nézett rám, majd bólintott és felállt, hogy követni tudjon egyenesen fel a szobámba. Amint bent voltunk leültem az ágyamra, majd megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy Aden is üljön le. 

- Tudod, szeretnék bocsánatot kérni. Hisz nagyon igazságtalan voltam. Ti csak szeretnétek megvédeni és ahhoz az kell, hogy lekapjátok. És tudom, sosem engednétek, hogy bárkinek is baja essen. Én nagyon sajnálom tényleg. Csak egyszerűen bepánikoltam és olyankor olyan dolgokat mondok, amik nem igazak. 

- Kristen ez nem a te hibád volt. Én is idióta voltam. Nem is értem, hogy mondhattam olyanokat hisz nem igaz. Tudod, minden nap örömmel figyelek rád, hisz már te vagy a családom és hidd el, már nem is tudnák másképpen élni. Igazad van, sosem engedném, engednénk, hogy bárkinek is baja essen. Annyira örülnék, ha eltudnád felejteni mindazt, amit mondtam és újra a barátod lehetnék. 

- Aden, hogy mondhatsz ilyet, hát persze, hogy minden olyan lesz, de csak akkor, ha te is meg tudsz nekem bocsátani. 

- Rendben – mondta majd szorosan megölelt. 

- Én megyek is, nyugodtan öltözz csak át – mondta majd az ajtó felé indult, de megállt. – És majdnem elfelejtettem. Azt szeretném kérni, még akkor is, bármilyen nehéz is lesz, kérlek, tegyél úgy mintha nem tudnád hogy kicsoda Tayler. 

- Rendben, majd megpróbálom nem kinyírni azt a szemétládát. 

- Kristen komolyan mondom és nehogy valami őrültséget tegyél. Ő sokkal erősebb nálad és minden rosszabbra fordulhat. – Hangja komoly volt és határozott. 

- Rendben nem teszek semmi őrültséget. Megígérem. 

- Köszönöm – mosolygott, majd kiment. Én azonnal a fürdőbe vetettem magam hogy lemoshassam magamról a sok piszkot, és hogy egy kicsit el tudjak lazulni. Ami nagyon jól sikerült is. Vagy fél órát álltam a zuhany alatt, mire nagy nehezen rávettem magam, hogy kijöjjek a zuhanykabinból.

Gyorsan fogat mostam és megszárítottam a hajam, majd a gardrób felé vettem az utam, de amint kiléptem a fürdőszobából Ashleyval találtam szemben magam. 

- Csakhogy végre kijöttél. Már kezdtem azt hinni, hogy valami baj van. 

- Sajnálom, de alig bírtam elszakadni a forró víztől. 

 - Mindegy is, mesélj. Mi volt az erdőben. Tudod eléggé soká jöttetek. – Kíváncsi szemei láttán elmosolyodtam. Na igen, gondolhattam volna, hogy nem hagyja annyiban.  – Mesélj csak majd én választok ruhát.

- Rendben. Nos, elmondta, hogy majd ha készen állok, akkor elmondok neki mindent, amiért nagyon hálás voltam neki... 

- Ó tényleg és mennyire is voltál hálás? – kacsintott rám.

- Ashley - szóltam rá mire megrázta a fejét. 

- Sajnálom, tudod, kicsit sok időt töltök Kellanal. Folytasd – mondta, majd bevetette magát a gardróbba. 

- Szóval elkezdünk csókolózni meg minden és már egymás ruháit tépkedtük le mikor Rob megállított. – Ashley megállt a mozdulatban, majd teljes figyelmét nekem szentelte. – Én is értetlenül néztem rá, hogy miért állított meg, hisz mindketten nagyon akartuk, mire elmagyarázta hogy ő azt szeretné hogy mikor együtt leszünk az különleges legyen és ne egy erdőben. – Ashley meghatódottan hallgatta, amit mondtam. 

- Hogy Kellan miért nem tud olyan lenni. Ő bezzeg bárhol és bármikor képes lenne. De mindegy én így szerettem bele. 

- Hogy mi? – néztem rá boldogan és egyben kérdőn. 

- Jól hallottad beleszerettem abba a nagy melákba. – mondta majd kihozta a ruhákat, amiket kiválogatott nekem. 

- És ezt ő is tudja? 

- Nem. Még nem és nem is fogja, és mielőtt megkérdeznéd, hogy, miért nem, azért mert félek bevallani. De ez most lényegtelen. Vedd fel ezeket a ruhákat és lent találkozunk. 

- Ashley – szóltam utána mire kelletlenül fordult vissza. Valószínűleg arra számított, hogy tovább fogom faggatni. 

- Köszönök mindent – öletem meg szorosan. Ha ő nem lenne, akkor talán még most sem lennék együtt Robbal. Miután Ashley magamra hagyott, felvettem a ruhákat. 

Végig az járt a fejemben, hogy hogyan is hozhatnám őket össze Kellannal. Mikor elkészültem összeszedtem magam és kész voltam arra, hogy két embert összehozzak, és hogy színészkedjek.