szerda

Még egy díj :)

Nagyon szépen köszönöm Kittinek, hogy gondolt rám. Valószínűleg meg sem érdemlem, de nagyon örülök neki. :) :)


Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 blogírónak linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

1. Végzős vagyok és ennek nagyon örülök, mert már jó, hogy vége lesz. :) 
2. Imádok olvasni.
3. Kedvenc állatom a cica. Imádom őket. :)
4. Szeretem az Twilight-t habár ez a húgomnak köszönhető. :D
5. Imádom Párizst.
6. Kedvenc időtöltésem az írás. :)
 
Beus 
Dóry
Blaire Light
Andi

vasárnap

Friss

Sziasztok nagyon sajnálom, de egy kicsit késni fog a fejezet. Ígérem amint tudom hozom ezt is. A másik blogra szerintem ha minden jól megy, akkor holnap vagy holnapután felteszem a fejezetet.  Utálom érte magam, hogy mindig ilyen sokat kell várni. Tényleg nagyon sajnálom.


Puszi
Beky

csütörtök

4. fejezet

Sziasztok kedves olvasóim. Bocsánat, hogy ilyen soká hoztam de legalább most,már itt van és nagyon remélem, hogy tetszeni fog. 



4. Fejezet.

Kris szemszöge:

Elkezdett felém közeledni, majd egyik kezét a kocsi ajtajára tette és…
és megfogta a kilincset majd kinyitotta az ajtót. Mint egy idióta úgy néztem rá. 

-          Őmm köszönöm. - Szálltam be a kocsiba. Még mindig zavartan néztem ki a fejemből. Vajon milyen is lett volna érezni ajkai ízét, ahogy először lágyan majd egyre szenvedélyesebben csókol meg. Megráztam a fejem hogy kiűzzem ezeket a gondolatokat. 

-          Valami baj van? – kérdezte Rob rögtön. 

-          Nem nincs semmi baj. Csak nagyon elgondolkoztam – mosolyogtam rá majd ismét csend telepedett ránk. 

-          Szép az idő nem? – kérdezte Rob. Én értetlenül felé pillantottam.

-          Most komolyan az időjárásról akarsz beszélgetni? – kérdeztem nevetve.

-          Nem. - nevetett fel ő is. A nevetésünket a telefon csörgése szakította meg. Robé volt. Nagy nehezen előbányászta a zsebéből majd megnyomta a fogadás gombot és a füléhez emelte.

-          Szia, mondjad – mondta azon a semleges hangon. – Nem most nem érek rá. – pillantott felém. 

-          Tőlem meny csak nyugodtan. – mondtam Robnak. 

-          Várj, lehet, hogy mégis megyek. 

-          Nem baj? – nézett felém kérdőn. Valójában azt mondtam volna, hogy de igen baj, de nem szabhatom meg azt, hogy mit csinál.

-          Nem dehogy is. – mondtam mosolyogva.

-          Jó ott találkozunk, szia. – mondta Rob ismét a telefonba majd letette. 

-          Kérlek menj arra, amerre mondom. – nézett rám. Értetlenül bámulhattam vissza, mert elkezdett magyarázkodni. Jaj milyen szép is a szája amikor beszél, meg úgy általában. És a szeme az valami gyönyörű talán, még sohasem láttam ilyen szép szemet.

-          Szóval te is jössz. – mondta csak az az egy baj volt, hogy fogalmam sincs mi a mondat eleje.

-          És mégis hová? – néztem rá értetlenül.

-          Az előbb mondtam el. Mindegy meglátod mindjárt, mondom, hogy merre menj. – Vigyorodott el. Na, szép ezért jól megkaptam. Kell nekem másra figyelnem. 

-          Tudod mit? Inkább vezetek én ha nem bánod. – Már megint ez a mosoly, én ebbe fogok belehalni egyszer. 

-          Persze, nem, nyugodtan – mondtam majd félreálltam és helyet cseréltünk. – Mond el kérlek, hogy hova megyünk – néztem rá. 

-          Nem. Már egyszer elmondtam, de mivel nem figyeltél így há így jártál. Egyébként nagyon jó ez a kocsi. Majd egyszer megmutatom az enyémet, az is biztos tetszeni fog – mondta.

-          Milyen autód van? – néztem rá kíváncsian.

-          Egy Aston Martin.

 Rob kocsija



-          Ez most komoly? 

-          Igen. Ha szeretnéd akkor valamelyik nap megmutatom neked.

-          És ki is próbálhatom? 

-          Nem! – mondta teljesen komoly arccal majd a szája felfelé emelkedett.

-          Hééé te most direkt csinálod! – ütöttem vállon amire hangosan felnevetett. – Légyszi’ engedd meg. 

-          Nem.

-          Légyszi’! – néztem rá könyörgő szemekkel. 

-          Még meglátom. De most már itt vagyunk. – állította le az autót. 

-          Kérlek – könyörögtem tovább miközben kiszálltunk és odamentem mellé. 

-          Legyen, kipróbálhatod – mondta. 

-          Komolyan? 

-          Komolyan – bólintott rá amire a nyakába vetettem magam. Szorosan öleltem. Olyan jó a karjaiban lenni, és ahogy szorít. Az illata is olyan jó. Még sohasem éreztem ilyet. Zavartan húzódtam el tőle, és inkább körbenéztem és csak akkor vettem észre, hogy egy igen szép háznál állunk. 

-          Hol vagyunk? 

-          Az egyik barátomnál – mondta majd elindult befelé. – Gyere – fordult hátra majd én is elindultam. 

Lassan lépkedtem Rob után miközben a házat csodáltam. Mivel már sötét volt nem sokat láttam, de a kivilágításnak köszönhetően azért láthattam valamelyest a házat. Ugyanolyan nagy mint Robéké és nagyon szép. Igazán otthonos. 

 Tom háza


Az ajtóhoz érve Rob bekopogott majd pár másodperc múlva ki is nyílt. Az ajtóban egy 175 cm magas barna hajú és barna szemű fiú ált aki mosolygott. 

-          Haver csakhogy végre itt vagy – mondta Robnak majd olyan férfiasan megölelte. – Á és látom nem egyedül jöttél! – pillantott felém még mindig mosolyogva csak most sokkal jobban. 

-          Tom ő itt Kris a … - fordult felém Rob és mintha nem találta volna a szavakat gondolkodóan nézett rám – barátom. – mondta ki végül. – Kris ő pedig Tom a gyerekkori barátom.

-          Örülök, hogy megismerhetlek. – csókolt kézen Tom. Ezen csak mosolyogni tudtam. Gondolom ez a csajozási szokása. 

Robra pillantva láttam, ahogy a szemeit forgatja, majd belép a házba

-          Gyere - mondta Tom miközben intett, hogy beengedjen maga előtt.

-          Nagyon szép ház.

-          Köszönöm. Tudod, itt gyűlünk össze mindig a haverokkal. 

-          És bármi van, Tom midig befogad – mondta egy nagyobb darab pasi a dívány hátuljának támaszkodva. Nagyon izmos volt, amit a szűk pólóval még ki is hangsúlyozott. Valószínűleg ha végigmegy egy utcán nincs olyan lány, aki ne fordulna meg utána, hogy hátulról is megcsodálhassa. Mondjuk szerintem a gyönyörű szép kék szemei melyet szőke haja csak még jobban kihangsúlyoz, ellenállhatatlan. 

-          Fiúk ő itt Kris, Rob barátja. – mondta Tom de a barátja szót furcsán ejtette ki. 

-          Kris ők itt pedig Kellan Lutz, Jason Rathbone - mutatott egy Tommal körülbelül egy, magas fiúra, akinek barna haja és kék szeme van – és Tayler Gates. 

 Meg kell, hogy mondjam ezeknek a fiúknak valószínűleg sohasem volt problémájuk a lányokkal.  De ha választanom kellene, akkor egyértelműen Robra esne a döntésem. Ahogy Taylerre néztem hirtelen valami furcsa érzés kapott el, mintha már láttam volna valahol, de nem tudok rájönni, hogy hol. 

-          Sziasztok – intettem feléjük. Mindegyikőjük szeme végigfutott rajtam majd elmosolyodtak. 

-          Szia – szinte majdnem kórusba mondták. 

-          Rob nekem nem tudsz ilyen barátot szerezni? – kérdezte azt hiszem, hogy Kellan macskakörömbe téve a barát szót. 

-          Ezt most, hogy érted? – tette fel Rob azt a kérdést, amire valójában én is kíváncsi voltam. 

-          Na ne mond már nekem, hogy csak barátok vagytok – mondta mosolyogva Kellan. 

-          Pedig tényleg csak azok vagyunk – mondtuk egyszerre.

-          Ugyan már Rob te nem szoktál egy ilyen csinos lánnyal csak barátkozni – kezdtem egy kicsit zavarban lenni.  Ezért jobbnak láttam, hogyha felkeresem a mosdót. Tom útbaigazítása után elindultam fel a lépcsőn magukra hagyva a fiúkat.

Rob szemszöge:


Amint Kris felment a lépcsőn dühösen néztem a fiúkra.

-          Ezt most muszáj volt?

-          Ugyan már Rob, most mi a bajod?

-          Az, hogy Kris tényleg csak a barátom – mondtam. Bár csak több is lenne közöttünk. Amikor kijöttünk az étteremből nagyon szerettem volna megcsókolni és a karomba zárni. Lágyan megsimogatni puha arcát. Ujjaimat beletúrni selymes hajába.

-          Tudod ezt egy kicsit nehéz elhinni, hiszen ismerünk. És Kris jó csaj – mondta Tom.

-          Igen, az lehet, de ő nem egy üresfejű liba, akit felviszel magadhoz egy éjszakára és másnap lerázod. Ő más, és soha nem tenném vele ezt. Meglehet, hogy csak pár napja találkoztunk, de ez a pár nap elég volt ahhoz, hogy megismerjem.

-          Végre megismerhetjük a normális énedet is – mondta Jason, amire elmosolyodtam. Talán nem is kellett volna meglepődnöm a viselkedésükön, hisz igazuk van.

 Tényleg ilyen voltam. Nem számított, hogy meg e bántom az aktuális partneremet. De mikor megismertem Kristent, nem úgy néztem rá, mint egy olcsó nőcskére, hanem akiért bármit megtennék, hogy boldog legyen. Ha csak barátként is, de a közelében lehessek.

Ma mikor megölelt olyan furcsa érezés fogott el, de jó értelemben. Hajának jácint illata szinte megbabonázott.

-          Sajnálom – mondtam, majd leültem a kanapéra - csak nem szeretném Krist elveszíteni, mint barátot.

-          Ő az, akivel a parkban találkoztál? – kérdezte Tom miközben ő is leült.

Én csak bólintottam. Tomnak nem mondtam el a további fejleményeket.

-          Nagyon csinos - mondta Tom mosolyogva.

Valóban az. Amikor megláttam ebben a gyönyörű ruhában, szinte még a lélegzetem is elállt. Kiemelte gyönyörű lábait és bársonyos bőrének színét.

Egy pillanatig azt gondoltam, hogy nekem öltözött így ki, de ezt az ötletet gyorsan el is vetettem. Féltékeny voltam, amikor a pincér srác akár csak ránézett. 

Láttam az arcán, hogy ha lehetne a puszta tekintetével levetkőztetné. Gondolatmenetem közben Tom elmesélte a többieknek, hogy hogyan találkoztam Kristennel.

-          Nem vagy semmi – mosolygott Kell – Lehet, hogy többet kellene parkokba járnom.

-          Én is megyek veled – nevetett Jason is.

Megláttam Kristent, aki kecsesen lépdelt lefelé a lépcsőn. Mintha egyenesen az égből küldték volna.

-          Na, miről maradtam le? – kérdezte egy mosollyal az arcán miközben körbenézett majd a szeme megállapodott rajtam és elindult felém, hogy a mellettem levő üres helyre üljön. 

-          Semmi érdekesről – mondtam, de a szemeimet nem tudtam levenni róla. 

Meglepődtem azon, hogy Kris milyen jól el van a fiúkkal. Egész este nagyon jól éreztem magam, de a szemei midig megtalálták a házban tartózkodó legérdekesebb embert aki nem más volt mint Kris. 

-          Azt hiszem, hogy én megyek. – ált fel Kris. – Holnap dolgoznom kell! – mondta miközben a ruháját igazgatta. 

-          Ugyan Kristen ne menj még – mondta Tayler. 

-          Nem tényleg muszáj mennem – mondta és biztos vagyok benne, hogy ebből nem fog engedni hisz nagyon makacs. – Holnap munkába kell mennem. – mondta. 

-          Rob te még maradsz vagy hazavigyelek? – nézett felém kérdőn.

-          Én is megyek – mondtam majd felálltam és odamentem hozzá. Mindenkitől kapott puszit, míg én kezet fogtam a srácokkal. 

Az ajtóhoz léptünk majd a kabátomat Krisre terítettem mire ő értetlenül nézett rám. 

-          Kint nagyon hideg van – pillantottam az ajtó felé. 

-          De így te fogsz fázni! – mondta aggódással a szemeiben. Legszívesebben itt megcsókolnám. 

De hisz miket is gondolok. Gyorsan megráztam a fejem. 

-          Rajtam még mindig több a ruha, mint rajtad – néztem végig, rajta amire elpirult. Olyan aranyos, amikor ezt csinálja. Borzasztóan jó érzés, hogy ezt én váltom ki belőle. 

-          Köszönöm – mondta hálával a szemeiben. - Ugyan bármit megtennék neked. 

-          Remélem, hogy még találkozunk – fordult Kris a fiúk felé, akik mind a nappaliból figyeltek minket. 

-          Igen mi is reméljük – mondták majdhogynem egyszerre. 

Lassan lépkedtünk Kris kocsijához, majd miután megengedte nekem hogy vezessem a kocsit kinyitottam neki az anyós felöli oldalon lévő ajtót. Miután beült én gyorsan át sietem a másik oldalra majd már indultunk is. 

-          Nagyon kedvesek a barátaid – halottam meg csodásan csilingelő hangját. 

-          Igen valóban azok csak néha túlzásba esnek – mosolyodtam el. 

A kocsi halk berregéssel haladt az úton, amit a motor adott ki. A lámpák az út mentén néha megvilágították a kocsi belsejét. 

London ilyenkor este a legcsodálatosabb, ahogy a magas épületek ki vannak világítva ezzel megtörve az éj sötétjét. Ha valaki megkérdezné mi az ami a legjobban tetszik akkor ezt mondanám. Vajon milyen lenne ezeket Krissel kézen fogva végi nézni. 

A kocsival leparkoltam Krisék háza előtt, majd a mellettem lévő személyre néztem aki édesen aludt az én kabátommal betakarózva. Nem csodálom, hogy elaludt. Nagyon fárasztó napja lehetett. Közelebb hajoltam majd egy hajtincsét, mely csodás arcába hullott lágyan eltűrtem. 

Lágyan egyik ujjammal nehogy felébresszem, végigsimítottam bársonyos bőrén. Hirtelen a feje megmozdult. Azt hittem, hogy felébredt, de nem, csak tenyerembe simította az arcát.
Ajkai most nagyon közel kerültek hozzám és nagy volt a kísértés, hogy megtegyem, de nem. Nem lehet. Az nem lenne tisztességes és azt szeretném, hogy ha egyszer megcsókolom, akkor az olyan alkalom legyen, amire ő is emlékezni fog.

 Elhúzódtam tőle majd kiszálltam a kocsiból és átmentem Kris oldalára. Óvatosan kinyitottam az ajtót majd karjaimba véve indultam meg vele a ház felé. Fejét mellkasomnak döntötte majd még jobban belefészkelte magát az ölembe.. 

Az ajtóhoz lépve egyik kezemmel megnyomtam a csengőt, majd pár másodperc múlva ki is nyílt. 

-          Kris? Mi történt? - Lépett oda Kris lakótársa és feltételezem a barátnője hozzánk. 

-          Nyugodj meg nincs semmi baj csak elaludt – mondtam majd miután arrébb állt bementem a házba.

-          Gyere, megmutatom a szobáját – mondta majd elindult fel a lépcsőn én meg követtem a karomba szunyókáló Krissel.

Belépve a szobájába szinte elámultam, hogy milyen szép. Gyönyörű zöldben pompázott. A padló parkettából volt. A zöld szín mellet még ott volt a barna és a fekete is. A szoba közepén egy óriási tölgyfából készült franciaágy állt, amin egy gyönyörű szép fehér ágyruha volt. Ezen fekete minta díszelgett. Mellette volt egy kis íróasztal, tőle pedig nem mesze egy kisebb kanapé. Az ággyal szemben volt két ajtó, az egyik gondolom a fürdőszoba, a másik a gardrób lehetett. A szoba teljesen jellemezte Kristent, már amennyire megismertem.

 Kris szobája



Odavittem Krist az ágyhoz, majd megpróbáltam letenni, de annyira erősen kapaszkodott belém, hogy ez nem sikerült. 

-          Majd én segítek! – jött oda Kris barátnője, majd lefeszítette a kezeit az ingemről. Ezután egyedül maradtam vele. Levettem a cipőjét, majd betakartam és bátorkodtam egy puszit adni az arcára. Ezután magára hagytam, habár nehéz szívvel. 

Lementem a nappaliba ahol ott találtam a lányt, akinek még mindig nem tudtam a nevét. 

-          Köszönöm, hogy hazahoztad – nézett rám hálásan – Egyébként engem Nikinek hívnak – nyújtott felém kezet. 

-          Én pedig Rob vagyok – mosolyogtam rá. 

Egy keveset beszélgettünk majd felhívtam Lizzyt, hogy jöjjön el értem. Nemsokára meg is érkezett. Ez alatt a kevés idő alatt volt szerencsém megismerni Nikkit, akiről már tudtam, hogy Kris gyerekkori barátnője. 

Miután hazaértem gyorsan lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba és csak Kris körül járt az agyam. Olyan kedves egy lélek. Még nem találkoztam egy olyan lánnyal sem, aki ennyire elbűvölt volna mint amennyire ő. 

Otthagytam a kabátom jutott eszembe, de valahogy nem sajnáltam, mert így legalább lesz még egy okom találkozni vele….

Mosollyal az arcomon fordultam a másik oldalamra, majd nemsokára el is nyomott az álom. 



 Remélem, hogy tetszett :) :) 
Sietek a következő fejezettel ahogy csak tudok, de addig is legyetek jók :) Imádlak titeket. :)