Sziasztok itt is van a fejezet. Ugyan egy kicsit késve, de meghoztam. Sajnálom, hogy csak most, de csak most volt időm megírni. Köszönöm az előző fejezethez a pipákat és Lexynek meg Orsynak hogy írtak komit.Tudom, hogy nem mindig hozom időre a fejezetet, de ha nem gond akkor kérlek írjatok komit.
Puszi
Beky
18. Fejezet.
Értetlenül néztem fel a lépcsőre ahol nemrég Kristen szaladt
fel. Sejtelmem sem volt, hogy pontosan miért is haragszik rám, de nagyon
rosszul esett. Ha az a csók a hibás, akkor akár megesküszöm neki, hogy soha
többet nem csókolom meg, bármennyire is vágyok, rá csak had maradjak a
közelében. Semmi nem fontosabb annál, mint hogy vele lehessek, és hogy meg
vigasztaljam, ha valami baja van.
- Én… Én nem tudom. Ilyen volt a kocsiban is – néztem
Kristen szüleire, akik aggódva néztek felfelé.
- Beszélek vele – indult meg az édesanyja, de Ashley
megállította.
- Majd én megyek, lehet, hogy most jobb egy barátnő, mint az
édesanyja – mondta majd megvárta, míg Jules beleegyezik és már ment is fel. Nekem
kellet volna felmennem hozzá, hogy karjaimba zárhassam és meg tudjam
vigasztalni.
- Most nekem is mennem kell – jobb, ha most elmegyek, mert
akkor képes lennék felmenni hozzá és ki sem engedni a karjaim közül.
- Rob, elvinnél haza? – nézett rám Kellan.
- Persze – miután elköszöntünk mindenkitől, beültünk az
autóba.
- Mi történt? És hol voltatok? – nézett rám Kellan.
- Elvittem egy olyan helyre ahova én is sűrűn szoktam járni.
Sokat beszélgettünk és..
- És mi? – nézett rá sürgetően.
- Csókolóztunk – fejeztem be a mondatot, de szememet az
útról továbbra sem vettem le. Felidéztem magamban, ahogy egyre közelebb hajol
hozzám. Szemei csillogtak mellkasa egyre sűrűbben nyomódott nekem az egyre
fokozódó levegővétel miatt. Annyira vágytam ajkaira, mint még soha semmire.
Szorosan tartozottam karjaim között, hogy még véletlenül se távolodjon tőlem el.
Szívem egyre gyorsabban dobogott mellkasomban a várva várt pillanatra, hogy
végre megízlelhessem ajkait.
Képzeletemben annyiszor lejátszottam ez a pillanatot, mégis
remélni sem mertem, hogy egyszer tényleg a valóságban is megtörténhet. És most
a karjaimban tarthatom életem szerelmét. Mert biztos vagyok benne, hogy nála
jobban senkit sem tudnák szeretni. Egyre közelebb hajoltunk egymáshoz amire
végre megtörtént az, amit már vártam. De miért nem végződött másként?
- Na, végre – mondta Kellan, mire zavartan néztem rá, ami
nem csak azért volt, mert fogalmam sincs hogy az elmúlt egy percben mit mondott
hanem azért is mert meg sem lepődik.
- Mi van?
- Az hogy már mindenki látja rajtatok kívül, hogy odáig
vagytok a másikért. Csak én azt hittem, hogy előbb letámadod Krist – mondta
nevetve mire én szigorúan néztem rá – Bocsi nem úgy értettem, vagyis de, de nem
így akartam mondani – javította ki magát gyorsan.
- Azt már régóta tudom, hogy belezúgtam Kristenbe, de ezt
nem olyan könnyű vele is megosztani. Félek, hogy akkor még jobban eltaszít
magától.
- Miért tenné ezt? – nézett rám kérdőn Kellan.
- Van valami, amit titkol. Nem tudom, hogy mi az, és éppen
ezért akarok várni. Ha letámadom, akkor nem sok mindent érek el vele, sőt lehet,
hogy csak még jobban eltávolodik tőlem, azt pedig nem szeretném. De valahogy
mindenképpen ki szeretném deríteni.
- Ha segítség kell, csak szólj – nézett rám komolyan.
Kristen szemszöge:
Amikor beléptem a szobába rögtön előttem termett Niel.
- Már annyira hiányoztál – vettem fel, majd szorosan
megölelgettem. Amíg a korházban voltam
Nikki vigyázott rá. Leültem Niellel a kezemben az ágyra és őt néztem.
- Szeretem Robot, de a múltam még mindig velem van és velem
is lesz. Talán életem végéig. De akkor mégis mit tegyek? Egész életemben ne
szeressek senkit? Ne legyek olyan mellet, akit szeretek? Adjam fel és ne küzdjek
az ellen a szemét ellen, aki miatt tönkrement az életem. És tegyem boldoggá
azzal, hogy nem leszek soha többet boldog más mellett, mert mindig attól
rettegek, hogy megjelenik? Szerinted? – néztem Nielre. Vele lehet, a legjobban
beszélgetni meghallgat, és nem panaszkodik, és nem árulkodik, de sajnos
tanácsot sem tud adni.
Egy kopogás zavarta meg gondolataim mentetét. Gyorsan
felálltam, majd az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Ashley állt velem szemben,
amin ugyan nagyon meglepődtem, de nagyon örültem is neki.
- Szia. Nem akarlak zavarni csak gondoltam, lenne kedved
beszélgetni, de ha nem akkor már itt sem vagyok – mondta, de láttam rajta, hogy
nem szívesen menne el, amíg nem beszélt velem, elhatározottság csillogott a
szemébe, és be kell valljam, nagyon jól esett, hogy bár még alig ismerjük
egymást, ennyire törődik velem
- Szia. Dehogy is, gyere csak be – tártam ki az ajtót – ülj le
– mutattam az ágyra. Ashley leült én pedig vele szembe helyezkedtem le.
- Tudom, hogy még nem annyira ismerjük egymást, de ha bármi
van, nekem nyugodtan elmondhatod, nem fogom elmondani senkinek sem – nézett rám
mosolyogva.
- Hidd el, hogy tudom. De ez olyan, amit nem könnyű
elmondani. Vagyis még én magam sem tudok eldönteni.
- Akkor mond, el hátha tudok segíteni. –nézett rám.
Fejemet lehajtottam és Nielt tüntettem ki figyelemmel, aki
félrefordított fejjel nézett rám, majd kezeimből kimászva Ashleyhez ment.
- Te mit tennél a helyemben, ha volna valami a múltadban,
ami nem hagyna nyugodni. Amitől úgy érzed, hogy nem lehetsz boldog, de mégis
van egy ember, akibe beleszeretsz. Minden nap minden percében mellette akarsz
lenni a karjai közé bújni, ahol biztonságban vagy. Ahol azt érzed, hogy otthon
vagy, de mégsem teheted meg, mert lehet, hogy a múltad egyszer majd valamikor a
jelened lesz? – Néztem rá kétségbeesetten. Reméltem, hogy tud segíteni és
közben nem ijesztem el magam mellől.
- Talán nem is sejthetem mi az, ami elöl, menekülsz. Mégis a
helyedbe megállnák, és nem menekülnék, már hanem meg próbálnák boldog
lenni. Rob az, akit szeretsz igaz? –
Nézett rám kérdőn mire bólintottam – sejtettem. Ahogy egymásra néztek abban van
valami különleges és látni, hogy szeretitek egymást. Ismerem Robot és tudom,
hogy neki sem volt eddig könnyű élete és mielőtt megkérdeznéd, nem tudom, hogy
mi történt, azt csak Tom és Kellan tudja. Kristen csak mond meg Robnak, hogy
mit érzel, amikor már kész vagy rá. Ne törődj semmivel csak azzal, hogy mi jó
neked – állt fel és én is így tettem, majd megöleltem.
- Köszönöm. Nagyon sokat segítettél és már tudom is hogy mit
kell tennem, de ebben szükségem, lesz majd a segítségedre – értetlen és egyben
kérdő tekintettel nézett rám mire rögtön be is avattam a tervembe. Igaza van
Ashleynek. Mostantól nem leszek boldogtalan és csak is a jelenre fogok
koncentrálni.
- Na, akkor segítesz?
- Még szép. De jobb lesz, ha most lemegyünk, hogy a
szüleidet meg tudd nyugtatni, mert nagyon aggódtak miattad. Hiába kérdezték
Robot ő sem tudta vagy is legalábbis nem mondta meg.
- Nem mondott semmit?
- Nem. Miért mi történt? Persze ha nem akarod, akkor nem
kell elmondanod.
- De, végül is ezzel kellet volna kezdenem, hisz e-miatt nem
tudtam dönteni. Mi öhmm csókolóztunk.
- Ennek nagyon örülök – mosolygott, majd felállt, de közben
nem tette le a kezében lévő Nielt – na, akkor mehetünk?
- Hova? – Néztem rá rémülten.
- Nyugi csak le a földszintre a szüleidhez.
- Persze – mondtam, majd már mentünk is a nappali felé.
Amikor leértünk arra számítottam, hogy majd mindenki elmegy
vagy szétszéled a házban, ám ez mégsem így volt. A fiúk beültek a tévé elé és
azon játszottak, no meg persze szurkoltak egymásnak. Meglepődtem, mert itt volt
még Tom, Jackson és Tayler is. Anyát és
Nikkit nem láttam, így a konyha felé indultunk Ashleyvel, ahol meg is találtuk
őket.
- Hát ti mit csináltok? – a konyhában annyi étel volt, ami
egy egész hadseregnek elég lett volna és mind ezt mennyi is az idő? Azonban az
órára nézve nagyon meglepődtem, ugyanis Ashleyvel vagy három órát beszélgettem
odafent. Anya hangom hallatán felénk kapta a tekintetét, majd odajött hozzám és
szorosan, de mégis óvatosan magához vont és megölelt. Boldogan bújtam anyai
ölelésébe.
- Jól vagy kincsem? Neked nem kellene feküdnöd?
- Persze jól vagyok anya és nem, nem kellene feküdnöm csak
azt mondta az orvos pihenjek sokat, ami meg is volt az alatt a három óra alatt
amíg Ashleyvel beszélgetünk.
- Már ennyi idő eltelt volna? – nézet ő is az órára. Ezek
szerint nem csak nekem ment gyorsan az idő. Niel ugatása törte meg a csendet,
aki magára akarta vont anya figyelmét.
- Niel hát itt vagy te drága? – vette el Ashleytől, majd a
nappali felé ment, ahova mi is követtük őket. Niel ismét ugatott, amit a fiuk
is meghallottak a hangos zene ellenére is.
- Kicsim jól vagy? Az előbb olyan gyorsan felviharoztál.
Talán valami gond volt Robbal?
- Nem - válaszoltam talán túl gyorsan, amit ők is
észrevettek – én nekem csak fájt a fejem –de amint kimondtam tudtam, hogy ez
nagyon rossz kifogás volt.
- Mi de hát miért nem szóltál? – kérdezte anya.
- Megyünk azonnal a kórházba – mondta apa.
- Hozom a ruháit – indult meg az emeletre Nikki
- Indítom a kocsit – mondta Cam. Azt tudom, hogy az orvos
figyelmeztette őket, hogyha esetleg a fejem fájna azonnal vigyenek be, mert
lehet még komoly baj is, amit az eredmények nem mutattak ki, de ez azért kicsit
furcsa volt.
- Állj – mondtam hangosan, hogy hangom mindenkihez eljusson,
mert olyan nagy hangzavart támadt, hogy lehetséges attól mentem volna vissza a kórházba. Mindenki csendben maradt, majd engem nézett – nincs semmi bajom,
úgyhogy mindenki nyugodjon meg. Nem kell sem ruha – néztem Nikire – sem autó –
néztem Camra is. – Köszönöm, hogy ennyire aggódtok, de ha úgy érzem, hogy baj
van, rögtön szólok.
- Biztos? – Kérdezte anya.
- Persze. És azt szeretném megkérdezni, hogy akkor mikor
megyünk haza? – kérdésem hallatán anya és apa ledöbbent, majd egy nagy vigyor
terült el az arcukon.
- Mégis csak jössz?
- Persze ki nem hagynám. Meg amúgy is kel egy kis nyugalom.
Bár amennyi nyugtom lesz Kellentől az nem sok.
- Majd valahogy visszafogjuk – kacsintott rám Tom.
- Ezért hogy te léphess a helyébe? – Néztem rá felvont
szemöldökkel.
- Ugyan én sosem tennék olyat – alig bírta elfojtani a
mosolyt.
- Tudod mit akár már holnap el is kezdheted, mert grillparti
lesz egész nap náluk, úgyhogy mindenki jöjjön. Robot majd én felhívom – tettem
még hozzá. Muszáj még ma hallanom a hangját.
- Neked nem kellene pihenned holnap? – kérdezte Jered.
- Nem bátyus, nem – szökdeltem oda hozzá majd egy nagy puszit
nyomta arcára.
- Rendben akkor holnap jövünk, de most már ideje mennünk –
szólalt meg Jackson.
- Ne már haver én tök jól elvagyok – mondta Tom, olyan, mint
egy kisgyerek.
- De megyünk. Holnap úgyis itt leszünk egy egész napot.
- Jól van, akkor menjünk. Holnap találkozunk – nézett rám
majd kacsintott egyet.
- Hozzatok magatokkal fürdőruhát is – mondtam, majd én is
mentem velük, hogy kikísérhessem őket.
Amint elmentek, már mentem is be és Nikki segítségével, aki
nagy nehezen elszakadt Mattől elrendezzük a szobákat ahol anyáék és a bátyámék
fognak aludni.
Hála az istennek régen nagy házat vettem így mindenkinek jutott
egy-egy szoba. Amint ezzel is megvoltunk gyorsan lezuhanyoztam, majd miután
minden teendőmet elvégeztem, gyorsan felvettem a pizsamám és a telefonommal a
kezemben befeküdtem az ágyba. Niel azonnal mellém kuporodott és kíváncsian
nézett rám.
Félek. Félek, hogy ezek után Rob hogy fog reagálni arra, ha
felhívom. De mindennél jobban vágytam arra, hogy beszélhessek vele, hogy halljam
a hangját. Így hát előkerestem az ő számát, amit annyira nem is kellet keresnem,
majd megnyomtam a hívás gombot és vártam.
Első csörgésre fel is vette, aminek nagyon örültem főleg
akkor mikor meghallottam csodás nyugtató hangját.
- Szia Kristen – hangja vidám volt, ami mosolyt varázsolt
arcomra.
- Szia Rob. Tudom, hogy már elég késő van és remélem, hogy
nem keltettelek fel és nem is zavarlak – Teljesen olyan voltam, mint egy tini,
aki az első randit beszéli meg a leendő pasijával.
- Nem zavarsz és nem is keltettél fel. Talán valami baj van?
– vált komollyá a hangja. Gondolom eszébe jutott, hogy pontosan mi is történt.
Mindenki folyton aggódik. Mégis Rob aggódása melegséggel töltötte meg a
szívemet.
- Nem nincs semmi gond. Én csak meg akartam kérdezni, hogy
esetleg lenne e kedved holnap eljönni hozzánk egy kis buli lesz. De ha nincs
kedved, akkor nem kell mármint megértelek tényleg… – mondtam volna, de
félbeszakított.
- De szívesen elmegyek – nagy kő esett le a szívemről.
- Rendben akkor holnap találkozunk. Szia – tettem volna le a
telefont, de hangja megállított – Várj Kris…
- Igen? – szóltam bele kíváncsian.
- Jóéjszakát – mondta mire egy hatalmas mosoly kúszott
arcomra.
- Neked is – ahogy kinyomtam hanyatt vágódtam és a plafont
bámultam még mindig mosolyogva.
Szeretem és ezt nemsokára ő is megtudja…
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett!
Remélem Kris elmondja a titkát Robnak na meg persze azt hogy szereti! Nehogy meggondolja magát!! Úgy örültem annak a csóknak, de Kris a viselkedésével mindent elront.. :s
Kíváncsi vagyok erre a bulira.
Nagyon várom a kövit!
Orsy
Szia
TörlésÖrülök hogy tetszett. A titkát nem fogja elmondani arra még várni kell. :) De az biztos hogy elmondja hogy szereti. Sajnálom hogy Kristen elrontotta, de ennek így kellet lennie. Majd most jóváteszi a csábításával. :)
Sietek a kövivel. :)
Köszönöm, hogy írtál komit. :)
Puszi
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett. Mindketten őrlődnek hogy mit is éreznek a másik iránt. Tartanak attól, hogy nem érdemlik meg az igazi szerelmet Remélem elmondják egymásnak az érzéseiket.
Kiváncsi vagyok milyen kis bulit sikerül szervezni.
Nóci
Szia
TörlésÖrülök hogy tetszett. Valóban de nemsokára megoldódik minden.
Jó kis buli lesz az biztos.
Ma hozom a kövi fejezetet. :)
Köszönöm hogy írtál komit.
Puszi
Szia Beky!
VálaszTörlésNagyon jó lett!
Örülök, hogy Kris végre észhez tér és beszél majd Rob-bal. Jó, hogy beszélt Ashley-vel. Bár szerintem a telefonban nagyon gyorsan lerázta.
Nagyon tetszett az a rész, hogy mindenki azonnal ugrott, amikor Kris azt mondta, hogy fáj a feje. Azon jót nevettem! :D
Várom a folytatást.
Puszi: Lexy
Szia Lexy
TörlésÖrülök hogy tetszett.
Ha ezen nevettél akkor a következő fejezeten remélem még jobban fogsz.
Köszönöm hogy írtál komit.
Puszi