12. Fejezet

12. Fejezet.

Adam szemszöge:

Miért nem vagyok én jó neki? Miért? Hisz már régóta ismer és én is őt. Talán nem érez többet irántam csak barátságot. Annak a gyereknek is most kellet közbejönnie.  Ha most ő nem lenne akkor Kristen csak az enyém lehetne. 

A kocsimmal őrülten száguldoztam, de utam nem haza vezetett, hanem egy közeli kocsmába és csak az volt a célom, hogy leigyam magam és elfelejtsem azt, ami ma történt.  Nem érdekel, hogy hogyan de Kris akkor is az enyém lesz. Az italok csak jöttek egymás után és a végére már azt sem tudom, hogy hol vagyok. Lábaim önálló életre keltek és csak mentem remélve, hogy megtalálom azt amit keresek.

Kristen szemszöge:

 

Üresség.

 

Milyen furcsa, hogy néha magányosan és egyedül is tudjuk magunkat érezni. Nincs, ki megértsen, nincs, ki elfogadjon. Néha jó magányosnak lenni, de van olyan, amikor nem vágysz semmi másra jobban, mint, hogy valaki legyen körülötted. Aki meghallgat, aki megért.

 Egyedül bolyongni egy utcán, egyes egyedül. 

„ Elhagyatottnak lenni miközben egy óriási város legeldugottabb környékén sétálsz és nincs veled senki, aki óvjon, csak te és az, akit most már a legjobban szeretsz, mert csak ő maradt neked. Ketten egy személyben. Óvni, védeni mindentől, ami csak lehet. Neked csak ő van és senki más. Egyedül a világon egy olyan teherrel a válladon, ami nagyon nehéz. Érzed, hogy gyenge vagy de muszáj továbbmenned érte és csak is érte. Senki más nem számít csak ő. A szív még dobog, de már feladná. Hisz fáj, nagyon fáj mégis az a nagy lyuk ami ott tátong rajta nem számít, mert van aki miatt begyógyul be kel gyógyulnia amíg meg nem érkezik erre a világra. Lábad elgyengül, majd földre esel, de még mindig véded. Csak ő a fontos senki más. Senki.. senki…sen… „

Kezem a szívem felett volt. Szívem összeszorult és olyan kicsi lett amilyen még sohasem. Fáj az emlék, és nem lehet tenni ellene semmit. De jó az emlékezés, mert fáj és ez nem hagyja elfelejteni azt ami történt. Mindig emlékeztet arra, hogy mi volt, ami ráébresztett arra hogyan kell élnem, mielőtt meghalok. Élni egy ahhoz képest jobb életet, ami elképzelhetetlen volt akkor. 

Lépteim hangját visszaverték a falak. Nem tudtam, hogy merre vagyok és, hogy merre menjek. Miért kellet ennek így végződnie. Ha ez nem történt volna meg akkor már otthon lehetnék és elmondhatnám magamnak, hogy ez egy jó nap volt.

 Bárcsak inkább Robékkal mentem volna. De az őszintét megvallva hiába rágódom azon, hogy mi lett volna ha… Ezen már úgy sem tudok változtatni. A telefonom hangos csörgésbe kezdett. Gyorsan felvettem mielőtt olyan valakik hallanák meg, hogy van itt valaki, akiket nem szeretnék a közelemben látni. 

- Hallo

- Szia, na, még mindig tart a randi? – kérdezte egy cseppet már részegen Nikki.

- Nem már nem tart és ez nem randi volt – mondtam szemeimet forgatva. Már miért lenne ra… Úr isten ez tényleg egy randi volt?! Rajtam kívül mindenki látta még Rob is. Most mit gondolhat rólam. Hogy nem vehettem már akkor észre, amikor elhívott? 

- Itt vagy még? – kérdezte Nikki hangosan. 

- Igen itt, de ha lehet, ne kiabálj, mert akkor megfogok süketülni, és na akkor majd kiabálhatsz - mondtam neki.

- Rendben, bocsi csak itt olyan hangos a zene. 

- Hallom, szerintem még otthon is lehet hallani. 

- Meglehet, várj te még nem vagy otthon? – el sem hiszem, hogy lebuktattam magam. Kijöttem már a gyakorlatból úgy látszik. 

- Öhmm hát majdnem.

- Kristen hol vagy? – kérdezte egy cseppet ijedten. 

- Már majdnem otthon – főleg ha tudnám, hogy hol vagyok, és, hogy merre kell mennem. 

- Biztos? 

- Igen persze – vagy talán mégis maradt bennem valami hisz bevette. 

- Rendben.

- Na akkor én megyek is. – mondtam.

- Várj, a fiúk kérdezik, hogy el jössz e a buliba – a fiúk alatt vajon kiket érthet. Robot is érdekli, hogy el megyek e ezek után? Remélem nem hiszi, hogy én és Adam…

- Nem tudom, lehet, hogy elmegyek, de ez még nem biztos – mert még azt sem tudom, mikor érek haza. - Az a rossz érzés, amit ma már éreztem most újra visszajött és arra késztetett, hogy minél gyorsabban menjek el innen. 

- Rendben azért mi várunk. Remélem, hogy eljössz. Ma nagyon jó a buli. – mondta. Elkezdtem gyorsabban menni, mert jött valaki mögöttem.

- Igen biztos – mondtam habár fogalmam sincs, hogy mit mondott Nikki. Nem tudtam odafigyelni csak arra, hogy valaki követ és tudtam, hogy ebből még gond lesz. 

- Szia - mondtam majd már le is tettem a telefont. Gyorsan szedtem a lábaimat. Bevallom féltem, nem is kicsit. Mintha csak pár évvel ezelőtt lenne, ismét menekülök. 

Siettem, de még mindig nem tudtam, hogy merre vagyok. Ez a fránya város, hogy lehet ilyen nagy. Egyre közelebbről halottam a lépteket. Az adrenalin egyre csak nőt bennem ezzel megszaporázva lépteimet és egyben lélegzetvételeimet is de ez sem volt elég. Mintha le sem lehetne rázni ugyan olyan gyorsan jött utánam, majd egy olyan hangot hallottam, meg amit nem reméltem, hogy hallok ma még.

 - Kris hova sietsz? – Hangjában hallatszódott, hogy már nem józan. Én csak lefagyva álltam. Körülöttem a magas épületek sötét falai, amit csak a hold fénye világított néha-néha a felhők közül előbukkanva. 

Megfordultam majd szembenéztem vele. Nem mesze tőlem a falnak támaszkodva állt. Látszott rajta, hogy már nagyon nem józan. 

- Mit akarsz Adam? Jobb lenne, hogyha hazamennél. – mondtam egyet hátrébb lépve, mert ő is közeledett felém. 

- Miért félsz Kris? Nem bántalak. – mondta majd meghúzta a kezében lóbált üveget. 

- Adam menj haza és pihend ki magad, majd holnap beszélünk. – hátráltam tovább.

- Ugyan most is meg tudjuk beszélni. Nincs senki aki zavarhatna minket - nézett körbe miközben a piával teli üveggel körbemutatott. 

- Kérlek Adam, menj haza! – néztem rá most már könyörgően, de ő csak egyre közelebb jött. Lépkedtem hátra épp úgy, ahogy ő is jött velem együtt, majd beleütköztem valamibe. A szívem egy pillanatra megállt. Valami fog törtnéi, de még nem tudom, hogy hogyan fog végződni. Adam egyre csak közeledett majd…

Rob szemszöge:

Megérkezve a buliba most valahogy máshogy éreztem magam. Kris nélkül minden más. Lehet, hogy ez túl nyálasan hangzik, de így éreztem. Vajon mit csinálhat most éppen. Biztosan enyeleg azzal a pincérrel. Hogy is gondolhatok ilyet, Kris nem olyan, nem olyannak ismertem meg, de akkor, hogy lehet, hogy most vele van? 

- Nyugi haver Kris tudja, hogy mit csinál, higgy nekem mindig is ő volt az, aki helyesen tudott dönteni. – mondta Cameron. Remélem, hogy igaza van.

- Igen gondolom. – mondtam majd meghúztam a poharat amiben valami nagyon erős volt.

- Látom nem közömbös neked. Hidd el te sem neki. – rákaptam a tekintetem. 

- Ezt hogy érted? 

- Hidd el hogy érez valamit irántad csak még nem jött rá de az is lehet hogy már rájött csak bizonytalan, ha pedig így van akkor lépj valamit, hidd el a dolgok csak jó irányba haladhatnak. – mondta.

- És mi van, ha nincs igazad és csak egy barát vagyok neki? – néztem rá.

- Igazam van. Kris a húgom és ismerem.  – mondta határozottan, amire csak bólintottam. 

Körülnéztem és láttam, hogy mindenki nagyon jól mulat. Lehet, hogy el kellene mennem Kris házához hátha hazaért már. Nem Rob ezt verd ki a fejedből, nem akaszkodhatsz mindig rá, mint egy pióca. 

- Rob gyere, már nézd, mennyi csaj van itt. Mulass egy kicsit – lökött meg Tayler.

- Ja Rob gyere már. Amióta itt vagyunk, csak ülsz mint egy burgonya. – mondta Tom mire érdekesen néztem rá.

- Mint egy burgonya? Mert a burgonya ülni szokott! Tom te mennyit ittál? – néztem rá kérdőn.

- Ugyan már tudod, hogy, hogy értem és ennek most semmi köze a piához.

- Nem kösz inkább most nem megyek – mondtam.  A fiúk beletörődve felálltak, majd elmentek a táncparkettre. 

- Felhívom Krist, hogy hol van. – mondta Nikki miközben egyenesen a szemembe nézett. Én csak hálásan néztem rá. Elővette a telefonját majd már hívta is. Kris valami vicceset mondhatott. Biztosan az Adammal való randevúját meséli. 

- Meglehet, várj te még nem vagy otthon? - kérdéstől teljesen kijózanodtam. Mi? Még nincs otthon, lehet azért mert még mindig tart a vacsora. 

- Kristen hol vagy? – kérdezte Nikki.

-  Biztos? 

- Rendben. 

- Kérdezd meg, hogy jön e ide – mondta Cam Nikkinek.

- Várj, a fiúk kérdezik, hogy el e jössz a buliba. – kérdezte majd miután megkapta a választ már le is tette a telefont.

- Na mit mondott? – kérdezte Cam.

- Azt, hogy még nem tudja, hogy jön e mert még haza sem ért. 

- Hol van? – kérdeztem. 

 

- Azt nem mondta csak annyit, hogy hazafelé tart – Szóval még nem ért haza. Remélem, hogy legalább neki jól telt az estélye. 

Kris szemszöge: 

Adam előttem állt olyan közel, hogy a mögöttem lévő hideg falnak kellet préselődnöm. El akartam tolni magamtól, de nem sikerült, elkapta a kezem majd erősen a falnak nyomta. 

- Ugyan Kris én már nem vagyok jó neked? – Kérdezte, de a kezem továbbra sem engedte el. Ez meg fog látszódni holnapra. 

- Miről beszélsz?  - kérdeztem. 

- Ne játszd nekem itt a hülyét Kris. – mondta majd erősen nekivágott a falnak, így jócskán be is vertem a fejem. Hirtelen elkezdtem szédülni majd minden homályos lett. Hallottam, hogy Adam beszél hozzám, majd egy másik férfi hangját és csak remélni mertem, hogy azért jön, hogy segítsen. Szemeimből könnyek folytak. Miért nem lehet nekem egy normális életem? Miért kell mindig kifognom az ilyen embereket? Miért? 

De nem kaptam választ csak egyet tudtam méghozzá azt, hogy el kell mennem innen. Ha segíteni akar, akkor kihívja a rendőröket és feljelentést kell tennem. Muszáj elmennem innen. Nem mehetek a rendőrségre. Egyszerűen nem lehet…