3. Fejezet

 

Sziasztok! Meghoztam a harmadik fejezetet. Ebben sok kép lesz, hogy tudjátok mit hogyan képzeltem el.

3. Fejezet.

Rob szemszöge:

Magam sem tudom miért ragadtam meg a kezét, de valahogy nem akartam azt, hogy elmenjen. Értetlen, ám csodás szemekkel nézett rám. Felálltam, egyik kezem a zsebembe csúsztattam, míg a másikkal a hajamba túrtam és zavartan néztem rá.

- Hazakísérlek. Elég késő van már. – Mondtam azt az idétlenséget, ami először eszembe jutott. 

Fogalmam sincs, hogy mi van velem. Mikor a közelében vagyok, szinte nem tudok semmit sem mondani, és ha ez mégis sikerül, akkor is valami idétlenséget. 

- Erre semmi szükség. – Tiltakozott rögtön.

- De kérlek, nem szeretném, hogyha valami történne veled. – Próbáltam meggyőzni, hogy legalább addig, míg hazakísérem, vele lehessek.

- Rendben, de csak ha nem baj? – Kérdeztem

- Már hogy lenne baj, hisz én ajánlottam fel. – Mondtam miközben végig gyönyörű szemeibe néztem.

- Akkor jó.

Csendben sétáltunk egymás mellet, amíg egyikünk sem szólalt meg. Nem sokat sétáltunk, amint kiértünk a parkból egy gyönyörű házat láttam meg, ami nem másé volt, mint Krisé.

 Kris és Nikki háza

- Itt is volnánk. – Fordult Kristen felém

- Nagyon szép ház. – Mondtam.

- Köszönöm. – Mosolyodott el majd el is pirult. Olyan aranyos.

- Örülök, hogy ismét találkozhattunk. – Néztem csodálatos szemeibe. 

- Én is nagyon örülök. – Mosolygott. – Bejössz? - Fordult a ház felé. Legszívesebben igent mondtam volna, de Lizzyvel megbeszéltem, hogy segítek neki. 

- Most nem. Majd talán máskor. – Szemeiben mintha szomorúságot láttam volna, de ezt biztos, hogy csak beképzeltem.

- Rendben. Úgyis legközelebb én hívlak meg valahova. – Mondta és egy nagy mosoly ült ki az arcára. 

- Mondtam, hogy nem kell, örülök, hogy megtaláltam Nielt. - Néztem le a kutyára. Habár szívesen találkoznák, még vele csak jobb lenne, hogyha én hívhatnám meg valahova. 

- Én szeretném, és úgy sem engedek ebből. – Igen azt vettem észre, hogy nagyon makacs.

- Rendben, de hogy fogsz elérni? – Néztem rá felhúzott szemöldökkel és azzal a szokásos mosollyal az arcomon. 

- Tényleg. – Töprengett el. – Megadnád a számodat, hogy fel tudjalak hívni? – Nézett rám kérdőn. 

- Persze. - Mondtam majd megadtuk egymásnak a számunkat.

- Szerintem én akkor megyek is. –Mondtam.

- Rendben és…- Hajolt oda hozzám majd az arcomra adott egy puszit. – Köszönöm, hogy ismét megtaláltad a kutyámat – hangja szinte alig jutott el hozzám, mert még mindig csak az érzésre gondoltam, amikor ajkai bőrömhöz értek. Már csak egy puszi ilyen hatással van rám. 

Komolyan én már nem értek semmit.

- Nincs mit. – Majd elindultam haza, míg ő bement a házba.

Pár nappal később.

Kristen szemszöge:

Holnap lesz az étteremben az eljegyzés és ma fogok ismét találkozni Robbal, már alig várom. Még aznap este, amikor találkoztunk felhívott, és azt mondta csak meg szeretett volna bizonyosodni, hogy jól adtam e meg a számomat.

Ez a telefonbeszélgetés tartott körülbelül két órán keresztül. Már nagyon izgatott vagyok, hogy ismét találkozhatok vele. 

Az nap mikor hazajöttem Nikkivel találtam szembe magam, aki mindent látott az ablakból. Habár kíváncsi volt, hogy ki is ő nem kérdezett rá, tudta jól, hogyha szeretném, akkor úgyis elmondom.

A szekrényem előtt állok már vagy egy órája és nem tudom, hogy mit vegyek fel. Már kigondoltam, hogy hova is menjünk. Habár nagyon nehéz volt döntenem, de végül mégis sikerült és Peter éttermére esett a választásom. A ruhámat illetően arra jutott a választásom, hogy egy elegánsabb egybe részes ruhát veszek fel.

 Kris ruhája

- Akkor én megyek is. – Mentem le a nappaliba Nikkihez, de nem egyedül volt. 

- Ó, szia Matt. – Mondtam mosolyogva munkatársamnak. Igen csak meglepődtem azon, hogy itt találom. Mattel mindig jól kijöttünk. Ő is már két éve dolgozik velünk. Első ránézésre az ember ezt hinné, hogy ő biztos valami nőcsábász pedig nem az, valójában igen érzéken egy pasi. 

- Szia Kris. Hű de csinos vagy. – Mondta, miközben végigmért.

- Köszönöm.

- Tényleg jól nézel ki. Csak nem azzal a titokzatos fiúval találkozol?- Kérdezte meg mosolyogva Nikki.

- De, vele. – Mondtam egy hatalmas mosollyal az arcomon, miközben felkaptam a kocsi kulcsot. 

Matt értetlenül nézett rám, mire Nikki azonnal elkezdett magyarázkodni.

- Tudod Kris egyik nap a parkban sétált Niellel, amikor az elszökött és az a titokzatos fiú, akivel ma Kris találkozik, ő találta meg. 

- Értem. – Mosolyodott el Matt.

- Na de én megyek, mert el fogok késni. - Mondtam. 

 Kris autója

Robbal tegnap este megbeszéltem, hogy én fogok érte menni. Rob nagyon ellenkezett, de aztán hirtelen ez az ellenkezés eltűnt, ami igen csak gyanús volt nekem.

Nagy nehezen, ugyan, de odataláltam és egy gyönyörű szép ház előtt álltam meg, majd kiszállva az autómból elindultam a ház felé. 

Pattinson ház

Kezemet felemeltem, majd bekopogtam. Nagy izgatottság lett úrrá rajtam, majd pár másodperc múlva kinyílt az ajtó és egy nagyon fiatal lány állt előttem. Hosszú szőke haja és szép kék szeme volt. Ő biztosan Rob barátnője, ért a felismerés. 

- Szia, én Robot keresem. – Mondtam félénken. Nagyon remélem, hogy jó helyre jöttem.

- Szia, gyere, csak beljebb mindjárt szólok neki. – Mondta, majd beljebb mentünk. Amikor bementem a konyhából egy olyan anya korabeli nő lépett ki. Valószínűleg ő lehet Rob édesanya. Hirtelen kellemetlenül és zavartan éreztem magam.

- Jó napot. – Mondtam. A nő nagyon kedvesen nézett rám, majd amikor elkezdett beszélni akkor is csak a kedvesség árat belőle. 

- Szia, kérlek tegezz csak, a nevem Clare. – Mondta, miközben kezet nyújtott nekem.

- Szia az én nevem Kris. – Mosolyogtam rá.

- Valóban nagyon szép vagy. A fiam igazat mondott. –Mondta, amitől azonnal zavarba jöttem.

És persze Rob is pont most jelent meg. Ahogy ránéztem, agyamat ismét ellepte az a köd, ami mindig, ha meglátom. 

- Anya. –Szolt rá Clare, hogy nehogy folytatni tudja. Igen csak kíváncsivá tett. Vajon Rob mit mondhatott rólam? 

- Szia. – Mosolygott rám.

- Szia - Mosolyogtam én is majd lejött a lépcsőről. Mögötte jött az a lány is aki beengedett. 

Mi tagadás nagyon szép, meg is értem, hogy Rob vele jár, de akkor nem lesz féltékeny, hogy én meg a pasijával megyek el?

 Mondjuk, ha rám néz, akkor felmérheti, hogy igazán nem jelentek konkurenciát. Rob valószínűleg észrevette, hogy a lányt bámulom. 

- Had mutassam be a nővéremet Lizzyt – Mondta, mire lesokkoltam és egyben nagyon meg könnyebbültem. Csak a nővére. 

- Lizzy ő itt Kristen az egyik barátom. – Mondta. „Barát”. Hangzott a fejemben ez az egy szó. Azok vagyunk barátok és úgy érzem, hogy nagyon jó barátok is leszünk, ha más nem is. 

- Szia. – Köszöntem Lizzynek, aki csak kedvesen visszaköszönt.

- Szerintem menjünk. – Mondta Rob, amire én csak bólintottam. 

- Sziasztok, remélem Kris találkozunk még. – Mondta Clare.

- Igen én is remélem. – Mondtam, majd kimentünk a kocsihoz. Rob kinyitotta nekem az ajtót, amire hálásan rámosolyogtam.

- Köszönöm

- Nincs mit. – Mondta majd beült mellém.

- Tudod nagyon csinos vagy. – Mondta, amitől elpirultam.

- Köszönöm. – Néztem rá egy pillanatra, majd vissza az útra.

- És hova megyünk? – Kérdezte meg.

- Nem mondom meg.

Mivel közel voltunk az étteremhez, hamar odaértünk. Amikor kiszálltunk éreztem magamon Rob pillantását. Kinyitotta az ajtót, majd beengedett maga előtt. 

 Az étterem

- Egy étterem? – Kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Igen talán baj? – Estem rögtön pánikba. Lehet, hogy ő nem ide akart jönni?

- Nem, dehogy baj. Örülök neki.

- Szia Peter. – Köszöntem oda főnökömnek.

- Szia Kris. – Köszönt vissza, majd odajött hozzánk. 

- Ő itt az egyik barátom Rob. Rob ő pedig a főnököm Peter. – Mondtam, majd a két fiú kezet fogott egymással. 

- Megkaphatjuk az asztalunkat? – Kérdeztem.

- Persze, gyertek utánam. –Mondta, majd odakísért minket. Miután leültünk Peter magunkra hagyott minket, hogy válaszunk az étlapról. 

- Te itt dolgozol? – Nézett rám kíváncsian az asztal túloldaláról. 

- Igen itt. Tudod, mióta megnyílt már az óta itt dolgozom, és nagyon szeretem a munkámat. – Mondtam azt, amit valójában gondolok. Ha az ember olyan helyen dolgozik, ahol nincs szívesen az semmit nem ér. Éppen válaszolt volna, amikor Adam jelent meg mellettünk.

- Sikerült választani? –Kérdezte és a hangjában egy csepp kedvesség sem volt. Meglepetten néztem fel rá, hisz ő nem ilyen szokott leni. Amióta csak ismerem, mindig mosolyog. 

- Igen. – Mondtam, majd mindketten elmondtuk, hogy mit szeretnénk enni. Amikor Adam távozott Rob szólalt meg először. 

- Ahogy látom, tetszel neki. – Mondta, ami szerintem teljesen őrültség már, hogy tetszenék neki.

- Ez badarság.

- Biztos vagy benne? Mert, ahogy rád nézett a pasik úgy csak akkor szoktak nézni, ha féltékenyek. – Mondta. 

- Mindegy, felejtsük el. – Mondtam. Elég lesz nekem ezen otthon gondolkodnom most nem Adammal akarok foglalkozni. 

Csendesen ettük az ételt, amit kihoztak. Igazából, így mint vendég még sohasem voltam itt, de nagyon jó érzés hogy most nem én szolgálok fel. Robra néztem, miközben egy falatot vettem be a számba és majdnem kiköptem azt, amikor megláttam, hogy a szája teljesen tejszínes volt. Rob csak furán nézett rám, én meg nem bírtam megállni, hogy ne nevessek. 

- Min nevetsz? – Kérdezte meg mosolyogva. Áthajoltam az asztal felett, majd letöröltem a szájáról. Amint ez sikerült gyönyörű szemeibe néztem, és mint egy fekete lyuk lenne szippantott magába. Elkezdett felém közeledni már nem volt messze csak azokat a cseresznyepiros ajkakat tudtam nézni de…

- Hozhatok még valamit? – Jelent meg mellettünk Adam, amire azonnal visszaültem a helyemre. Rob megköszörülte a torkát, majd úgy nézet rám és szólalt meg.

- Kris te kérsz valamit?

- Nem, köszönöm én már semmit nem tudnák enni. – Mondtam

- Akkor nem.

- Adam kihoznád a számlát? – Pillantottam rá. Elővettem a kártyám, hogy mire visszajön Adam, oda tudjam neki adni. 

- Nagyon finom volt a vacsora. – Mosolygott rám azzal a csábos mosolyával.

- Igen valóban az, nekem is nagyon ízlett. – Alig hogy kimondtam Adam meg is jelent az asztalunk mellett.

Már éppen nyúltam volna a számláért, de Rob megelőzött és ő vette el. Mérgesen néztem rá. Adam elvitte Rob kártyáját. 

Rob csak ekkor nézett fel rám. A mosoly levakarhatatlan volt az arcáról. 

- Mi olyan vicces?- Kérdeztem rá.

- Mondták, már hogy nagyon aranyos, vagy amikor mérges vagy. – Vigyorgott tovább. Majdnem az én számra is mosoly szaladt, de aztán sikerült visszatartanom.

- Ez egyáltalán nem vicces. Azt beszéltük, meg hogy én, hívhatlak meg.

- Igen és meg is hívtál, de én fizetek. – Nem hiszem el hogy tőrbe csalt. Akkor azért egyezet bele olyan, hamar, mert már akkor is tudta, hogy ő fogja kifizetni. 

- Tudod ez nagyon… aljas volt tőled. – Kerestem a szavakat, de ahogy látom nem nagyon tudtam megbántani, mert végig csak mosolygott.

- Ne mosolyogj. – Szóltam rá.

- Miért? – Villantotta ki a fehér fogait is, így még nagyobb mosoly terült szét az arcán.

- Mert. – Mondtam.

Ezek után nem tudtunk tovább beszélgetni, mert visszajött Adam a kártyával. Fellátunk, majd miután elköszöntem Petertől és Liztől már mentünk is.

Kilépve az étteremből azonnal megcsapott a hideg őszi levegő. Kicsit meg is borzongtam. 

- Tudod ma nagyon jól éreztem magam. – Mordult felém.

- Én is. – Mondtam. 

Nekidőltem a kocsinak és úgy néztem Robot. Nagyon jól nézett ki abban a farmerben és fekete dzsekiben. Elkezdett felém közeledni, majd egyik kezét a kocsi ajtajára tette és…

Nagyon szépen kérlek titeket hogy írjatok SOK komit. Kíváncsi lennék rá, hogy hányan olvassák el ezt a fejezetet, tehát légyszi' legalább írjon mindenki pár szót.

 Puszi Beky