Boldog Karácsonyt

Szeretnék minden kedves olvasómnak és itt megforduló embernek Kellemes Ünnepeket és Boldog Karácsonyt kívánni. Legyen olyan boldog a karácsonyotok mint amilyen az enyém is.

Karácsonykor emlékezzen mindenki arra, hogy mennyi mindent kapott egész év alatt. Nem a tárgyi értékek a legfontosabbak hanem azok, amelyeket kézzel megfogni nem tudunk de szívünkkel megérezzük.Szeretnék mindenkinek még egyszer Boldog Karácsonyt kívánni.

Puszilok mindenkit.
Beky

Közérdekű :)

Sziasztok.

Sajnos ez még nem a friss, de szeretném valamire felhívni a figyelmeteket. Dory és kedves ismerőse nemrég nyitottak egy blogot, amin novellaíró-, kép-, fejléc- és blogversenyeket terveznek indítani, amin mindenkit sok szeretettel várnak. Sajna nekem nem sok időm van, de remélem, azért akadtok páran, akik részt vesznek a versenyen. Nekik előre is sok sikert. Csak bátran.

 http://versenyek-palyazatok.blogspot.hu/

A fejezettel, ahogy tudok, sietek, de még kell egy kis idő, hogy összeszedjem magam. Remélem, még tudtok egy kicsit várni. A következőkben olyan titkokra derül fény, ami talán megváltoztatja a szereplők eddigi életét. És ha ez sem volt elég ahhoz, hogy kibírjátok, a következő fejezetig akkor írjatok nekem kérdéseket, amikre őszintén fogok válaszolni legyen az az elkövetkezendő történésekkel vagy bármivel kapcsolatos . A kérdéseiteket szívesen várom akár itt a blogon is vagy az e-mail címemen beky499@freemail.hu . Ahol nektek jobb, kérdezzetek bátran. 

Puszi

Beky

Magyarázat

Sziasztok.
Nagyon szépen köszönöm a fejezethez kapott komikat amiknek nagyon nagyon örültem. Tudom, hogy már lassan itt lenne az ideje a következő fejezetet hozni, de sajnos nem fog menni. Alig van időm amit nagyon utálok, mert írni imádok és olyan jó lenne hozni a kövit hisz még annyi minden hátra van. Azt viszont megígérem, hogy összeszedem magam sietek a suliban is mindent megcsinálni és akkor teljes gőzzel az írásra fogok koncentrálni. Remélem addig kitartotok, és nem pártoltok el. :)
Puszi
Beky

29. Fejezet

29. Fejezet

Kristen szemszöge:  

Leesett állal álltam a színpad előtt a nézők között, akik egyszerre tapsoltak. Lassan csuktam be a számat, miközben felfogtam, hogy mit is látok. Most már csukott ajkaimra mosoly ült. A zene és a fiúk mozgása életre keltette a színpadot. Az ismeretlen fellépők helyett nagyon is ismerős személyek álltak ott fent. Kellan volt a fő énekes, míg a többiek körülötte táncoltak. A hangulat feltöltötte az egésze teret és az embereket. A lányok mellém álltak és úgy néztük a műsort, ami olyan volt mintha személyesen nekünk szólna. A fiúk mindvégig felénk néztek és nekünk táncoltak. A Grease egyik számát a Greased Lightning adták elől és nagyon jól csinálták. 

- Ti tudtatok róla? – Pillantottam a lányok felé. 

- Nem, nem mondtak egyikünknek sem semmit. – Csóválta meg a fejét Ashley. 

- De kétség sem fér hozzá, hogy szörnyen csinálják. – Nevetett fel hangosan Nikki mi pedig követtük. Igazából nem csinálták rosszul, csak viccesen és ezt a gondolatomat a lányokkal is megosztottam, akik csak helyeslően bólogattak 

- Igen. De a refrént, azt nagyon jól csinálták. – Táncolt mellettem Ashley. 

- Igen az a legjobb. – Próbálta túlkiáltani a tömeget Lizzy, miközben ő is táncolt. Nagy mosollyal az arcunkon figyeltük a fiukat, akik láthatólag nagyon is évezték azt, amit csináltak. 

Rob felém kacsintott, mire a mosolyom csak még nagyobb lett, de a mögöttem felvisító lányok rögtön lelohasztották a kedvemet. Dühösen fordultam hátra, de csupán csak egy pillanatig. Felesleges ilyen miatt dühöngenem hisz Rob engem szeret. A lányokkal tovább élveztük a műsort mindaddig, míg vége nem lett. A fiúk amint lejöttek a színpadról felénk indultak és mimkor már csak pár méter volt hátra a mögöttünk lévő lányok ismét felvisítottak és nekem éppen ennyi is elég volt ahhoz, hogy megmutassam nekik, ez a pasi már foglalt. Rob karjaiba vetettem magam, majd meglepődöttségével nem törődve ajkainkat összeillesztettem. Szenvedélyes és vad csók volt a mostani. Rob falta ajkaimat, úgy hogy már szinte elzsibbadt. 

Kezei szorosan fogták a derekamat, hogy még csak véletlenül se tudjak eltávolodni tőle, amit egyáltalán nem is szerettem volna. A lányokat már ki is veretem a fejemből, ahogyan minden mást is. Most csak Rob volt és én. 

Levegőhiány miatt és mivel már a számat sem éreztem, eltoltam Robot, hogy a szemébe nézhessek. Mellkasom, ahogyan az övé is gyorsan emelkedett fel és le az előző heves csókcsatánk miatt. Szemei csillogtak és olyan fény volt bennük, mint amilyet eddig még sosem láttam. 

- Meg kell, hogy mondjam, ha előbb láttalak volna táncolni már rég a karjaidba vetettem volna magam – mondtam, majd közelebb hajoltam úgy, hogy amit mondani fogok, azt csak ő hallja – de ezt a fenék rázást még elő kell adnod nekem. – Csípőmet ágyékának nyomtam így pontosan tisztában voltam azzal, hogy emennyire is kíván. Elhúzódtam tőle, de megragadta kezem, majd elkezdett valamerre húzni. Ashley mellet elhaladva rám kacsintott, amitől fülig pirultam. 

Rob szorosan fogta a kezem, de nem úgy, hogy az fájjon. Sejtelmem sem volt, hogy hová megyünk, de nem is nagyon érdekelt, csak az, hogy ismét Rob karjaiba lehessek. Egy nagyobb épületbe húzott, majd egy folyosóra. Sok ajtó volt, ami mellett elhaladtunk, majd váratlanul Rob behúzott az egyikbe. Mire feleszméltem Rob az ajtónak döntött és ajkaimra vetette magát. Követelőzően csókolt, úgy, hogy abba minden vágyát beletette. Nem tudom mi volt ezzel a célja, de elérte. Gondolataim elhomályosodtak és a józan eszem egy időre visszavonulót fújt. Kezeimet Rob hátára vezettem és még jobban magamhoz húztam. Valahonnan távolról halottam, ahogy a zár kattan, de most nem tudtam vele foglalkozni. Kezemmel hajába túrtam, míg ő nyakamat kezdte el csókolgatni. Hangosan nyögdécseltem az eddig elfojtott vágytól, ami most lassan kúszott feljebb. 

Rob a karjaiba kapott én pedig lábammal átkulcsoltam a derekát. Erőssén szorítottam, miközben élveztem, ahogyan a nyakamat csókolgatja. Hajnál fogva felemeltem a fejét és ajkaira vetettem magam. Nyelveink édes táncot jártak és végre engedhettünk szenvedélyünknek, ami mindent elsöpör.

Rob lassan beljebb lépkedett a helyiségbe, de csókunkat nem szakította meg még akkor sem mikor lassan a puha szőnyegre tett. Lábaimmal még mindig satuba fogtam derekát, hogy még csak véletlenül se kerülhessen távolabb tőlem. Ajkai nyakamon vándoroltak le egyre jobban, hogy kulcscsontomat is kitüntesse figyelmével. Kezem a kócos hajába túrtam, majd átfordítottam magunkat úgy hogy én kerüljek felülre. Mélyen a szemébe néztem azokba a gyönyörű szemekbe, amelyek az első percben levettek a lábamról. Mellkasán feküdtem miközben kezeinket összekulcsoltuk két oldal. 

Fogaim közé vettem az alsó ajkát, mire felmorgott és ajkaimra vetette magát, de elhúzódtam tőle és állkapcsa mentén haladva hintettem be csókokkal puha bőrét egészen a füléig. Kezét kiszabadítva felült így én az ölében ültem, majd kezét hátamra tette és lehúzta a cipzárt. 

Apró puszikkal hintette be vállamat mire libabőrös lettem. Lassan csúszott le a ruha a derekamra ezzel feltárva előtte meztelen felsőtestem. Rob egy percig sem tétlenkedett tovább, kezei mellemre siklottak, majd édes kínzásomba kezdett, amibe ajkai is szerepet játszottak. Válláról lassan gördítettem le a zakót hogy aztán az inget kezdjem el gombolni. Rob ajkai felhagytak melleim kényeztetésével és ismét ajkaimra vetette magát. Az inget játszi könnyedséggel sikerült kigombolnom. Forró kezeimet mellkasára tettem majd a vállára simítva lassan az inget is legördítettem róla. Lágyan csókoltam kulcscsontjának ívét egészen a válláig, majd a másik oldalt is végig csókoltam. Rob engem nézet miközben a földre döntött és fölém magasodott. 

Nina szemszöge:  

Hát itt van ő is. Annyi ideje már hogy utoljára láttam és most ismét itt van. Furcsa volt ismét látni és mégis felemelő. Semmit sem változott, ugyanolyan jóképű, mint amilyen volt is. Talán ismét megszerezhetném magamnak, mint ahogy azt régen is megtettem és ismét elszórakozhatnánk egy kicsit. De egyelőre nem szeretném, hogy találkozzunk, talán majd egy olyan pillanatban mikor biztos lesz a siker. Arra viszont végképp nem számítottam, hogy a mi kis Kristenünk is felbukkan itt és nem is akárhogy, de sebaj, vele is vannak már ötleteim. Arcomra gonosz mosoly ült, miközben őket néztem. 

Lassan indultam el a tömeg belseje felé hogy elvegyüljek. Talán gonoszság volt tőlem minden, amit eddigi életem során tettem, de jól éreztem magam, úgy ahogy voltam. Mindig is magamnak akartam mindent, de legfőképpen azt, mait nem kaphattam meg, mégis valahogy sikerült megszereznem és ez most is így lesz. Sokat hazudtam, de volt valami, ami sosem volt hazugság, az pedig nem más, mint hogy szerettem őt és ez csak úgy nem múlik el, az ember nem felejti el azt, akit szeret. Egyszer bolond voltam és elengedtem, de többet ezt a hibát nem követem el. 

Rob szemszöge:

Karjaimban Kristennel feküdtünk az egyik öltözőszoba padlóján. Az arcomon lévő mosoly levakarhatatlan volt, ami nem is meglepő. Az egész napi fojtogató vágy végre eltűnt. Mélyen magamba szívtam szerelmem édes illatát, amitől mindig megrészegülök majd fejem hajába temettem. 

- Lassan mennünk kellene. – Suttogta Kristen de nagyon nem szerettem volna még menni. 

- Nem kell sietnünk, úgy is tudják, hol vagyunk. 

- Hát épp ez az, egy kicsit diszkrétebben is eljöhettünk volna. Most mindenki tudja, hogy mit csináltunk. – Fordult felém, hogy szemembe tudjon nézni. Úgy helyezkedtem, hogy kényelmesen tudjak mellette feküdni miközben a szemébe néztem. 

- Pont ezért nem kell sietnünk. Már úgy is mindegy nem? 

- Nem, az egy dolog hogy tudják, de az nem azt jelenti, hogy nyugodtan hancúrozhatunk itt egész nap. 

- Én szívesen hancúroznák itt veled – gördültem fölé miközben a nyakába csókoltam. 

- Rob kérlek Aden is itt van, és illetlenség őt egyedül hagyni. – Tolt el magától egy kicsit hogy a szemembe nézhessen, de nem kellet eltolnia, mert mentem én magamtól is. Felálltam, majd elkezdtem felöltözni. 

- Hát persze, Aden. – Felrángattam magamra a nadrágot is, amikor Kristen mellém lépett. 

- Rob, egyáltalán nincs miért féltékenynek lenned. Aden csak egy barát. – Bújt hozzám közelebb és nem lett volna szívem eltolni. Karjaimba vontam és lenyeltem a féltékenységemet. Ennek nem most és nem itt van a helye. Kezemmel végigsimítottam oldalán, majd a tarkójánál hátrahúztam a fejét, hogy meg tudjam csókolni. 

Nagy nehezen elváltunk egymástól és felöltöztünk. Segítettem Kristennek felvenni a ruhát, ami ismét nagy küzdelmet jelentett ugyanis legszívesebben letéptem volna róla, de Kristen nem engedte. Nagy nehezen elkészültünk, majd kilopakodtunk az öltözőből és így senki sem vett minket észre. Számukra olyan lesz mintha ott sem lettünk volna, de mi pontosan emlékezni fogunk minden egyes percre.

Kézen fogva sétáltunk az emberek között, de a többieket sehol sem találtuk. Kristennel úgy döntöttünk, hogy nem keressük a többieket, hanem inkább próbáljuk élvezni az bált, hisz úgy is találkozunk valakivel. 

- És mond csak, ki találta ki azt a táncot? – nézett rám kíváncsian. 

- Kellan, mégis ki más? Belerángatott mindannyinkat, vagyis annyira nem is kellet rángatni. – Mosolyodtam el.

- Nagyon jó volt titeket nézni, habár elég vicces is. 

- Most miért szívem, nem voltunk jók? – Néztem rá kérdőn, de a választ tudtam. 

- De, jók voltatok. – Simult hozzám mosollyal az arcán.  

- Már megijedtem, hogy nem tetszett – tettem állam fejére miközben magamhoz szorítottam, de az arcomon lévő mosoly pillanatok alatt eltűnt. Szemem előtt egy ismeretlen alak jelent meg a távolban, amitől szívem pillanatra megállt nem mertem hinni a szemeimnek. Ám mielőtt még jobban megnézhettem volna az alak eltűnt. De pillantásának súlya maradt. Tudtam, hogy ez nem lehet hallucináció, vagy puszta elmezavar. Szemem még sosem csapott be és miért ezt a pillanatot választaná rá. 

Kristen hangja távoli moraj volt az agyamban előjövő képek mögött. A levegő elfogyott tüdőmből és csak nagy fájdalmak árán telt meg ismét levegővel. Képek peregtek előttem a múltból. Fejem Kristen hajába fúrtam és mélyet szippantottam bele és próbáltam a valóságba visszatérni, ami nem volt könnyű. Szemeimet szorosan összeszorítottam és csak Kristenre koncentráltam. A körülöttünk lévő tömeg zaját elnyomtam magamba és megpróbáltam csak őrá gondolni. Többé nem gondolhatok rá, az már elmúlt. 

- Figyelsz te rám egyáltalán? – Pillantott fel Kristen. Zöld szemei megigéztek és többé már nem kellet koncentrálnom, hogy ismét, felejtsek. 

- Ugye tudod, hogy szeretlek? – Reménytelin néztem rá. 

- Persze hogy tudom, amennyiszer elmondod, furcsa lenne, ha nem tudnám – mosolyodott el. 

- Akkor jó. Fújtam az eddig bent tartott levegőt. 

Nagyon szeretem Kristent, de van, amit még ő sem tud, és így hogy várhatnám el, hogy ő is elmondja a titkát. Saját magam és őt is becsapom, de még nem tudom elmondani neki, bármennyire is szeretném. A régi sebeket feltépni fájdalmas dolog, de tudom, hogy egyszer meg kell tenni és reménykedem, hogyha megteszem, akkor már nem lesz annyira fájdalmas. 

Talán azért is tudtam megérteni Kristent nehéz súlyt cipel a vállán és még csak elképzelni sem tudom, hogy mi lehet az, de abban azért biztos vagyok, hogy mellette leszek bármi is történjen, mert el sem tudok olyat képzelni, hogy nem tudnám elfogadni. Szeretem őt és ez majd segíteni fog azon, hogy mindent megosszunk egymással és ne legyenek titkaink csak az a kérdés, hogy ez mikorra fog sikerülni. 

A telefonom csörgése zökkentett vissza a valóságba. Zsebemből kivéve meg sem néztem, hogy ki az, aki hív csak felvettem. 

 

- Haló. 

- Szia, öcsi. – Vic hangja felszabadult és vidám volt, mint ahogy az mindig is lenni szokott.  

- Szia. – Mosolyodtam el. Vic és Ben nagyon jól megvannak és szeretik egymást, persze a srácnak át kellett mennie a vizsgán, de sikerült neki, így most mindenki boldog. Az eljegyzés pár hónapja volt, pont akkor, mikor megismerkedtem Kristennel is. – Hogy vagy? 

- Nagyon jól. Ben nagyon kedves, és mint mindig, boldog vagyok mellette. 

- Ennek igazán örülök. 

- Én is, de most azért hívtalak, mert szeretnénk átmenni majd hozzátok. Anyával már beszéltem, de azt mondta, hogy nem vagy otthon és Lizzy sem ezért gondoltam felhívlak titeket de Liz nem vette fel. 

- Tényleg nem vagyunk otthon, és még jövő hétig nem is leszünk.

- Rendben akkor majd a jövő héten hazamegyünk és elvárom, hogy mesélj. – Kuncogott fel hangosan. 

- Rendben mesélni fogok. De addig is vigyázz magadra. 

- Mint mindig. Mond meg Liznek hogy puszilom. 

- Rendben megmondom. – A következő pillanatban már csak a telefon búgását lehetett hallani. Kristenre pillantottam, aki kíváncsi szemekkel nézett rám. 

 

Kristen szemszöge: 

Kíváncsian néztem Robra miután letette a telefont. Még mindig a karjai között voltam, de már kezdett fájni a nyakam így egy lépést hátra téve néztem ismét rá. 

- Vic volt az. Meg szeretett volna minket látogatni, de anya mondta neki, hogy nem vagyunk otthon így majd csak akkor jön, ha hazaértünk. 

- És mi lesz, ha nem fog nekem örülni a családod? – Pillantottam rá. 

- Ezen ne aggódj. Tetszeni fogsz nekik, ezt elhiheted nekem. – Nyomott egy puszit az arcomra. 

- Na, gyere, keressük meg a többieket. – kulcsolta össze ujjainkat, majd elindultunk be a tömegbe.

A nap további része csodálatosan telt. A többieket nagy nehezen, ugyan de megtaláltuk, mégis azt kívántam bár ne találtuk volna meg őket. A fiúk folytonos szekálása már az őrületbe kergetett. Rob persze megpróbálta őket leállítani, de minden erőlködése hiábavaló volt. De őszintén bevallva nem bántam, hogy piszkálnak, mert hálás vagyok, amiért ők vannak nekem. Cameronék mint mindig most is hozták a formájukat és nem hagyták a lányokat nyugodni, aminek örültem, hisz így nem unatkoztak. Mi is bekapcsolódtunk a táncolásba, ami nagyon jó volt és felszabadító. A filmekből ismert zenékre táncolni olyan volt, mint ha mi is részesei lehettünk volna annak. Éppen Robbal táncoltam, mikor átváltott a zene és ezzel együtt megjelent mellettünk Mike. 

- Ha nem bánod, szeretném egy kicsit kölcsönkérni Kristent. – Nézett Robra várakozás teljesen. Körbe pillantottam, de ez is elég volt, mert már mindent értettem. 

- Mike ugye nem azt akarod, amire gondolok. 

- De, Stew. – Mosolyodott el. 

- Ne, kérlek. 

- Mit nem szeretne Kris? – Léptek mellénk a többiek is kíváncsian nézve minket. 

- Semmi különös – legyintettem miközben Mikera néztem, aki Robra pillantott. Amint Mike megkapta az engedélyt megragadta a kezem és a tömegbe húzott, akik lelkesen táncoltak. 

- Na Stew, adj bele mindent. – Nézett a szemembe biztatóan. 

- De már nagyon rég nem csináltam és mi van, ha elrontom? – Pillantottam fel rá kérdőn. 

- A véredben van, ha szeretnéd, sem tudnád elfelejteni. – Szemeiben bizalom volt és az elhatározottság. Igaza van. Fejem oldalra fordítva megpillantottam a többieket, akik a kis tánctér szélén álltak és kíváncsi szemekkel néztek minket. Anya szemei csillogtak az örömtől és tudtam, ő tudja, hogy meg tudom ismét csinálni. Pillantásom most apára esett, aki anyát átkarolva állt nagy mosollyal az arcán, majd végül Robra néztem, aki értetlenül, de szerelmesen nézett rám. 

- Rendben, nyerjük meg. – Megragadtam a kezét, majd elkezdődött.  

Igaza volt olyan mintha mindig is ezt csináltam volna, mintha minden egyes nap táncolnék. Valahogy teljesen belém ivódtak a lépések, gondolkodás nélkül tettem egyik lábam a másik után. Mike biztosan tartott a karjaiban így nem kellet attól tartanom, hogy leejt az emeléseknél, köszönhető mindez annak, hogy kiskorunk óta együtt táncoltunk, mindaddig, míg el nem mentem New Yorkba.

Nem figyeltem a külvilágra csak a táncra és arra, hogy milyen jól érzem magam. Oly annyira kizártam mindent hogy már csak akkor eszméltem fel mikor már csak ketten voltunk a táncparketten. A zene hangosan szólt miközben minket néztek. A zene egyre halkult én pedig a levegőt gyorsan kapkodva álltam Mike előtt, akin izzadság cseppek folytak végig. Csak most vettem észre hogy mennyire kifáradtam. A körülöttünk álló tömeg tapsolt, én pedig elkezdtem pirulni. 

- Csak nem a híres Kristen Stewartot üdvözölhetjük ismét köreinkben? – A színpadról Jamie jött le egyenesen felénk közeledve. Arcomra hatalmas mosoly ült a viszontlátás öröme. – De a szemeim nem csalnak, és tényleg itt van köztünk és ismét megnyerte a versenyt. Nagy tapsot Kristen Stewartnak és Michael Angaranonak, akik mint minden évben, kivéve az utóbbi pár évet, mindig elkápráztatnak minket csodálatos táncukkal, és akik a szemünk előtt nőttek fel és váltak ilyen jó táncossá, mint amilyenek most. 

 Jamie

Miután már nem ránk figyelt a közönség Jamie letette a mikrofont és hozzám lépett. 

- Annyira örülök, hogy ismét láthatlak. – Ölelt szorosan magához Jamie, aki nagybátyám helyett nagybátyám volt. 

- Én is nagyon örülök neked. – Bújtam hozzá. Már évek óta nem láttam és nagyon hiányzott. Ő volt az, aki mindig elvitt oda ahova a szüleim nem engedtek és mindig meg is védett ha a testvéreim éppen nem voltak a közelben. 

- Hogy lehet, hogy ismét itt vagy? Csak nem annyira hiányoztam, hogy nem bírtad már ki a te nagybácsikád nélkül? – Haja, mint mindig most is fel volt zselézve barna szemei csillogtak és arca még mindig ugyan olyan borostás volt, mint ahogy szokott is lenni. 

- Csak miattad jöttem vissza, tudod már nagyon hiányoztál. – Bokszoltam a vállába. 

- Tudtam én. De te semmit se változtál, kivéve, hogy felnőttél dögös lettél és gyönyörű. 

- Tényleg nem változtam semmit sem, ahogy mondod. – Nevettem fel. 

- Na, jó ez előbb rosszul fogalmaztam nagyon sokat változtál. El sem hiszem, hogy nemrég még az a kislány voltál, aki a hátamon lovacskázott most meg ilyen elképesztően gyönyörűen nézel ki. – Megpörgetett, hogy jobban láthasson. 

- Nos, igen. Felnőttem. 

- Ha fiatalabb lennék, esküszöm, beléd szeretnék. – Viccelődött. 

- A szíve már foglalt. – Szólalt meg Jered, aki éppen felénk közeledett, majd megölelte Jamiet. 

- Csakugyan? – Pillantott felém kérdőn. 

- Igen. De majd bemutatom neked később. 

- Rendben van, szavadon foglak. Szeretném látni azt a személyt, aki meghódított téged, de addig is menj és keresd fel, mert most egy lassú szám fog menni. – Kacsintott rám, majd a következő percben már ott sem volt. 

- Nagyon ügyes voltál húgi. Olyan mintha abba sem hagytad volna a táncot. Anyáék büszkék voltak és mi is. Rob meg csak tátott szájjal nézett. Eléggé vicces volt. 

- Na, akkor megkeresem és elmagyarázok neki mindent. 

Nem nagyon kellet keresnem hisz azt a nagy csoportot nehéz lenne nem meg találni. 

Pár perc múlva:

Egymáshoz bújva dülöngéltünk Olivia Newton John egyik híres, lassú számára. Rob illatát mélyen a tüdőmbe szívtam miközben egy apró csókot nyomtam nyakának puha bőrére. Karjai szorosabban fonódtak körém apró kényeztetésemre. Fejem mellkasára döntöttem és élveztem a zenét, és hogy Robbal lehetek. Mellettünk Anya és apa táncolt összebújva úgy, mint mi. Tőlük kicsit jobbra Lizzy és Jered táncoltak miközben beszélgettek. Ajkaimra apró mosoly ült, ahogy őket néztem. Igazából összeillenének, mind a ketten nagyon tudnak szeretni és már csupán a pillantásukkal leveszik a másikat a lábáról. 

Anyáék bal oldalán Nikki és Matt táncolt közel egymáshoz miközben csókolóztak. Jó volt látni, hogy végre Nikki is boldog és megtalálta a szerelmét, aki mellet olyanná vált, amilyennek mindig is lennie kellet volna. És végül Ashleyre és Kellanra néztem. Szerettem volna, hogyha ők is egymásra találnak és rájönnek, hogy több is van közöttük puszta testi vágynál. Reménykedtem, hogy észhez térnek és talán több is lehet közöttük és a remény még mindig él. De ahogy őket nézem egymáshoz bújva, ringatózva, biztos vagyok benne hogy ők egymáshoz valók. 

Ashley szemszöge: 

Mikor mindenki táncolni ment, csak néztem magam elé és azon gondolkodtam, hogy jobb lenne leülni egy távoli kis sarokba, ahol senki sem láthat, de mikor már éppen indultam volna egy kéz elkapta a csuklómat. Lassan fordultam meg és a szívem nagyot dobbant mikor megláttam, hogy ki is áll velem szembe. Egész nap csak rá tudtam gondolni és azt figyeltem, hogy hol van. Már szánalmasnak éreztem magam, de mikor egy-egy alkalommal elcsíptem a tekintetét úgy éreztem, hogy nincs minden remény veszve. 

- Táncolnál velem? – Gyönyörű kék szemeibe nézve alig kaptam levegőt így csak egy bólintásra futotta. Ajka mosolyra húzódott, mire szívem ismét nagyot dobbant. Ujjai lecsúsztak csuklómról, majd megfogta a kezem és a tömegbe húzott. Átkarolta derekam és szorosan magához vont, így érezhettem csodás illatát, amit már annyira szerettem. Fejem mellkasára döntöttem és csak élveztem a közelségét. Vajon milyen lenne, ha mindig hozzá bújhatnák? Ha mindig csókolhatnám, és ha akkor érnék, hozzá mikor csak szeretnék? Ha reggel egymás karjaiban ébrednénk? És ha kimondaná végre hogy…

- Szeretlek. – Szemeim egy perig még csukva voltak. Már képzelődök is, de jó. Nagy levegőt vettem és ekkor ébredtem rá, hogy valóban hallottam azt a szót. Szemeim kipattantak, majd azonnal felkaptam fejem és Kellanra néztem. Nagy mosoly volt az arcán és a szemei csillogtak, mint az összes csillag egybevéve. 

- Mond ki újra. 

- Szeretlek. És erre már előbb rá kellet volna, hogy jöjjek, de bolond voltam és nem vettem észre azt, ami a szemeim előtt volt téged. El kellet gondolkodnom és csak akkor jöttem rá, hogy mennyire is sokat jelentesz nekem. – Mellkasomban a szívem úgy kalapált, mint még sosem. 

- Én is szeretlek, te nagy medve. – Lábujjhegyre állattam, hogy édes csókot lophassak tőle, de nem kellet lopnom, adta ő azt magától. Rá kellet jönnöm, hogy ez életem legjobb és legszebb napja ez a mai.

 

Remélem tetszett ez a fejezet amire sajnos elég sokat kellet várnotok, de nagyon el voltam havazva a tanulással. Azért remélem egy kicsit tudtalak titeket kárpótolni. Nagyon örülnék ha írnátok komit mert kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Puszi
Beky