28. Fejezet

28. Fejezet

Ashley szemszöge:

A kocsiban ülve az anyósülésen bámultam kifelé az ablakon. Hátul Kristen és Rob nagyon össze voltak melegedve, éppen ezért is szerettem volna a figyelmemet elterelni. Kellan ült mellettem, ő vezetett. Ugyan egyikőnk sem tudta, hogy hová megyünk, de az előttünk ülő autóban Kristen testvérei ültek, így csak őket kellett követnünk. Kellannal nem beszélgettünk, ami nagyon zavart, de talán jelen pillanatban jó is volt ez így. Mert még magam sem tudtam, hogy mit tegyek. Eleinte tényleg elég volt csupán csak a szex, de ez már megváltozott.  Mert napról napra megváltozott bennem valami, és amikor egy-egy nap megláttam nem csak úgy örültem neki, mint egy barátnak, hanem ennél mindig valami több lett. Valahányszor csak rám mosolygott szívem gyorsabban mosolygott mellkasomban és testem valami olyan járta át, amit még sosem éreztem. Valahányszor a közelemben volt mindig reméltem, hogy magához ölel, puszit ad az arcomra, de ez sosem történt meg. Már kezdtem mindebbe belefáradni, a csalódásba és a reménybe, hogy valaha talán majd többet jelentek neki, mint az, ami eddig voltam. Annyira vágytam rá, hogy lassan mér semmi mással nem tudtam törődni és minden gondolatomat foglalja le. De talán itt az idő, hogy feladjam és elfelejtsem. Nincs annál rosszabb, mint hogy reménytelenül vágyakozol. 

- Ahogy látom, nagyon elvannak hátul – pillantott a visszapillantó tükörbe, mire vállon bokszoltam.

- Nem illik leselkedni. 

- Ugyan most miért? Ha nem akarják, hogy valaki lássa őket, akkor nem nyilvánosan csinálják. 

- Szerelmesek és ez egy nagyon szép dolog – mondtam, miközben mélyen a szemeibe néztem, de gyorsan elfordítottam fejem, mert úgy éreztem, hogy a lelkembe lát és mindent kiszed belőle. – Had legyenek egy kicsit boldogok. 

Kellan ezután nem szólt semmit, de a tükörbe sem pillantott bele többet.

Annyira szerettem volna neki elmondani mindent, hogy tudja, mit érzek, de bártortalan voltam. Úgy éreztem nem vagyok képes elé állni és elmondani. Kislánykén mindig azt reméltem, hogy az, aki majd életem szerelme lesz, oly váratlan módon ismerkedek meg vele hogy szerelem lesz első látásra, de ez valahogy nem olyan. Mégis belül mélyen a mellkasomban úgy érzem, hogy talán mindig is erre vágytam és nem számít, hogy hogyan ismerem meg, csak az, hogy hogyan szeretem. A szüleim már nem élnek és tudom, hogy addig kell megtennem bármit ameddig, megtehetem, mert eljön majd az a perc mikor már késő lesz. Én tudom, hogy ő az, aki életem szerelme lesz mindvégig és nem adhatom fel oly könnyen, mert semmit nem adnak küzdelem nélkül. És én küzdeni fogok. 

Kristen szemszöge: 

Rob mellet ülni a kocsiban maga volt mámor és a kínszenvedés. Kezei izgatóan csúsztak feljebb egyre jobban lábamon, tiltakozásom pedig hiábavalónak bizonyult. Ajkaimba harapva próbáltam visszafolytan nyögésemet, mikor keze egyre csak feljebb kúszott, egészen addig, míg meg nem állítottam. Vágytól fűtött szemeibe néztem, amik úgy csillogtak, akár egy smaragd és úgy éreztem, hogy ha most nem lehetek az övé, itt helyben porladok el. Feje egyre közelebb került hozzám, miközben ajkaim perzselődve égtek forró csókjára várakozva ám ez elmaradt. 

- Annyira kívánlak. – Suttogta fülembe miközben kezeimet én is térdére tettem és egyre feljebb haladtam. Egyrészt annyira szerettem volna, ha megállít másrészt viszont... ismét ajkaimba haraptam a gondolatra, de egy halk nyögés mégis elhagyta ajkaimat. Rob felmorgott, de csak úgy hogy én halottam. Egy hirtelen gondolat ugrott be. Kezem éppen a cél előtt megállt, majd elvettem onnan. Nagy szerencsémre pont akkor állt meg a kocsi. Vágytól fűtve hajoltam Robhoz.

- Egy Swannal sosem lehet játszadozni – suttogtam füleibe miközben lassan szája sarkára nyomtam egy csókot. Mielőtt még megállíthatott volna kiszálltam az autóból. A ruhámat gyorsan megigazítottam, majd a többiekhez indultam, akik egy csoportban álltak és éppen valamiről nagyon beszélgettek. Arcomról a mosoly levakarhatatlan volt, de tudtam, hogy ezt még csúnyán visszakapom Robtól, ám mégis már alig vártam a bosszúját. 

- Robot hol hagytad? – Kérdezte Jackson, mire hirtelen azt sem tudtam mit feleljek. Hisz mégsem mondhatom azt, hogy nyilvánvaló jelei látszanak a mi kis játszadozásunknak, amivel elütöttük az időt. 

- Öhm telefonál, de mindjárt jön. – Néztem rájuk és reméltem, hogy elhiszik. Nagyon furcsa volt még nekem ez az egész, de nagyon jó is. Robbal ezek a kis játékaink igazán furcsa érzéseket váltottak ki belőlem olyanokat, amiket Max mellet nem éreztem. 

- Itt mindig ilyen sokan vannak? - Nézett körbe Aden. Valóban nagyon sokan voltak, én még sosem láttam ennyi embert egy helyen.

- Évről évre egyre többen vannak – válaszolt apa miközben átkarolta anyát. 

- És persze évről évre egyre színesebbek a programok, nagyon lehet élvezni. Sokszor szoktam én is segíteni nekik és mondhatom nagyon élvezetes. Nektek is biztosan tetszeni fog, és egy kicsit megismeritek ennek a kornak minden apró mozzanatát. – Anya tovább lelkendezett a többieknek és azonban végig Taylert néztem. Néha elkaptam egy-egy pillantást, amit felém lövellt. A hátamon felállt a szőr, valahányszor csak rám nézett. Féltem, nagyon is, hisz egy ilyen buli igazán jó hely arra, hogy akármelyik családtagomnak baja essen. Adenhez hajoltam, majd a fülébe suttogtam nehogy mások is halják. 

- Most is itt vannak? – Nem kellet bővebben kifejtenem ahhoz, hogy megértse mire is célzok. 

- Igen. – Mosolygott rám, de nem nagyon tudtam még így sem megnyugodni. Ahogy körbepillantottam nem vettem észre semmi különlegeset, ami azt is mutatta, hogy mennyire is profik. De a félelem továbbra is bennem csücsült és azt hiszem egy darabig ez még így is lesz. Aden kutató szemekkel nézte arcomat és biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta mire gondolok. Kezét vállamra tette és mélyen a szemeimbe nézett. 

- Kristen….

- Nos, mire várunk. – Rob szorosan és birtoklóan ölelt magához ölelt magához hátulról, miközben fejét vállamra tette. Adenre nézett és habár Rob tekintetét nem láthattam Aden reakciójából mindent leolvastam. Rob nem szereti, ha Aden a közelemben van, csakhogy az ellen semmit nem tehettem. 

- Ilyen sokáig tartott a beszélgetés? – Nézett Robra kérdőn Lizzy. 

- Milyen beszélgetés? – Kérdezte Rob értetlenül, mire a könyökömmel oldalba böktem. 

- Hát a telefonálás. Tudod mikor kiszálltam éppen valaki hívott – néztem fel rá és tudtam, hogy ezt már nem fogom tudni kimagyarázni, hisz ebből valószínűleg mindenki rájött arra, hogy valójában nem is telefonált. 

- Ja, igen, hogy az. Egy régi ismerős hívott fel és csak nagy nehezen sikerült letennem a telefont. – A kétkedő pillantások, amik minket értek biztosított arról, hogy valóban nem hitték el azt, amit mi itt beadni próbáltunk. Anya csak mosolyogva csóválta a fejét, majd megszólat. 

- Most hogy mindenki itt van, akár mehetnénk is. – Javasolta, mire mindenki elindult. Én is gyorsan elindultam, meg szerettem volna szökni  Rob elől, ám ezt valószínűleg ő is tudta, mert gyorsan utánam nyúlt és visszahúzott magához. Moccanni sem tudtam, ahogy azt sem tudtam eldönteni, hogy mosolyogjak vagy féljek. Aden visszanézet, majd mikor rámosolyogtam, tovább ment. Rob várt még egy pillanatig, míg a többiek el nem mentek, és csak azután kezdett el beszélni. 

- Ugye tudod, hogy amint alkalmam nyílik, kamatostul vissza fogom adni – hangja rekedt és vággyal teli volt. Nemcsak a hangja, de a mondatának is értelme egyaránt vágyat ébresztett bennem. Ha tehettem volna most itt mindenki előtt letepertem volna. Ágyékát fenekemnek nyomtam és még a vastag ruhán keresztül is éreztem, mennyire is kíván. – Sajnos a telefonbeszélgetésnyi idő nem éppen volt elég. Suttogta bele negédesen a fülembe, amitől egész testem megremegett. Én is pontosan tudtam, hogy nem volt elég. Mindezzel csupán csak egyetlen gond volt, méghozzá az, hogy nem csupán csak őt bosszantottam ezzel, hanem saját magam is. Félő volt, hogy még mielőtt elkezdhetnénk ezt a napot, letámadom Robot. 

- Ígérem, hogy ezen túl jó kislány leszek. – Fordultam vele szembe és bűnbánóan néztem rá. Tudom, hogy aljas volt, amit vele tettem. 

- Hidd el cica, én imádom, ha rossz vagy – vont magához végig szemembe nézve – de kérlek, akkor legyél az, mikor kettesben vagyunk, hogy vissza tudjam adni. – Kacsintott rám. A mosoly, ami eddig arcomon volt most megújult. Szeme csillogott, ahogy valószínűleg az enyém is. Gyors csókot nyomtam ajkaira, hogy ne kínozzam ezzel is. Hisz ezek szerint este nem fogunk unatkozni. 

Robbal elindultunk a többiek után és már alig vártam, hogy belevessük magunkat a szórakozásba. Összekulcsolt kézzel sétáltunk a tömegben, miközben az árusokat néztük. A tömegből nem tűntünk ki a ruháinkkal, ugyanis mindenkin ilyen ruha volt. Nagyon jól éreztük magunkat már most. Robank minden teljesen új volt én pedig örömmel mutattam meg neki mindent. 

Aden is csatlakozott hozzánk, aminek Rob nem nagyon örült, de jól elbeszélgetett vele. Remélem, hogy Rob belátja, hogy Aden nem szeretne tőlem semmit sem csupán csak egy barát. A nagy színpadhoz közeledve egyre izgatottabb lettem, rengeteg ismerős arcot láttam, aminek nagyobb örültem, de mind közül kettő arc volt az, amit bárhol felismertem volna. Nagy mosoly terült el az arcomon, ahogy megláttam Miket. Engem még nem vette észre éppen ezért elengedtem Rob kezét és felé siettem. Éppen háttal állt így kezeimet szemére tettem, majd mikor nem tudta kitalálni, hogy ki vagyok, elvettem kezem és elé álltam. 

- Kristen? Tényleg te vagy? – Az arcán lévő mosoly kedves volt és hitetlenkedő. 

- Hát persze. Mégis ki más lennék? 

- El sem tudom hinni, hogy itt vagy és milyen csinos lettél. – Nézett rajtam végig, majd ismét megölelt. – El sem hiszem, hogy ismét látlak itt.

- Hát igen, már nekem is hiányzott minden. 

- Én is? – nézett rám reménykedve. 

- Hát persze hogy te is. – mosolyodtam el. 

- Szia Kristen. – Lépett Mike mellé Nina. Arcomról a boldog mosoly eltűnt, hogy helyét egy hamis mosoly vegye át. Nina azok közé az emberek közé tartozik, akiket nem kedvelek. Valahányszor ránézek belül mélyen elkezd valami mocorogni és jelzi hogy őbenne nem bízhatok meg.  

- Nina – biccentettem felé távolságtartóan, majd ismét Mikera néztem. 

- Volna kedved velem táncolni, mint a régi szép időkben? – Kérdezte várakozva. Bennem mintha ezernyi dolog volna elkezdtek mozgolódni és úgy éreztem, hogy muszáj mennem. 

- Na de Mikei… - Nyafogott Nina mire Mike rászólt. Legszívesebben ugráltam volna örömömben, de mégsem tehettem. Legalábbis nyilvánosan nem, de én épp megelégedtem azzal, hogy magamban ugrálhatok. 

- Ugyan Nina, hisz ezer éve nem láttam. Te pedig addig biztosan el leszel... Tudom, hogy neked ígértem, de remélem megérted. – Pillantott rám egy pillantott rám egy pillanatra. 

- Rendben, nem bánom aztán érezd magad jól. – A mondat második felé már teljesen más hangnemben mondta, mint az elsőt. Nina elballagott tőlünk, így mi újra olyanok lehettünk, mint amilyenek valójában voltunk. Mike szintúgy, mint én megjátssza magát előtte, csak azt nem tudom hogy tudatosan-e?

- Gyere, bemutatlak a barátaimnak és a barátomnak. 

- Csak neeem? – nyújtotta meg az e betűket.

- Csak deee. – Szerettem volna, ha megismeri azt, akit szeretek, hisz Mike is az egyik barátom így úgy éreztem helyesnek, ha neki is bemutatom. – Na, gyere – ragadtam meg a kezét és elkezdtem a családom felé húzni. 

- Nézzétek csak kit találtam, léptem el Mike elől, ami ugyan nevetséges volt, hisz jóval magasabb volt mint én, így ha előtte álltam volna is tökéletesen láthatták volna hogy ki ő. Anya arcára azonnal boldog mosoly ült, majd odalépett Mikehoz és megölelte. 

- Jaj de örülök, hogy látlak. 

- Én is örülök Jules, már rég nem találkoztunk. 

- Bizony. – Helyeselt apa, majd kezet fogott Mikeal. Testvéreim is köszöntek neki, majd Mike ismét felém fordult.

- Had mutassam be neked a barátaimat. A mindig humoros Kellan Lutz és aki mindig vele van minden hülyeségben Tom Sturridge. A kicsit visszafogottam Jackson Rathbone. Ő ott  Tayler Gates aki csakugyan a bandához tartozik. És persze ki ne felejtsem Aden Willsont ő is egy nagyon régi barátom, akivel még New Yorkban ismerkedtem meg.  Nikkivel már volt szerencséd találkozni és most had mutassam be neked Matt Lantert – A két lányt átkaroltam, akik között álltam – Ők itt Ashely Green és Lizzy Pattinson. És végül had mutassam be neked Robert Pattinsont, Lizzy öcsét és az én barátomat. – Bújtam oda szerelmemhez, aki gyengéden vont ölelésébe. 

- Mindenki, had mutassam be nektek Michael Angaranot aki egy nagyon régi barátom. – Mike mindenkivel kezet rázott kivéve persze a lányokat. Rob mindvégig szorosan fogott, mintha valamitől vagy valakitől védelmezni szeretne, de ez badarság, hisz mégis kitől kellene félteni. 

- Tudod Stew nagyon sokat változtál. Jó látni, hogy boldog vagy. – Mondta Mike miközben az árusok között sétáltunk. A fiúk valamilyen különös oknál fogva nagyon el voltak együtt, és biztos voltam benne hogy valamit terveznek. 

- Nos, igen. Rob tehette ezt velem. Mellette olyan más minden. amit eddig szürkének láttam most színes, mellette boldog vagyok. De mond, csak mi van veled? A szüleid hogy vannak? – Néztem felé kíváncsian, miközben a szoknyámmal játszottam. 

- Az én életem nem sokat változott. Barátnőm még mindig nincs, habár Nina sokszor bepróbálkozott és nagyon szeretné, ha járnánk, de valahogy mikor elképzelem magunkat együtt... És nem is szeretem. 

- Nina eléggé… furcsa egy lány és nem is biztos, hogy ő az, aki neked kell. Biztosan van olyan, akit igazán szeretsz, és ha még nincs is majd lesz. – Mosolyogtam rá. 

- Van, de ő nem biztos, hogy ugyan azt érzi irántam, mint amit én. 

- Megkel próbálni, kitudja, talán csak te nem vetted még észre. 

- Azt hiszem, igazad van. 

- Látod, csak én kellek ide, és minden gondod megadódik. 

- Igen ez biztos, te vagy mindennek a kulcsa. – Mosolygott rám. 

- És mióta jársz Robertel? 

- Ó, hát még csak tegnap óta, de olyan mintha már ezer éve járnánk. – Tekintetemmel a cipőmet tüntettem ki, de csupán csak addig, míg a mikrofonban fel nem hangzott egy hang. 

- És most következzen egy olyan előadás, amelyet egy igazán ismert filmben már láthattak. Ezt azoknak küldik, akiket nagyon szeretnek és hálásak a sorsnak, amiért összehozta őket. – A hang elhalt, míg a színpad megtelt emberekkel és a zene életre keltett mindent. 

Sziasztok. 

Itta fejezet ugyan egy kicsi késéssel de itt van. Nagyon remélem hogy tetszett nektek és hogy megírjátok komiban. 

Köszönöm az előző fejezethez kapott komit és a pipát, de egy kicsit kezdek elkeseredni. Olyan mintha egyre kevesebben lennétek :( És sajnos nem tudom az okát :( Remélem hogy Ti már maradtok. 

Puszi

Beky