28. Fejezet

28. Fejezet

Ashley szemszöge:

A kocsiban ülve az anyósülésen bámultam kifelé az ablakon. Hátul Kristen és Rob nagyon össze voltak melegedve, éppen ezért is szerettem volna a figyelmemet elterelni. Kellan ült mellettem, ő vezetett. Ugyan egyikőnk sem tudta, hogy hová megyünk, de az előttünk ülő autóban Kristen testvérei ültek, így csak őket kellett követnünk. Kellannal nem beszélgettünk, ami nagyon zavart, de talán jelen pillanatban jó is volt ez így. Mert még magam sem tudtam, hogy mit tegyek. Eleinte tényleg elég volt csupán csak a szex, de ez már megváltozott.  Mert napról napra megváltozott bennem valami, és amikor egy-egy nap megláttam nem csak úgy örültem neki, mint egy barátnak, hanem ennél mindig valami több lett. Valahányszor csak rám mosolygott szívem gyorsabban mosolygott mellkasomban és testem valami olyan járta át, amit még sosem éreztem. Valahányszor a közelemben volt mindig reméltem, hogy magához ölel, puszit ad az arcomra, de ez sosem történt meg. Már kezdtem mindebbe belefáradni, a csalódásba és a reménybe, hogy valaha talán majd többet jelentek neki, mint az, ami eddig voltam. Annyira vágytam rá, hogy lassan mér semmi mással nem tudtam törődni és minden gondolatomat foglalja le. De talán itt az idő, hogy feladjam és elfelejtsem. Nincs annál rosszabb, mint hogy reménytelenül vágyakozol. 

- Ahogy látom, nagyon elvannak hátul – pillantott a visszapillantó tükörbe, mire vállon bokszoltam.

- Nem illik leselkedni. 

- Ugyan most miért? Ha nem akarják, hogy valaki lássa őket, akkor nem nyilvánosan csinálják. 

- Szerelmesek és ez egy nagyon szép dolog – mondtam, miközben mélyen a szemeibe néztem, de gyorsan elfordítottam fejem, mert úgy éreztem, hogy a lelkembe lát és mindent kiszed belőle. – Had legyenek egy kicsit boldogok. 

Kellan ezután nem szólt semmit, de a tükörbe sem pillantott bele többet.

Annyira szerettem volna neki elmondani mindent, hogy tudja, mit érzek, de bártortalan voltam. Úgy éreztem nem vagyok képes elé állni és elmondani. Kislánykén mindig azt reméltem, hogy az, aki majd életem szerelme lesz, oly váratlan módon ismerkedek meg vele hogy szerelem lesz első látásra, de ez valahogy nem olyan. Mégis belül mélyen a mellkasomban úgy érzem, hogy talán mindig is erre vágytam és nem számít, hogy hogyan ismerem meg, csak az, hogy hogyan szeretem. A szüleim már nem élnek és tudom, hogy addig kell megtennem bármit ameddig, megtehetem, mert eljön majd az a perc mikor már késő lesz. Én tudom, hogy ő az, aki életem szerelme lesz mindvégig és nem adhatom fel oly könnyen, mert semmit nem adnak küzdelem nélkül. És én küzdeni fogok. 

Kristen szemszöge: 

Rob mellet ülni a kocsiban maga volt mámor és a kínszenvedés. Kezei izgatóan csúsztak feljebb egyre jobban lábamon, tiltakozásom pedig hiábavalónak bizonyult. Ajkaimba harapva próbáltam visszafolytan nyögésemet, mikor keze egyre csak feljebb kúszott, egészen addig, míg meg nem állítottam. Vágytól fűtött szemeibe néztem, amik úgy csillogtak, akár egy smaragd és úgy éreztem, hogy ha most nem lehetek az övé, itt helyben porladok el. Feje egyre közelebb került hozzám, miközben ajkaim perzselődve égtek forró csókjára várakozva ám ez elmaradt. 

- Annyira kívánlak. – Suttogta fülembe miközben kezeimet én is térdére tettem és egyre feljebb haladtam. Egyrészt annyira szerettem volna, ha megállít másrészt viszont... ismét ajkaimba haraptam a gondolatra, de egy halk nyögés mégis elhagyta ajkaimat. Rob felmorgott, de csak úgy hogy én halottam. Egy hirtelen gondolat ugrott be. Kezem éppen a cél előtt megállt, majd elvettem onnan. Nagy szerencsémre pont akkor állt meg a kocsi. Vágytól fűtve hajoltam Robhoz.

- Egy Swannal sosem lehet játszadozni – suttogtam füleibe miközben lassan szája sarkára nyomtam egy csókot. Mielőtt még megállíthatott volna kiszálltam az autóból. A ruhámat gyorsan megigazítottam, majd a többiekhez indultam, akik egy csoportban álltak és éppen valamiről nagyon beszélgettek. Arcomról a mosoly levakarhatatlan volt, de tudtam, hogy ezt még csúnyán visszakapom Robtól, ám mégis már alig vártam a bosszúját. 

- Robot hol hagytad? – Kérdezte Jackson, mire hirtelen azt sem tudtam mit feleljek. Hisz mégsem mondhatom azt, hogy nyilvánvaló jelei látszanak a mi kis játszadozásunknak, amivel elütöttük az időt. 

- Öhm telefonál, de mindjárt jön. – Néztem rájuk és reméltem, hogy elhiszik. Nagyon furcsa volt még nekem ez az egész, de nagyon jó is. Robbal ezek a kis játékaink igazán furcsa érzéseket váltottak ki belőlem olyanokat, amiket Max mellet nem éreztem. 

- Itt mindig ilyen sokan vannak? - Nézett körbe Aden. Valóban nagyon sokan voltak, én még sosem láttam ennyi embert egy helyen.

- Évről évre egyre többen vannak – válaszolt apa miközben átkarolta anyát. 

- És persze évről évre egyre színesebbek a programok, nagyon lehet élvezni. Sokszor szoktam én is segíteni nekik és mondhatom nagyon élvezetes. Nektek is biztosan tetszeni fog, és egy kicsit megismeritek ennek a kornak minden apró mozzanatát. – Anya tovább lelkendezett a többieknek és azonban végig Taylert néztem. Néha elkaptam egy-egy pillantást, amit felém lövellt. A hátamon felállt a szőr, valahányszor csak rám nézett. Féltem, nagyon is, hisz egy ilyen buli igazán jó hely arra, hogy akármelyik családtagomnak baja essen. Adenhez hajoltam, majd a fülébe suttogtam nehogy mások is halják. 

- Most is itt vannak? – Nem kellet bővebben kifejtenem ahhoz, hogy megértse mire is célzok. 

- Igen. – Mosolygott rám, de nem nagyon tudtam még így sem megnyugodni. Ahogy körbepillantottam nem vettem észre semmi különlegeset, ami azt is mutatta, hogy mennyire is profik. De a félelem továbbra is bennem csücsült és azt hiszem egy darabig ez még így is lesz. Aden kutató szemekkel nézte arcomat és biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta mire gondolok. Kezét vállamra tette és mélyen a szemeimbe nézett. 

- Kristen….

- Nos, mire várunk. – Rob szorosan és birtoklóan ölelt magához ölelt magához hátulról, miközben fejét vállamra tette. Adenre nézett és habár Rob tekintetét nem láthattam Aden reakciójából mindent leolvastam. Rob nem szereti, ha Aden a közelemben van, csakhogy az ellen semmit nem tehettem. 

- Ilyen sokáig tartott a beszélgetés? – Nézett Robra kérdőn Lizzy. 

- Milyen beszélgetés? – Kérdezte Rob értetlenül, mire a könyökömmel oldalba böktem. 

- Hát a telefonálás. Tudod mikor kiszálltam éppen valaki hívott – néztem fel rá és tudtam, hogy ezt már nem fogom tudni kimagyarázni, hisz ebből valószínűleg mindenki rájött arra, hogy valójában nem is telefonált. 

- Ja, igen, hogy az. Egy régi ismerős hívott fel és csak nagy nehezen sikerült letennem a telefont. – A kétkedő pillantások, amik minket értek biztosított arról, hogy valóban nem hitték el azt, amit mi itt beadni próbáltunk. Anya csak mosolyogva csóválta a fejét, majd megszólat. 

- Most hogy mindenki itt van, akár mehetnénk is. – Javasolta, mire mindenki elindult. Én is gyorsan elindultam, meg szerettem volna szökni  Rob elől, ám ezt valószínűleg ő is tudta, mert gyorsan utánam nyúlt és visszahúzott magához. Moccanni sem tudtam, ahogy azt sem tudtam eldönteni, hogy mosolyogjak vagy féljek. Aden visszanézet, majd mikor rámosolyogtam, tovább ment. Rob várt még egy pillanatig, míg a többiek el nem mentek, és csak azután kezdett el beszélni. 

- Ugye tudod, hogy amint alkalmam nyílik, kamatostul vissza fogom adni – hangja rekedt és vággyal teli volt. Nemcsak a hangja, de a mondatának is értelme egyaránt vágyat ébresztett bennem. Ha tehettem volna most itt mindenki előtt letepertem volna. Ágyékát fenekemnek nyomtam és még a vastag ruhán keresztül is éreztem, mennyire is kíván. – Sajnos a telefonbeszélgetésnyi idő nem éppen volt elég. Suttogta bele negédesen a fülembe, amitől egész testem megremegett. Én is pontosan tudtam, hogy nem volt elég. Mindezzel csupán csak egyetlen gond volt, méghozzá az, hogy nem csupán csak őt bosszantottam ezzel, hanem saját magam is. Félő volt, hogy még mielőtt elkezdhetnénk ezt a napot, letámadom Robot. 

- Ígérem, hogy ezen túl jó kislány leszek. – Fordultam vele szembe és bűnbánóan néztem rá. Tudom, hogy aljas volt, amit vele tettem. 

- Hidd el cica, én imádom, ha rossz vagy – vont magához végig szemembe nézve – de kérlek, akkor legyél az, mikor kettesben vagyunk, hogy vissza tudjam adni. – Kacsintott rám. A mosoly, ami eddig arcomon volt most megújult. Szeme csillogott, ahogy valószínűleg az enyém is. Gyors csókot nyomtam ajkaira, hogy ne kínozzam ezzel is. Hisz ezek szerint este nem fogunk unatkozni. 

Robbal elindultunk a többiek után és már alig vártam, hogy belevessük magunkat a szórakozásba. Összekulcsolt kézzel sétáltunk a tömegben, miközben az árusokat néztük. A tömegből nem tűntünk ki a ruháinkkal, ugyanis mindenkin ilyen ruha volt. Nagyon jól éreztük magunkat már most. Robank minden teljesen új volt én pedig örömmel mutattam meg neki mindent. 

Aden is csatlakozott hozzánk, aminek Rob nem nagyon örült, de jól elbeszélgetett vele. Remélem, hogy Rob belátja, hogy Aden nem szeretne tőlem semmit sem csupán csak egy barát. A nagy színpadhoz közeledve egyre izgatottabb lettem, rengeteg ismerős arcot láttam, aminek nagyobb örültem, de mind közül kettő arc volt az, amit bárhol felismertem volna. Nagy mosoly terült el az arcomon, ahogy megláttam Miket. Engem még nem vette észre éppen ezért elengedtem Rob kezét és felé siettem. Éppen háttal állt így kezeimet szemére tettem, majd mikor nem tudta kitalálni, hogy ki vagyok, elvettem kezem és elé álltam. 

- Kristen? Tényleg te vagy? – Az arcán lévő mosoly kedves volt és hitetlenkedő. 

- Hát persze. Mégis ki más lennék? 

- El sem tudom hinni, hogy itt vagy és milyen csinos lettél. – Nézett rajtam végig, majd ismét megölelt. – El sem hiszem, hogy ismét látlak itt.

- Hát igen, már nekem is hiányzott minden. 

- Én is? – nézett rám reménykedve. 

- Hát persze hogy te is. – mosolyodtam el. 

- Szia Kristen. – Lépett Mike mellé Nina. Arcomról a boldog mosoly eltűnt, hogy helyét egy hamis mosoly vegye át. Nina azok közé az emberek közé tartozik, akiket nem kedvelek. Valahányszor ránézek belül mélyen elkezd valami mocorogni és jelzi hogy őbenne nem bízhatok meg.  

- Nina – biccentettem felé távolságtartóan, majd ismét Mikera néztem. 

- Volna kedved velem táncolni, mint a régi szép időkben? – Kérdezte várakozva. Bennem mintha ezernyi dolog volna elkezdtek mozgolódni és úgy éreztem, hogy muszáj mennem. 

- Na de Mikei… - Nyafogott Nina mire Mike rászólt. Legszívesebben ugráltam volna örömömben, de mégsem tehettem. Legalábbis nyilvánosan nem, de én épp megelégedtem azzal, hogy magamban ugrálhatok. 

- Ugyan Nina, hisz ezer éve nem láttam. Te pedig addig biztosan el leszel... Tudom, hogy neked ígértem, de remélem megérted. – Pillantott rám egy pillantott rám egy pillanatra. 

- Rendben, nem bánom aztán érezd magad jól. – A mondat második felé már teljesen más hangnemben mondta, mint az elsőt. Nina elballagott tőlünk, így mi újra olyanok lehettünk, mint amilyenek valójában voltunk. Mike szintúgy, mint én megjátssza magát előtte, csak azt nem tudom hogy tudatosan-e?

- Gyere, bemutatlak a barátaimnak és a barátomnak. 

- Csak neeem? – nyújtotta meg az e betűket.

- Csak deee. – Szerettem volna, ha megismeri azt, akit szeretek, hisz Mike is az egyik barátom így úgy éreztem helyesnek, ha neki is bemutatom. – Na, gyere – ragadtam meg a kezét és elkezdtem a családom felé húzni. 

- Nézzétek csak kit találtam, léptem el Mike elől, ami ugyan nevetséges volt, hisz jóval magasabb volt mint én, így ha előtte álltam volna is tökéletesen láthatták volna hogy ki ő. Anya arcára azonnal boldog mosoly ült, majd odalépett Mikehoz és megölelte. 

- Jaj de örülök, hogy látlak. 

- Én is örülök Jules, már rég nem találkoztunk. 

- Bizony. – Helyeselt apa, majd kezet fogott Mikeal. Testvéreim is köszöntek neki, majd Mike ismét felém fordult.

- Had mutassam be neked a barátaimat. A mindig humoros Kellan Lutz és aki mindig vele van minden hülyeségben Tom Sturridge. A kicsit visszafogottam Jackson Rathbone. Ő ott  Tayler Gates aki csakugyan a bandához tartozik. És persze ki ne felejtsem Aden Willsont ő is egy nagyon régi barátom, akivel még New Yorkban ismerkedtem meg.  Nikkivel már volt szerencséd találkozni és most had mutassam be neked Matt Lantert – A két lányt átkaroltam, akik között álltam – Ők itt Ashely Green és Lizzy Pattinson. És végül had mutassam be neked Robert Pattinsont, Lizzy öcsét és az én barátomat. – Bújtam oda szerelmemhez, aki gyengéden vont ölelésébe. 

- Mindenki, had mutassam be nektek Michael Angaranot aki egy nagyon régi barátom. – Mike mindenkivel kezet rázott kivéve persze a lányokat. Rob mindvégig szorosan fogott, mintha valamitől vagy valakitől védelmezni szeretne, de ez badarság, hisz mégis kitől kellene félteni. 

- Tudod Stew nagyon sokat változtál. Jó látni, hogy boldog vagy. – Mondta Mike miközben az árusok között sétáltunk. A fiúk valamilyen különös oknál fogva nagyon el voltak együtt, és biztos voltam benne hogy valamit terveznek. 

- Nos, igen. Rob tehette ezt velem. Mellette olyan más minden. amit eddig szürkének láttam most színes, mellette boldog vagyok. De mond, csak mi van veled? A szüleid hogy vannak? – Néztem felé kíváncsian, miközben a szoknyámmal játszottam. 

- Az én életem nem sokat változott. Barátnőm még mindig nincs, habár Nina sokszor bepróbálkozott és nagyon szeretné, ha járnánk, de valahogy mikor elképzelem magunkat együtt... És nem is szeretem. 

- Nina eléggé… furcsa egy lány és nem is biztos, hogy ő az, aki neked kell. Biztosan van olyan, akit igazán szeretsz, és ha még nincs is majd lesz. – Mosolyogtam rá. 

- Van, de ő nem biztos, hogy ugyan azt érzi irántam, mint amit én. 

- Megkel próbálni, kitudja, talán csak te nem vetted még észre. 

- Azt hiszem, igazad van. 

- Látod, csak én kellek ide, és minden gondod megadódik. 

- Igen ez biztos, te vagy mindennek a kulcsa. – Mosolygott rám. 

- És mióta jársz Robertel? 

- Ó, hát még csak tegnap óta, de olyan mintha már ezer éve járnánk. – Tekintetemmel a cipőmet tüntettem ki, de csupán csak addig, míg a mikrofonban fel nem hangzott egy hang. 

- És most következzen egy olyan előadás, amelyet egy igazán ismert filmben már láthattak. Ezt azoknak küldik, akiket nagyon szeretnek és hálásak a sorsnak, amiért összehozta őket. – A hang elhalt, míg a színpad megtelt emberekkel és a zene életre keltett mindent. 

Sziasztok. 

Itta fejezet ugyan egy kicsi késéssel de itt van. Nagyon remélem hogy tetszett nektek és hogy megírjátok komiban. 

Köszönöm az előző fejezethez kapott komit és a pipát, de egy kicsit kezdek elkeseredni. Olyan mintha egyre kevesebben lennétek :( És sajnos nem tudom az okát :( Remélem hogy Ti már maradtok. 

Puszi

Beky

27. Fejezet

27. Fejezet

Álmosan nyitottam ki szemeimet. Egy percig azt sem tudtam, hogy hol vagyok, majd minden beugrott. Az érzések, a simogatások, a csókok, miket szerelmesen és vággyal telve adtunk egymásnak. Zsibbadt és egyben izomlázban lévő testemet kinyújtóztattam, miközben éreztem meztelen testemen a takaró puhaságát. Magam mellet kezdtem el tapogatózni, de sehol sem találtam azt a meleg testet, melynek most már minden centiméterét ismertem, hála az estének.

Belepirultam a gondolatba, hogy este miket is csináltunk. Magam köré tekertem a törölközőt és a fürdőszobába mentem. Gyorsan lezuhanyoztam és hamar végeztem. A gardróbba mentem és gyorsan kiválasztottam valami kényelmes ruhát. A választásom egy farmer nadrágra és egy fehér felsőre esett, aminek az elején egy hatalmas szív van. Úgy érzem az én szívem is ilyen hatalmas, mint ami a felsőmön van. Hajamat kiengedve hagytam, szememre enyhe sminket tettem, majd miután felvettem a cipőmet, már mentem is le.

A nappaliban nem találtam senkit sem, így a konyhába mentem, ahol viszont majdnem mindenki ott volt. Utamat rögtön Rob felé vettem, majd hátulról átöleltem és a nyakába csókoltam. Kezét a mellkasán lévő kezemre tette, majd velem szembe fordult. Szemei csillogtak a boldogságtól, pont úgy, mint tegnap este. Ez mostantól már így lesz? Kezeivel közrefogta arcomat, majd szemembe nézve hajolt egyre közelebb, mindaddig, míg ajkaink össze nem értek. Szemeimet lehunytam és csak élveztem csókjának édes mámorát. Szorosan húzta magához testem, csókunkat meg sem szakítva. hátát simogattam és levegőm egyre fogytán volt így megszakítottuk a csókunkat. Rob nyakamba fúrta fejét, majd felmorgott. 

- Mmm olyan finom illatod van. – Kezemmel már amúgy is kócos hajába túrtam és csak mosolyogni tudtam. Eltoltam kissé magamtól, hogy újra vadul csillogó szemibe tudjak nézni. 

- Nem voltál ott mellettem. – Hangom kissé csalódottan hangzott és hogy hatásosabb legyen szám is lefelé görbült. 

- Jaj ne, csak ezt ne. Ennek nem tudok ellenállni – mondta, majd egy puszit nyomott számra, mitől az már közel sem lefelé görbült. Nem is tudom, hogy várhattam eddig azzal, hogy bevalljam neki, hogy szeretem. Ez az érzés, hogy ő van nekem, és hogy mellettem van, egyszerűen elmondhatatlan és leírhatatlan. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküle. 

- Hé gerlepár, csak hogy tudjátok, mi is itt vagyunk, még mielőtt több dolgot is csináltok, mint ami ránk tartozna. – Az idilli és meghitt pillanatot Kellan zavarta meg, mire feléjük fordultunk. A konyhában lévő emberek mind abbahagyva, amit csináltak minket bámultak. Arcomat azonnal pír lepte el, hogy is felejtkezhettem meg róluk. Talán a boldogság volt az ami eszemet vette. Rob puszit nyomott kipirosodott arcomra és még szorosabban vont magához. 

- Miért nem nézel máshova, ha nem tetszik valami. – Mondta neki Rob válaszul.

- Ugyan soha, egy kis ingyen pornóban mindig benne vagyok. Sőt már bánom, hogy szóltam – vakargatta mag a fejét, miközben elgondolkozott. Anya inkább visszafordult a gáztűzhelyhez, de a többiek csak bőszen figyelték, hogy mi fog történni. – Egyébként is este nem szórakoztátok ki magatokat eléggé? – Ártatlan tekintettel néztem Kellanra. – Ne nézz így, szerintem az egész ház hallotta, hogy ti éppen mit csináltatok. Arcom a lehetetlennél is vörösebb lesz. Mindent hallottak?

- Csak nem irigykedsz? – Vettem erőt magamon és szélesen rávigyorogtam. Szemei egy pillanatra Ashleyre tévedtek, majd mintha rá sem nézett volna bámult felénk. 

- Ugyan, én soha. De ha már itt tartunk kerülhettem volna egy szobába Ashleyvel. Biztosan nem unatkozott volna velem és én sem unatkoztam volna. 

- Hé, haver, kikérem magamnak, nagyon is elvoltunk – háborodott fel Cameron. 

- Ja, el. De azért ne mond nekem, hogy egy gyönyörű csajjal nem lett volna jobb az ágyadban? – Nézett rá felhúzott szemöldökkel. Ashley odalépkedett Kellanhez, majd egy nagyot ütött a fejére, mire a nagy mamlasz azonnal összehúzta magát. 

- Azt hiszem, egy darabig még be kell velem érned velem.  – Karolta át Cameron Kellan vállát, aki csak nézte a távozó Ashleyt. 

- Szerintem egy darabig csak minket tudsz hallgatni. És a te kedvedért hogy ne unatkozz, majd egy kicsit jobban bevetjük magunkat ugye bébi? – Nézett felém Rob mire csak bőszen bólogattam, amiért kaptam is tőle egy puszit. 

- Igazán köszönöm, hogy ilyen nagylelkűek vagytok – mondta Kellan, azonban a mondat további részét nem halottam, mert Ashley keresésére indultam. Láttam, hogy a tolóajtó nyitva van, így arra felé vettem az irányt. Amint kiléptem a hátsó kertbe már meg is láttam Ashley-t azon a hintaágyon, amin Robbal bevallottuk, hogy szeretjük egymást. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd odalépkedtem hozzá. Feje le volt hajtva, amiből rögtön tudtam, hogy megbántotta Kellan mondata.

Odaérve hozzá leültem mellé, majd kezem a hátára tettem és elkezdtem simogatni. Azonnal felnézett rám. Szemeiben bánat volt és erős késztetést éreztem, hogy megoldjam bármi is nyomja a szívét.

- Mi a baj? – Hangom halk volt, amit magam sem értettem, de úgy éreztem ide az is elég. 

- Tudod, hogy Kellannal elvoltunk mindig is és ennek nagyon örülök.

- De? 

- De a szex az kevés, én többet akarok tőle. Persze az is fergeteges és igazán nem panaszkodhatok.

- Csakhogy mindez mellé többet szeretnél. Azt hogy mindig veled legyen és ne csak alkalmakra.

-  Hogy úgy öleljen magához, ahogy téged ölelt ma reggel Rob. – folytatta gondolatmenetemet Ash -hogy én is mindig azt a csillogást láthassam a szemében, amit ti egymáséban. De ő nem akar tőlem semmi mást. 

- Elmondtad már neki mindezt? – Tudom milyen nehéz helyzetben is van, hisz én is voltam ilyenben, és nem könnyű. 

- Nem, mert félek, hogy akkor mindenhogy leveszítem. 

- Tudom, hogy mennyire is félsz, de lehet, hogy ő is ezt érzi, amit te, csak ő sem meri bevallani, mert ugyan attól fél, mint amitől te is. 

- De mi van, ha mindent elveszítek azzal, ha bevallom neki az érzéseimet? – Nézett rám kétségbeesetten. 

- Ashley, meg kell próbálnod. És én mindig itt leszek veled és segítek bármiben. – Mondtam, majd szorosan megöleltem. Ashley volt az én húgocskám, akiért megtennék bármit. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem őt és a többieket. Valószínűleg akkor nem itt tartanák, és nem ismerhetném meg az igaz szerelmet, és a barátságot mely egy életre szól. Mert ha valami folytán mégis elszakadnánk, sosem felejteném el ezeket a napokat.

- Most pedig gyere. Gyorsan megreggelizünk, majd át kell öltöznünk, legalábbis remélem, hogy apáék elmentek a ruhákért. – Néztem ijedten.

- Igen, elmentek, nyugodj meg – mind a ketten felálltunk. - Köszönöm Kristen, de ezt azt hiszem, hogy még át kell gondolnom. 

- Rendben, de tényleg gyere csak hozzám, bármi van. Te is segítettél nekem ez a legkevesebb, amit megtehetek érted. – Biztosítottam. Igazán örülnék, ha hozzám jönne segítségért. Nagyon hálás vagyok neki, amiért segített. 

- Kristen, bármi is lesz, te tudod meg először… vagy másodszor. – Nézett rám egy kis gondolkozás után. 

- Rendben van. Na de gyere. – Belekaroltam és együtt mentünk visszafelé a házba, de még mielőtt bementünk volna, valamit meg kell kérdeznem. 

- Tényleg hangosak voltunk? – Félve néztem rá. 

- Őszintén? – Nézett rám kérdőn mosolyát visszatartva mire csak bólintottam – Igen, eléggé hangosak voltatok. Lizzyvel alig bírtuk megállni nevetés nélkül. Szegénykém eléggé rosszul érezte magát, hogy az öccsét kell hallgatni, miközben éppen… szóval érted. De ne értsd félre, örülünk nekik, hogy együtt vagytok. – Mosolyodott el. Egy pillanatig elszégyelltem magam, amiért mindent halottak főleg, hogy Rob nővére is. Most hogy fogok a szemébe nézni ezután.  

 - Ugyan tényleg ne aggódj emiatt. És egyébként is nem fogunk elkésni? – Kérdezte ezzel próbálva elterelni a figyelmemet, amit értékeltem. Mindentudóan elmosolyodtam, majd bólintottam és beléptünk a nappaliba. Alig vártam már hogy ismét ott lehessek és megmutathassam mindenkinek, hogy valójában milyen jó is. Leültünk Ashleyvel az étkezőasztalhoz, ahol a többiek is ültek, majd mi is elkezdtünk enni. Rob azonnal összekulcsolta kezeinket. Mosolyogva ettem és néha a velem szemben ülő Ashleyre néztem. A gondolataiba volt mélyedve, miközben evett. Valószínűleg bármit tettünk is volna le elé megette volna. 

Pontosan tudom, hogy most mit érez és azt is tudom, hogy nem könnyű neki. Ezt jól át kel gondolni, hisz Kellan nem igazán olyan, mint a többi férfi, habár senki sem ugyanolyan. Ashley egy gyönyörű és okos lány, mindemellett megérdemli, hogy boldog legyen, és valaki igazán szeresse. 

- Nos, most hogy mindenki megreggelizett, irány öltözni.  A lányok jönnek hozzám öltözni, míg a fiúk Jered szobájába. Irány. – Adtam ki a parancsot. Alig vártam, hogy láthassam őket azokban a ruhákban. 

A szobám teljesen átváltozott öltözővé. A lányokkal rengetege nevettünk, miközben öltözködtünk. Rengeteget nevettünk miközben öltözködtünk. A ruháink fantasztikusak voltak és mindenkinek nagyon jól álltak. A hajak, amiket egymásnak csináltunk meg csakugyan nagyon jók lettek. Anya is velünk volt, de ő nem itt öltözött, ő csak segített nekünk. Egyre izgatottabb lettem és főkánt azért, hogy Robnak tetszeni fogok-e. És persze az is érdekelt, hogy a fiúk hogyan néznek ki. 

Mosolyogva és csillogó szemekkel néztem körbe a szobába. Mindenki fantasztikusan nézett ki és biztos voltam benne, hogy a fiúknak is tetszeni fogunk. Legalábbis reméltem. Anya már nem volt a szobában, ő is elment öltözködni. Szemeim először Nikkire tévedtek, akinek a ruhája sötét rózsaszín volt rajta fekete pöttyökkel. A cipője színe illett a ruhájához, csakúgy, mint a hajába lévő rózsaszín virág is. A haja kiengedve volt és káprázatosan nézett ki. Matt biztosan el lesz ájulva. 

Most a mellette ülő Ashleyre néztem. Az ő ruhája is rózsaszín volt csak az övé sokkal világosabb, mint Nikkié és ezen muffinok voltak. Ashley haja oldalt el volt tűzve és a jobb oldalt neki is egy virág volt a hajába tűzve. A cipő színe is illet a ruhájához és biztosra vettem, hogyha eddig Kell nem szeretett bele, majd most belé fog. 

És végül Lizzy. Káprázatosan nézett ki, hozzá illett leginkább ez a stílus. Világos bőréhez a fekete ruha tökéletesen illet, fekete pöttyös szandi volt rajta. Az ő haja fel volt tűzve és egy hatalmas fekete virágdísz volt a hajában. Mindannyian gyönyörűek voltak. 

Visszafordultam a tükörhöz és végignéztem magamon. Nagyon szerettem volna, ha tetszem Robnak. Rajtam egy kék ruha volt hozzáillő kék cipővel. Minden passzolt, a hajam is, ami nekem, is mint Lizzynek fel volt tűzve. Az arcomon lévő mosoly levakarhatatlan volt. 

- Menjünk, a fiúk már biztosan várnak. – Állt fel Nikki. Mindannyian még utoljára megnéztük magunkat a tükörben, majd elindultunk lefelé. Borzasztóan izgultam, hogy a fiúk hogy fognak kinézni. És nem kellett csalódnom. Fantasztikusak voltak. Mindegyikőjük ruhája lényegében ugyan olyan volt csak színben tért el. Rob ruhája kék volt akárcsak az enyém. A többiekre nem nagyon tudtam koncentrálni hisz teljes figyelmemet Rob kötötte le. Vigyázva nehogy leessek a lépcsőn, siettem le szerelmemhez, majd a karjaiba vetettem magam. Szemeibe néztem majd megcsókoltam. 

- Gyönyörűen nézel ki - pörgetett meg. 

- Te sem panaszkodhatsz. Mintha csak abba a korba születtél volna. – néztem végig rajta ismét. 

- Tudod, a legszívesebben felvinnélek a szobába és ki sem engednélek onnan. 

- Csakugyan? Ez nem lenne igazán helyes. De én is benne lennék. – nyomtam csípőmet az övének mire egy halk nyögést kaptam válaszul. 

- Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod? – Suttogta fülembe miközben a bal kezével, amit a többiek nem láthattak egyre feljebb haladt oldalamon és a mellembe markolt. 

- Mr. Pattinson ez igazán nem úriemberhez méltó – mondtam miközben fejem egy pillanatra mellkasára döntöttem élvezve érintését.

- Ha most egyedül lennénk, letépném rólad a ruhát, hogy minden egyes bőrfelületed végigtudjam csókolni. 

- Hidd el, én is szeretném, de nem lehet, most menünk kell, de ígérem, este kárpótollak érte. 

- Abban biztos vagyok. Csak abban nem, hogy kibírom estig… - suttogta ajkaimba, majd összeforrasztotta őket. Lehet, hogy én sem bírom ki estig. 

A fiúk ruhája más-más színben.

Sziasztok. Hát ahogy észrevettem tetszett is az előző fejezet meg nem is. Tudom hogy most nem igazán történnek benne érdekes dolgok de ilyen fejezetek is kellenek és igazán örülnék pár kominak nem csak a megszokott kettőnek amiért nagyon hálás vagyok. :) Köszönöm Nócinak és Orsynak a komikat igazán örültem nekik ahogy a sok pipának is.

Remélem hogy egy kicsivel többet kapok most. 

Mutassátok meg hogy mennyien vagytok itt még ha csak pár szóval is. 

Puszi

Beky